Légiósok: Sallói sérülése súlyos – ennyit kell kihagynia

A Sporting Kansas City vezetőedzője, Peter Vermes megerősítette, hogy a magyar támadó felépülése nagyjából hat hetet vesz igénybe. A 22 éves játékos így kihagyja a CONCACAF BL-elődöntő mindkét felvonását is.
Nyikes Zoltán 2019. március 23., szombat 16:30
A Sporting Kansas City vezetőedzője, Peter Vermes megerősítette, hogy a magyar támadó felépülése nagyjából hat hetet vesz igénybe. A 22 éves játékos így kihagyja a CONCACAF BL-elődöntő mindkét felvonását is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. március 23., szombat 16:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Honlapunkon is beszámoltunk arról múlt hét pénteken, hogy az amerikai Sporting Kansas City három magyar futballistával, Németh Krisztiánnal, Sallói Dániellel és Baráth Botonddal a kezdőcsapatában lépett pályára a CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján az Independiente ellen, Sallóit azonban már a mérkőzés 21. percében le kellett cserélni bokasérülés miatt.

A magyar támadó így a következő tétmérkőzést, a Colorado Rapids elleni bajnokit már ki is hagyta, ezúttal pedig Peter Vermes vezetőedző azt is elárulta, hogy

Sallói felépülése előreláthatóan hat hetet vesz majd igénybe.

Fontos mérkőzésekről marad le ezáltal a 22 éves támadó, hiszen a bajnokságban a Sporting Kansas City összecsap a Montreal, a Cincinatti, a New York RB, a San Jose és a New England együtteseivel, míg a CONCACAF BL elődöntőjének két mérkőzésén a mexikói Monterrey lesz az ellenfél.

Átigazolások
Vasas
U-válogatott igazolás
Fiatal kapussal erősödik a Vasas, Engedi Márk aláírt.
NB I-ben kaphat munkát?
Eugen Neagoe
Eugen Neagoe ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Mégis marad Iránban
Gera Dániel
Visszatért Teheránba Gera Dániel, miután a légiósok közül elsőként csatlakozott a Persepolis nyári felkészüléséhez.
Tovább az összes átigazoláshoz