Nemcsakfoci: Az első kiemeltet is megverték és már elődöntősök Babosék a WTA vb-n

Harmadik mérkőzését is megnyerte a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon, így százszázalékosan zárta a csoportkört.
Nyikes Zoltán 2019. november 1., péntek 12:38
Harmadik mérkőzését is megnyerte a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon, így százszázalékosan zárta a csoportkört.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. november 1., péntek 12:38

A magyar, francia duó pénteken döntő rövidítésben bizonyult jobbnak az elsőként rangsorolt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz kettősnél a Vörös csoport harmadik fordulójában.

Az első szettben 4:4-ig úgy haladtak fej fej mellett a felek, hogy mindkét páros kétszer-kétszer vesztette el saját szervajátékát. A hajrában aztán a rivális koncentrált jobban, így 36 perc után játszmaelőnybe került. A folytatásban már a harmadik helyen kiemelt Babosék játszottak jobban, adogatóként minden játékot megnyertek, de kétszer fogadóként is sikerrel jártak, így kevesebb mint félóra alatt egyenlítettek.

A döntő rövidítésben 4-4-ig volt szoros az állás, utána már csak egyetlen pontot engedett ellenfelének Babos és Mladenovic. A csoportelsőként továbbjutó duóra a szombati elődöntőben a Samantha Stosur, Suaj Csang ausztrál, kínai páros vár.

Eredmény:
páros, Vörös csoport, 3. forduló:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Elise Mertens, Arina Szabalenka (belga, fehérorosz, 1.) 4:6, 6:2, 10-5

(MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz