„Egy vesével 200 cseh bajnokit lenyomtam” – megoldódhat a Vasas-légiós furcsa ügye

Vít Benes 14 éve egy vesével futballozik, ami Európa több bajnokságában is megengedett, ám nálunk még nem kaphatott orvosi igazolást.
Privacsek András 2017. július 3., hétfő 14:45
Vít Benes 14 éve egy vesével futballozik, ami Európa több bajnokságában is megengedett, ám nálunk még nem kaphatott orvosi igazolást.
Szerző: Privacsek András 2017. július 3., hétfő 14:45

Vít Benes a Vasas, de akár az NB I egyik legjobb védője lehetne, ha játszhatna. A 28 éves cseh játékos edzőmérkőzésen ugyan pályára lépett, sőt gólt is szerzett az angyalföldiek színében, de a tétmeccsen való bemutatkozására egyelőre várnia kell. Benes ugyanis 14 éves korától egy vesével él, ezért Magyarországon nem kaphatott sportorvosi igazolást.

- A teljes eddigi profi pályafutásom alatt egy vesével játszottam, évente veszek részt komoly orvosi kivizsgálásokon és mindig teljesen egészségesnek nyilvánítottak - kezdte Vít Benes a csakfoci.hu-nak. - Kétszáz mérkőzést nem tudtam volna lenyomni a cseh élvonalbeli bajnokságban, ha nem lennék rendben. Fel sem merült bennem, hogy az NB I-ben ezzel gond lehet.

A kőkemény védő több hasonló sorsú játékosról is tud, akiknek nem jelentett problémát pályafutásukban, hogy egy vesével rendelkeznek.

- A legismertebb a horvát Ivan Klasnic esete, aki veseátültetés után szerepelt a Bundesligában és játszott a 2008-as Európa bajnokságban, de ott van például a szerb Vukadin Vukadinovic, aki szintén egy vesével futballozik és éppen most vásárolta meg a Sparta Praha.

Benes nem adja fel, szerinte rövid időn belül megoldódhat az ügye.

- Épp most megyek Prágába egy teljeskörű kivizsgálásra. Ha minden jól alakluk, kapok egy olyan orvosi igazolást, amellyel az EU-n belül bárhol futballozhatom. Ha szükséges, természetesen aláírom azt is, hogy csak saját felelősségemre lépek pályára. A foci az életem, nagyon szeretnék játszani, szeretném bebizonyítani a Vasas szurkolóinak: méltó vagyok arra, hogy magamra húzhassam kedvenc csapatuk mezét. Ma már sokkal derűsebben látom a jövőmet, mint pár napja, remélem, lezárul az a rémálom és hamarosan már csak arra kell koncentrálnom, hogy minél jobb teljesítményt nyújthassak a Vasas színeiben.

Címkék: #Vasas #Vít Benes
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz