Legalább három hétig nem számíthat Thomas Müllerre a Bayern München együttese. A támadó combsérülése miatt több komoly találkozóról is lemarad majd.
A hétvégén ugyan 1-0-ra győzni tudott a bajor csapat, de elveszítette Thomas Müllert, miután a játékos combsérülést szenvedett. A támadó a félidőben szállt be a mérkőzésbe, kiosztott egy gólpasszt, majd az 55. percben jelezte, hogy nem bírja tovább, és cserét kért.
A Bayern München megérezheti a támadó hiányát, hiszen az elkövetkezendő hetekben több rangadót is játszanak majd. Müller szinte biztos, hogy lemarad a két Leipzig elleni találkozóról (egy bajnoki és egy kupameccs), a Celtic elleni BL-meccsről, valamint a Dortmund elleni bajnokiról.
A játékos ebben a szezonban kilencszer lépett pályára a bajnokságban, míg a bajorok mindhárom BL-mérkőzésén lehetőséget kapott.
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.