Hetekre kidőlhetett a Fradi új igazolása

Thomas Dollnak akár három hétig is nélkülöznie kell Otigba Kennethet.
Budai László 2017. június 30., péntek 11:30
Thomas Dollnak akár három hétig is nélkülöznie kell Otigba Kennethet.
Szerző: Budai László 2017. június 30., péntek 11:30

Jó játékkal mutatkozott be Otigba Kenneth a Ferencvárosban, amely 2-0-ra győzött a lett Jelgava elleni Európa Liga-párharc első, budapesti mérkőzésén. A nyáron igazolt védő azonban a 80. percben a földön maradt, és sérülés miatt le is kellett őt cserélni. A Fradi vezetőedzője, Thomas Doll szerint hosszabb kihagyás is várhat rá.

„Kenneth is megsérült most, lehet, hogy kiesik három hétre” – nyilatkozta a német mester a találkozót követő sajtótájékoztatón, amikor arról is beszélt, hogy egy balhátvéd, illetve egy középpályás is érkezhet még a zöld-fehérekhez.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz