„Megjárta a poklot”: Hét hónap után játszhat az eltűnt magyar légiós – edzője MU-játékoshoz hasonlítja

Kiderítették, mi volt a problémája Balogh Norbertnek, akit edzője is visszavár a pályára. A felkészülést már a csapattal csinálhatja végig.
Budai László 2018. január 3., szerda 11:49
Kiderítették, mi volt a problémája Balogh Norbertnek, akit edzője is visszavár a pályára. A felkészülést már a csapattal csinálhatja végig.
Szerző: Budai László 2018. január 3., szerda 11:49

Hosszú cikket közölt az olasz Repubblica a Palermo sérült játékosairól, amelyben kiemelten foglalkoztak Balogh Norbert helyzetével is. A magyar támadó tavaly 16 bajnokin kapott lehetőséget a Serie A-ban, de együttesének nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást. Bár maradt a Palermóban, az olasz másodosztályban még nem mutatkozhatott be, sérülése miatt ugyanis folyamatosan csak amiatt írtak róla, hogy a klub fizioterapeutájával edz. Balogh legutóbb több mint hét hónapja, még május végén játszott tétmérkőzést csapatában, míg június elején még ott volt az Andorrán vereséget szenvedett válogatottban.

A legfrissebb hírek szerint azonban hamarosan valóban visszatérhet. Az elmúlt időszakban többször is együtt edzett a csapattal, és a háromhetes téli szünetben lévő felkészülés során is számítanak rá. A nyáron kinevezett Bruno Tedino pedig a jelek szerint nagyon várja már Baloghot.

Megjárta a poklot, de most már jó úton jár. Több problémája is volt az elmúlt időszakban, de számomra ő félelmetes játékos. Taktikailag nem tudnám kihez hasonlítani, de karakterisztikájában a labdával és a labda nélkül is olyan a játéka, mint Fellaininek

- dicsérte őt a másodosztályt vezető szicíliaiak trénere.

A Repubblica azt is kiderítette, miért volt ennyire elhúzódó a játékos izomsérülése. Mivel Balogh túl gyorsan nőtt meg, így az izomzata nem bírta el azt a fizikai erőfeszítést, amelyet megköveteltek tőle az edzések. A vázizmaival voltak problémák, ezt a Palermónál alaposan kivizsgálták, és ennek megfelelően kezelték.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz