Óvatosságból cserélték le lengyelországi légiósunkat

A magyar védő komoly fájdalommal játszott csapata lengyel bajnokiján.
Budai László 2017. október 14., szombat 22:14
A magyar védő komoly fájdalommal játszott csapata lengyel bajnokiján.
Szerző: Budai László 2017. október 14., szombat 22:14

A Termalica 1-1-es döntetlent játszott az Arka Gdynia elleni lengyel bajnoki mérkőzésen. A mérkőzésen kezdő volt a hazaiak magyarja, Kecskés Ákos, akit azonban le kellett cserélni a szünetben.

A változtatásra óvatosság miatt volt szükség. Kecskés még az U21-es válogatottnál, Törökországban húzódott meg, és már az Arka elleni találkozó előtti bemelegítésnél pattant egyet az izma. Az összecsapást megelőzően injekciót kapott, ezzel együtt a védőnek jól ment a játék az első játékrészben, de közben komoly fájdalmai voltak, és a komolyabb sérülést (szakadást) elkerülendő inkább lecserélték a szünetben.

Az 1-1-es végeredmény egyébként már az első félidőben kialakult.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz