Itt a vége: Zsóri már nem játszhat ebben az idényben

Az U21-es válogatottnál súlyosan megsérült Zsóri Dániel nem csak az Európa-bajnokságot lesz kénytelen kihagyni, hanem az idény hátralévő részében sem léphet már pályára.
Dudás Gábor 2021. március 25., csütörtök 9:44
Az U21-es válogatottnál súlyosan megsérült Zsóri Dániel nem csak az Európa-bajnokságot lesz kénytelen kihagyni, hanem az idény hátralévő részében sem léphet már pályára.
Szerző: Dudás Gábor 2021. március 25., csütörtök 9:44

Az U21-es Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnál sérült meg Zsóri Dániel, térde a vasárnap délutáni edzésen megbicsaklott egy párharc során, a korábbi Puskás-díjas támadó pedig nem tudta folytatni a gyakorlást, és a keretből is kikerült.

Később kiderült, nagy a baj: Zsóri keresztszalag-szakadást szenvedett, így nem csak a korosztályos kontinenstornát kénytelen kihagyni, hanem a szezon hátralévő mérkőzésein sem léphet pályára - írja a budafokimte.hu.

Ami nem csak neki, de jelenlegi klubjának, a támadó kölcsönben foglalkoztató Budafoknak is rossz hír, az OTP Bank Ligában a kiesés ellen küzdő együttes így nem számíthat a folytatásban egyik legjobbjára.

Olvastad már?
Interjú az NB I Puskás-díjasával: "Lelkileg megviselt, hogy Fehérváron nem kaptam lehetőséget" - Zsóri a kommentelőkről, a taposásáról és a bennmaradásról
A közvetlen riválisok ellen remeklő Budafok még mindössze húsz esztendős, mégis talán legismertebb támadója szerint nagyobb önbizalommal pályára lépve az élcsapatok ellen is lehet esélye az NB I újoncának. Edzőjével - aki ha kell, fel is emeli a hangját - úgy tud beszélgetni, mintha csapattársa lenne; a Puskás-díjat érő ollózós gólja után két évvel azt is elmondta, hogy a nagy bizonyítási vágy volt, amikor görcsösségbe fordult át nála. A DVSC után a Vidinél "akármit csinált, nem kapott lehetőséget a bizonyításra", ami lelkileg megviselte, a Budafok megkeresésére aztán rögtön igent mondott. Nagyon megbánta nyári taposását és elfogadja az akkori súlyos eltiltást, ma azonban már nem tenne ehhez hasonlót. A kommenteket már ki tudja zárni, Messivel a pályán is találkozna, jelenleg pedig az U21-es Eb-kerettagságért és csapata bravúros bennmaradásáért küzd. Interjú a Puskás-díjas Zsóri Dániellel.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz