A MU-legenda "nekiment" a külföldi edzőknek

A Manchester United korábbi labdarúgója és edzője, Ryan Giggs szerint túlságosan sok a külföldi menedzser az angol bajnokságban, emiatt a helyi, tehetséges trénerek nem jutnak elég lehetőséghez.
Budai László 2017. február 22., szerda 13:16
A Manchester United korábbi labdarúgója és edzője, Ryan Giggs szerint túlságosan sok a külföldi menedzser az angol bajnokságban, emiatt a helyi, tehetséges trénerek nem jutnak elég lehetőséghez.
Szerző: Budai László 2017. február 22., szerda 13:16

 

„Nincs elég brit edző a Premier League-ben, pedig szerintem fontos lenne, hogy bizonyíthassanak. Sok a jó külföldi szakember a ligában, de van rengeteg, hasonló képességű brit is. Ha nem kapsz esélyt, nem tudod megmutatni, mire jutsz egy tehetséges társasággal” – mondta Giggs, aki 2014-ben négy mérkőzésen keresztül vezetőedzője is volt a Unitednak, később pedig másodedzőként segítette Louis van Gaal munkáját.

Jelenleg az angol első osztály húsz csapata közül hétnek van helyi edzője, ám a bajnokság első hét helyén álló együttes mindegyike külföldi trénert alkalmaz. A helyi szakembert foglalkoztató gárdák közül a walesi Tony Pulis edzette West Bromwich Albion áll a legelőkelőbb helyen, a nyolcadikon.

Korábban Giggst a sajtó esélyesnek tartotta a Swansea kispadjára, ám a walesi együttes előbb októberben az amerikai Bob Bradleyt, majd az angol Paul Clementet választotta helyette.
(mti)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz