Kulcsár Dávidot az NB I. 6. fordulójában, a Puskás Akadémia elleni 3-2-es sikerrel végződő találkozó 42. percében kellett hordággyal levinni a pályáról. Helyette Vági András állt be a hátralévő időre. A 30 éves jobbhátvéd állaptáról jó hírrel szolgált a paksiak hivatalos oldala.

Annak ellenére, hogy engem kellett hordággyal lehozni a pályáról, valószínűleg én térhetek vissza hamarabb. A bal térdhajlatom és a vádlim közötti részen folyadék gyűlt össze. Meg kellett várni míg felszívódott, és csak utána kezdhettem el az edzéseket, persze csak óvatosan. A múlt héten ugyan együtt edzettem a fiúkkal, de a komoly terheléseknél én futóedzést végeztem. A héten már többet bírtam. Hogy tudom e vállalni a játékot az MTK ellen, az majd még kiderül, de bízom benne, hogy igen – mondta a klubhonlapnak Kulcsár

A Paksi FC a bajnokságban 7 forduló elteltével 7 pontot gyűjtött, és a 8. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján. Az atomvárosiak szombaton az MTK Budapest csapatát fogadják hazai pályán.