Magyar válogatott kapust igazolhat a Fradi

Honlapunk úgy értesült, hogy visszatérhet Magyarországra a Liverpoolt is megjárt válogatott játékos.
Nyikes Zoltán 2020. május 20., szerda 16:33
Honlapunk úgy értesült, hogy visszatérhet Magyarországra a Liverpoolt is megjárt válogatott játékos.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. május 20., szerda 16:33

Mint ismert, a 20-szoros magyar válogatott kapus, Bogdán Ádám egy közel fél éves kihagyást követően tavaly novemberben szerződött a skót élvonalbeli Hibernian FC-hez, először csak egy hónapra, majd a téli átigazolási szezonban az idény végéig meghosszabbította kontraktusát.

A 32 éves hálóőr szerződése a Transfermarkt adatbázisa szerint május 31-én jár le a Hibsnél, tehát ezt követően szabadon igazolhatóvá válik,

honlapunk információi szerint pedig nagy eséllyel hazatér és könnyen előfordulhat, hogy a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Úgy tudjuk, a felek már túl vannak az első egyeztetéseken is, így megnőtt az esélye annak, hogy létrejöjjön a megállapodás.

Természetesen megkerestük a Ferencvárost is a friss információval kapcsolatosan,  de átigazolási pletykákat az FTC nem szokott kommentálni, ilyen ügyekben a klub kommunikációs felületén, a fradi.hu oldalon megjelentek tekinthetőek a hivatalos álláspontnak.

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS:

Neked ajánljuk
Átigazolások
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Tovább az összes átigazoláshoz