A Loki játékosa megszabadult a gipsztől - még messze a visszatérés

A DVSC balhátvédjének már a gipszét is levették, de a bokarögzítőt még éjjel-nappal hordania kell. Lassan elkezdheti a gyógytornát, és a rehabilitációt is.
Csakfoci Admin 2018. március 29., csütörtök 7:10
A DVSC balhátvédjének már a gipszét is levették, de a bokarögzítőt még éjjel-nappal hordania kell. Lassan elkezdheti a gyógytornát, és a rehabilitációt is.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. március 29., csütörtök 7:10

Ferenczi János az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett külső bokaszalag-szakadást. A DVSC balhátvédje ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára.

A 26 éves játékost azóta megműtötték, sőt a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy már a varratokat is kiszedték a lábából, és a gipszét is levették. Ferenczi igyekszik pozitívan hozzáállni a súlyos sérüléséhez.

Köszönöm, szerencsére egyre jobban vagyok. Egy héttel ezelőtt levették a gipszet és a varratot is kivették a lábamból. Ekkor kaptam egy bokarögzítőt, amelyet éjjel-nappal viselnem kell.

Óvatosan már ráállhatok a lábamra, mankóval, sőt néha még nélküle is tudok sétálni. Kedden megyek majd kontrollra, utána pedig elkezdhetem a gyógytornát, a rehabilitációt és a konditeremben is edzhetek.

Ez a második ilyen súlyos sérülésem volt, mondhatjuk, már rutinos vagyok benne sajnos. Ettől függetlenül pozitívan állok hozzá, hisz tudom, mit kell tennem, hogy minél előbb felépüljek. A legutóbbi szalagszakadásomat követő műtét után három hónappal már pályára léptem, bízom benne, hogy ezúttal sem lesz másképp – mondta Ferenczi.

A Loki védője természetesen követi csapata mérkőzéseit. A 26 éves balhátvéd úgy gondolja, hogy hamarosan visszatalál a Debrecen a helyes útra.

Figyelem a találkozóinkat, sőt a Mezőkövesd elleni összecsapást követő megbeszélésen részt is vettem a Debreceni Labdarúgó Akadémián, ahol átbeszéltük, miben kell változtatnunk, hogy újra sikeresek legyünk. Bízom benne, hogy hamarosan visszatér a Loki a győzelmek útjára. Jelenleg a játékommal nem segíthetek a társaimnak, de ahol tudok, igyekszem a tőlem telhetőt nyújtani. Nagyon jólesett, hogy a csapatból kivétel nélkül mindenki meglátogatott vagy érdeklődött az állapotom felől, nagy erőt ad a számomra, de természetesen a feleségemre, a kisfiamra és az egész családomra is számíthatok – zárta szavait Ferenczi.

Tippelj és nyerj az Újpest-Ferencváros rangadóval!
 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz