Az MTK legyőzte korábbi EL-ellenfelét

Kanta és Torghelle gólja hozta meg a győzelmet.
Budai László 2017. január 31., kedd 10:22
Kanta és Torghelle gólja hozta meg a győzelmet.
Szerző: Budai László 2017. január 31., kedd 10:22

Tavaly az Európa Liga első selejtezőkörében, most az edzőtáborozás során találkozott az MTK a kazah Aktöbe együttesével. Akárcsak akkor, most is a kék-fehérek jöttek ki győztesen a párharcból. Az MTK Kanta és Torghelle találatával nyerte meg 2-0-ra az összecsapást.

Felkészülési mérkőzés

MTK-Aktöbe 2-0 (Kanta 50., Torghelle 60.)

MTK: Petkovics – Baki, Poór, Vass, Vadnai – Katona (Borbély, 76.) – Vogyicska (Korozmán, 76.), Kanta – Kolomoec, Torghelle, Ramos (Hrepka, 76.)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz