Súlyos sérülést szenvedett Gosztonyi András, a Kisvárda támadó középpályása a Mezőkövesd elleni keddi NB I-es bajnoki első félidejében.
Pedig úgy tűnt, Gosztonyi András számára jól alakul a Mezőkövesd elleni mérkőzés, hiszen hajszálpontos gólpassza után szerzett vezetést a Kisvárda a brazil Viana góljával.
Azonban a 35. percben, egy teljesen ártalmatlan szituációban súlyos sérülést szenvedett: a 29 éves játékos egy felugrást követően rosszul ért talajt és az első jelentések szerint Achilles-ín szakadással kellett lecserélni.
Az M4 SPORT helyszíni információi szerint kedden este meg is műtik Gosztonyit, akire akár 8-10 hónapos kihagyás is várhat.
Elvesztése nagy csapás lehet Bódog Tamás együttesének, hiszen 23 meccsen 4 gólja és 5 gólpassza volt eddig a bajnokságban.


Neked ajánljuk
Átigazolások

Ferencváros
Fejlemények Abu Fani ügyében
Egy izraeli portál szerint a Fradi kész kompromisszumot kötni Mohammed Abu Fani árát illetően, a középpályásért pedig új országból érdeklődnek.

KBSC
Kölcsönadták a fiatalt
A júniusban a Diósgyőrtől érkezett 18 éves védő, Szalai Bence az NB III-as Dorognál folytatja kölcsönben.

Fradi
Traoré eligazolt
Az FTC bejelentette Adama Traoré távozását. A mali válogatott támadó már alá is írt új csapatában, a török Genclerbirligiben, amely 2+1 évre szerezte őt meg.