RSS [14]
HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Még 5 posztra igazolna a Pécs - kattints! [16]
A dvsc.hu [16] beszámolója szerint az UEFA a területi elv alapján osztotta csoportokra a csapatokat, így az már a sorsolás előtt eldőlt, hogy a Loki ellenfele az albán alakulat mellett csak a bosnyák FK Zeljeznicar, a macedón FK Vardar Skopje, az iraeli Hapoel Kiryat Shmona és az első körben a harmadik párosítás győztese lehet.
Végül az albánokat húzták ki a DVSC-TEVA mellé, az első meccset július 17-én rendezik a balkáni országban, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Nyíregyházán.
A Skenderbeu székhelye Korçë városában található, a klub nevét az egyik elsőszámú nemzeti hősről, Kasztrióta Györgyről, más néven Szkander bégről kapta. Első bajnoki címét a 30-as években nyerte, hosszú böjt után aztán 2011-ben és 2012-ben is felülhetett a trónra. A legutóbbi pontvadászatban egyetlen ponttal előzte meg a Teuta Durrest.
A gárda az előző idényben is rajthoz állhatott az elsőszámú kupasorozat selejtezőjében, akkor 6-0-s összesítéssel maradt alul a később egészen a kieséses szakaszig menetelő APOEL ellen.
Az Európa Liga első két selejtezőkörének sorsolását 13.30-tól illetve 14.30-tól tartják, az eredményről természetesen beszámolunk. (FOTÓ: DVSC.HU [16])
KAPITÁNYI SZEMMEL: Szakály a sorsolásról - kattints! [16]
A párosítás
Első selejtezőkör:
Linfield (északír) – B36 Tórshavn (feröeri)
Valletta (máltai) – Lusitanos (andorrai)
Dudelange (luxemburgi) – Tre Penne (San marinói)
Második selejtezőkör:
Ekranas (litván) – Shamrock Rovers (ír)
Dinamo Zagreb (horvát) – Ludogorets Razgrad (bolgár)
Helsingborg (svéd) – TNS (walesi)
Skenderbeu (albán) – DVSC-TEVA
AEL Limassol (ciprusi) – Linfield (északír) / B36 Tórshavn (feröeri)
Basel (svájci) – Flora Tallinn (észt)
BATE Borisov (fehérorosz) – Vardar Skopje (macedón)
Maribor (szlovén) – Zeljeznicar (bosnyák)
Sahtar Karagandy (kazah) – Liberec (cseh)
Molde (norvég) – Ventspils (lett)
HJK Helsinki (finn) – KR Reykjavík (izlandi)
Dudelange (luxemburgi) / Tre Penne (San marinói) – Salzburg (osztrák)
Neftchi Baki (azeri) – Zestafoni (grúz)
Ulysses (örmény) – Sheriff (moldáv)
Valletta (máltai) / Lusitanos (andorrai) – Partizan (szerb)
Buducnost (montenegrói) – Slask Wroclaw (lengyel)
Zilina (szlovák) – Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)



