Feljelentették a Diósgyőr játékosát az MLSZ-nél: "Bódog elnézést kért, ő nem jelentkezett"

Fegyelmi eljárást kezdeményeznek a DVTK védője által lerúgott és hat hétre legalább lesérült csatár ügyében. Bódog Tamás elnézést kért a történtek miatt, de az érintett diósgyőri játékos nem.
Dudás Gábor 2018. április 10., kedd 19:27
Fegyelmi eljárást kezdeményeznek a DVTK védője által lerúgott és hat hétre legalább lesérült csatár ügyében. Bódog Tamás elnézést kért a történtek miatt, de az érintett diósgyőri játékos nem.
Szerző: Dudás Gábor 2018. április 10., kedd 19:27

Mint arról beszámoltunk, egy hét alatt két súlyos sérülést is okozott a Diósgyőr játékosa, Dejan Karan. A szerb védő a 24. fordulóban a Honvéd ellen a középpálya közepén ugrott fel, és úgy találta el a kispesti Eppel Mártont, hogy annak szétszakadt a füle.

Másodjára Michael Rabusic volt a szenvedő fél – szintén a félpályánál. A Haladás cseh támadóját le is kellett cserélni, majd kiderült, hogy a sípcsontja a boka részén eltörött. A csatár lábát térdig begipszelték, három hétig csak mankóval közlekedhet, aztán újabb három hétig rögzítőkötést hord: hat hétig tehát biztosan nem futballozhat. Karan sárga lapot kapott.

Utóbbi eset miatt a Haladás hivatalosan is az MLSZ-hez fordult, fegyelmi eljárást kezdeményezve Karan ellen. A szombathelyiek közleménye:

"Klubunk hivatalosan kezdeményezte az MLSZ Fegyelmi Bizottságánál, hogy fegyelmi eljárást rendeljen el a Rabusicot hátulról lerúgó diósgyőri védő ellen.

Mint arról beszámoltunk, a szombati Diósgyőri VTK-Haladás (1-2) bajnoki mérkőzésen a hazaiak védője, a szerb Dejan Karan belépője nyomán télen igazolt csatárunk, a cseh Michael Rabusic sípcsonttörést szenvedett. Három hétig gipsz, újabb három hétig rögzítókötést visel támadónk - tehát minden bizonnyal számára befejeződött a bajnokság.

Nos, klubunk hétfőn hivatalosan, levélben kérte az MLSZ Fegyelmi Bizottságát, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezzen Dejan Karan ellen. A Fegyelmi Bizottság várhatóan kedd délután ül össze.

A szombati bajnoki után egyébként a hazaiak vezetőedzője, Bódog Tamás roppant sportszerűen elnézést kért a sérülésért Michal Hipptől. Dejan Karan viszont nem jelentkezett sem Rabusicnál, sem klubunknál..."

- olvasható a haladas.hu-n.

A fegyelmi testület valóban összeült kedden, de a hivatalos szövetségi beszámoló szerint ezzel az esettel még nem foglalkoztak, talán csütörtökön lehet majd döntés, illetve határozat az ügyben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz