Nagy csapás a Haladásnak: A kulcsember számára már novemberben véget ért az idény

Németh Márió hamarosan túlesik a műtéten és legalább féléves kihagyás vár a középpályásra. 
Dudás Gábor 2019. november 5., kedd 21:33
Németh Márió hamarosan túlesik a műtéten és legalább féléves kihagyás vár a középpályásra. 
Szerző: Dudás Gábor 2019. november 5., kedd 21:33
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint arról beszámoltunk, az NB II-ben egyelőre a kiesés ellen küzdő Haladás még a Nyíregyháza elleni 1-3-as bajnoki a 77. percében, térdsérülés miatt veszítette el saját nevelésű alapemberét, Németh Máriót.

A 24 éves középpályásnak 2016. október 22-én, Mezőkövesden a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, akkor a műtétet követően hosszú hónapokot kellett kihagynia. Most is hasonló sérülésre gyanakodtak az esetében, az MR-vizsgálat pedig valóban kiderítette, hogy ezúttal is a bal térdében szakadt el az elülső keresztszalag.

A tervek szerint a jövő hét elején Siófokon műti meg dr. Majzik Ernő a játékost, Németh felépülése pedig nagyjából fél évet vesz igénybe, így ebben a bajnokságban már aligha léphet majd pályára a meghatározó szombathelyi futballista.

Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Tovább az összes átigazoláshoz