A FIFA-hoz fordulhat a DAC Kalmárék sérülése miatt

Kompenzációt csak a világszövetségtől kaphat a dunaszerdahelyi DAC.
Dudás Gábor 2021. április 1., csütörtök 15:11
Kompenzációt csak a világszövetségtől kaphat a dunaszerdahelyi DAC.
Szerző: Dudás Gábor 2021. április 1., csütörtök 15:11

Mint ismeretes, Kalmár Zsolt és Schäfer András is a magyar válogatottnál szedett össze súlyos sérülést a márciusi vb-selejtezők során, így mindketten úgy térhetnek vissza klubjukhoz, a dunaszerdahelyi DAC-hoz, hogy hosszabb ideig nem állhatnak majd csapatuk rendelkezésére.

Emiatt természetesen komoly az aggodalom a szlovák élvonal 2. helyezettjénél, hiszen Bernd Storck vezetőedző két kulcsjátékosára nem számíthat majd a hosszú tavaszi hajrá egy részében, de még az sem kizárt Kalmár esetében, hogy akár az egész idényben.

Nyilván felmerül ebben az esetben, hogy hogyan lehet kompenzálni a klubot amiatt, hogy két alapembere is akkor sérült meg, amikor a válogatottnál szerepeltek. Úgy tudjuk, a DAC-nál tisztában voltak és vannak azzal, hogy ezt a kockázatot és balszerencsés következményt nekik kell felvállalniuk és elviselniük, és hogy például az MLSZ nem köteles és nem is fog emiatt kártérítést fizetni a klubnak.

Vb-selejtezők esetén a FIFA lehet az, amely némi kompenzációt nyújthat ilyen esetekben a kluboknak, ami most sem kizárt, sőt, de még nem lehet egyértelműen tudni, mekkora összeget fizethet a világszövetség a DAC-nak Kalmár és Schäfer sérülése miatt.

A FIFA a CPP (Club Protection Programme), azaz a klubok érdekeit védeni hivatott program alapján állja a válogatott meccseken és edzéseken összeszedett sérülések és következményeik miatt kieső időszak fizetését egy-egy játékos esetében. Maximum 7,5 millió euró összegig, illetve legfeljebb napi 20.548 euróval járulnak hozzá az érintett futballista bérezéséhez, így csökkentve a klubok terheit - Kalmár és Schäfer esetében nyilván ennek az összegnek csak egy töredékéről van szó.

Olvastad már?
Magyarországon kitört az evolúció, 15 perc terror Andorrában - lapszemle
Elmaradt hazai 11-es, magyar szerencse, majd megérdemelt vendégsiker - ezt írják a lapok Andorrában a szerdai világbajnoki selejtezőről.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Ferencváros / ETO
Vitális a Fradi kiszemeltje
Információink szerint a Ferencváros konkrét érdeklődést mutat Vitális Milán iránt.
Tovább az összes átigazoláshoz