Miriuta már aláírt az NB I-es csapatához - sajtóhír

Romániai sajtóértesülések szerint már készpénznek vehető, hogy Miriuta László lesz a Kisvárda következő szakvezetője. Előtte azonban benntartaná jelenlegi klubját a román élvonalban. 
Dudás Gábor 2019. június 9., vasárnap 17:06
Romániai sajtóértesülések szerint már készpénznek vehető, hogy Miriuta László lesz a Kisvárda következő szakvezetője. Előtte azonban benntartaná jelenlegi klubját a román élvonalban. 
Szerző: Dudás Gábor 2019. június 9., vasárnap 17:06

A Kisvárda a múlt héten jelentette be, hogy a következő szezonban már nem az eddigi vezetőedző, Dajka László irányítja az együttest, ugyanakkor a korábbi válogatott labdarúgó maradhat a klubnál, csak más szerepkörben. A csakfoci.hu már megírta, hogy utódja az a Miriuta László lehet majd, aki jelenleg a román élvonalbeli FC Hermannstadt szakvezetője.

Az egykori magyar válogatott középpályás NB I-es igazolásának hírét erősíti meg a romániai Digi Sport is cikkében.

A portál a transilvaniareporter.ro hírére hivatkozva azt írja, hogy Miriuta már alá is írta szerződését a Kisvárdával, és akkor is távozik a nagyszebeni gárdától, ha az bennmarad az élvonalban.

Mint ismeretes, a Hermannstadt egy 96. percben esett góllal "cserélte" osztályozóra kiesését egy viharos utóéletű mérkőzésen - a lap szerint egy esetleges kudarc esetén Miriuta azonnal beadta volna a lemondását. Így viszont készülhetett csapatával együtt a kolozsvári Universitatea Cluj elleni páros osztályozó-mérkőzésre. (FRISSÍTÉS: Meg is nyerte az első mérkőzést idegenben 2-0-ra).

- Van még két év hátra a szerződésemből. Nem is gondolok a kiesésre, nem is szeretem hallani ezt a szót. Soha nem estem még ki sehonnan, sem játékosként, sem edzőként, most sem fogok - fogadkozott az 50 éves tréner, akinek négy román játékosa (Mihai Minca, Gicu Grozav, Cornel Ene és Sergiu Negrut) is lehet majd Kisvárdán.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Megvan a távozó középpályás új csapata
Bejelentette a Borac Banja Luka, hogy szerződtette az Újpesttől távozó Ognjen Radosevicet, aki három évre írt alá.
Diósgyőr
Támadó jöhet Bulgáriából
Lorenzo Lepore újságíró úgy tudja, a DVTK hivatalos ajánlatot tett a Botev Plovdivban játszó Aleksa Marasért.
Szentlőrinc
Kölcsönjátékos Kisvárdáról
A Szentlőrinc kölcsönvette a Kisvárda 19 éves védekező középpályását, Babyak Miroslavot, aki az előző szezonban az NB II-ben bajnoki címet szerző várdaiaknál is debütálhatott.
Tovább az összes átigazoláshoz