A Barca 105 millió eurós játékosa felépülhet a szuperrangadóra

Dembélé hamarabb visszatérhet, mint várták, már december 23-án pályára léphet.
Budai László 2017. november 21., kedd 9:14
Dembélé hamarabb visszatérhet, mint várták, már december 23-án pályára léphet.
Szerző: Budai László 2017. november 21., kedd 9:14

Ousmane Dembélé felépülése a vártnál gyorsabban halad, így az FC Barcelona szeptemberben megsérült labdarúgója akár már a Real Madrid elleni, december 23-i El Clásicón pályára léphet.

A katalán Sport című lap információja szerint a nyáron 105 millió euróért megvásárolt francia játékos - akinek combját két hónapja műtötték meg Finnországban - idő előtt, már december végén visszatérhet.

A beavatkozást követően három és fél, négy hónapos felépülési időszakot jósoltak Dembélének.

A Barcelona nélküle is remekül teljesít, 12 forduló után veretlen, 34 pontot szerzett, s magabiztosan vezeti a spanyol bajnokságot.
(mti)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz