A Szabadkikötő – Ajka (3-4) mérkőzés második félidejének elején nagy csapás érte a vendégeket. Egy ártalmatlannak tűnő szituációt követően ugyanis súlyos sérülést szenvedett a 22 éves Oláh László, aki 14 találattal második helyen áll az NB III Nyugati csoportjának góllövőlistáján.

Egy magasra felívelt labdát támadtunk az ellenféllel mindketten, amit szerettem volna eltolni a védő mellett, a másik lábamat közben akasztották, így a bal nyújtott lábammal estem előre. A földön fekve már tudtam, hogy valami nagy baj történt, ezért azonnal cserét kértem. Némi vigaszt nyújtott, hogy sikerült betalálnom és végül győztünk.

Az MR és a CT vizsgálat kimutatta, hogy a térdem zúzódott, a szalagokkal azonban komoly probléma nem történt szerencsére. A térdem alatt a sípcsontomból viszont letört pár darab, ezért gipszben lesz 3-4 hétig, utána kezdődhet a rehabilitáció. Előreláthatólag január végén már teljes értékű edzésmunkát végezhetek – mondta a támadó honlapunknak.

Az Ajka 16 forduló után veretlenül, toronymagasan vezeti az NB III Nyugati csoportját, köszönhetően többek között a gólerős Oláh Lászlónak. A zöld-fehérek a Magyar Kupában bejutottak a legjobb 32 közé, ahol december elején az MTK ellen lépnek pályára, Oláh nélkül.

A támadó az előző idényben, előbb a Salgótarján, majd az Ajka játékosaként, összesen 28 bajnokin 21 gólig jutott.