Mint ahogyan az MLSZ tegnap közölte, és ahogyan a csakfoci.hu is megírta, Ugrai Roland a magyar válogatott keddi edzése közben szenvedett súlyosnak tűnő sérülést. Az ötszörös válogatott játékos csak mankóval tudott lábra állni a tréninget követően.

Mára kiderült az is, hogy a pontos diagnózis szerint az Atromitosz játékosa bal bokaszalagja szakadt el részlegesen. Ezáltal biztossá vált, hogy sem az észtek, sem a finnek elleni találkozón nem léphet pályára a csatár.

Ugrai csak bottal tudott járni a válogatott edzése után – aligha játszhat