Három lábtörés után lehet ott a vb-n a világ egyik legjobb kapusa

Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának világbajnok kapusa biztos benne, hogy még a tavaszi idényben visszatér a sérülését követően.
Dudás Gábor 2018. április 5., csütörtök 12:24
Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának világbajnok kapusa biztos benne, hogy még a tavaszi idényben visszatér a sérülését követően.
Szerző: Dudás Gábor 2018. április 5., csütörtök 12:24

A 32 éves játékosnál szeptemberben harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsonttörést, meg kellett operálni. Bár eleinte úgy tűnt, januárban ismét pályára léphet, ám csak múlt kedden állt ismét edzésbe.

Legfrissebb nyilatkozatában a Sky Sportsnak úgy fogalmazott, továbbra sem tudja pontosan, mikor térhet vissza, de biztos benne, hogy erre még a tavaszi idényben sor kerül. Hozzátette, körülbelül két hét múlva végezhet ismét futóedzéseket, ugyanakkor időbe telik, mire visszanyeri korábbi erőállapotát.

Manuel Neuer távollétében a Bayern kapuját Sven Ulreich védi, aki jó teljesítményével hozzájárult, hogy a csapat szombaton biztossá teheti sorozatban hatodik bajnoki címét, illetve előnyből várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóját a Sevilla ellen.

A világbajnok játékos leszögezte, örülne neki, ha a 71 nap múlva kezdődő oroszországi tornán mindketten szerepelnének a címvédő németek keretében.

"Számomra nagyon fontos ez a torna. Azt hiszem, a válogatottnak szüksége van rám, én pedig nagyon szeretnék a csapat tagja lenni. Az egyik legfontosabb célkitűzésem, hogy még ebben az idényben védhessek a Bayernben, a másik pedig az, hogy ott legyek a világbajnokságon" - nyilatkozta Neuer.

Joachim Löw szövetségi kapitány a közelmúltban elmondta, számít a kapusra az oroszországi tornán. A németek Mexikóval, Svédországgal és a Koreai Köztársasággal játszanak a csoportkörben. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
Tovább az összes átigazoláshoz