Kiderült, meddig dőlt ki a Real sztárja - a BL-párharcot is kihagyja

Gareth Bale három hétig nem játszhat vádlisérülése miatt.
Budai László 2017. április 25., kedd 14:27
Gareth Bale három hétig nem játszhat vádlisérülése miatt.
Szerző: Budai László 2017. április 25., kedd 14:27

A Real Madrid hivatalos közleményben számolt be róla, hogy Gareth Bale-re többhetes kihagyás vár. A walesi szélső vádlija a Barcelona elleni El Clásicón sérült meg, vélhetően azért, mert korábbi sérüléséből még nem épült fel teljesen.

A Marca és több spanyol lap szerint a többhetes kihagyás egészen pontosan három hetet jelenthet. Ez esetben Bale biztosan nem léphet majd pályára az Atlético Madrid elleni BL-párharc egyik mérkőzésén (május 2., május 10.) sem. Igaz, a korábbi hírekkel ellentétben – amelyek arról szóltak, hogy ebben a szezonban már nem játszhat – azért jobb a helyzet, egy esetleges BL-döntőben, illetve a bajnokság utolsó fordulójában akár pályára léphetne.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz