Ligakupa: Az edző nélküli Eger kiverte az ETO-t

Feltöltve: 2013, március 6 - 16:27 Frissítve: 2013, március 6 - 23:19

A Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján az ETO hazai pályán csak 3-3-as döntetlent ért el az Eger ellen, így 7-4-es összesítéssel a hevesiek jutottak a legjobb négy közé. Pedig szűk félóra után a győriek Andric, valamint Kvilitaia góljaival már 2-0-ra vezettek, de így sem tudtak nyerni. Érdekesség, hogy a vendégeknél a leendőbeli vezetőedző, Mészáros Ferenc még mindig nem ülhetett a kispadon.

Kövess minket: Twitter   Facebook

Az ETO már az 5. percben megszerezte a vezetést az Eger ellen, miután Dudás beadását Andric fejelte a kapuba. Félóra sem telt el a mérkőzésből és már kettővel mentek a hazaiak, Kvilitaia passzolt a kapuba egy kipattanó után. Pintér Attila csapatának ekkor már csak egy gólra volt szüksége a továbbjutáshoz, de a 36. percben az egriek Németh Norbert 11-esből szerzett góljával szépítettek.

A második félidő elején Lang hibázott nagyot, Koós lecsapott a labdára és közelről kiegyenlített. Az egri támadó nem sokkal később 17 méterről lőtt nagy gólt, megszerezve a vezetést csapatának. A 3-3-as végeredményt Kronaveter állította be a 78. percben. Az Eger 7-4-es összesítéssel jutott a Ligakupa elődöntőjébe. (FOTÓ: EGRIFC.HU)

Később kezdődik:

17:00 Lombard – FTC (az első meccsen: 1-3)
18:00 DVSC-TEVA – Videoton (0-1)
18:00 Honvéd – PMFC (2-3)

Győri ETO – Eger 3-3

ETO: Kamenár – Svec (Aleksidze, 52.), Djordjevic, Lang (Takács, 56.), Dinjar - Pilibaitis, Kronaveter, Kalmár - Dudás, Kvilitaia, Andric (Farkas B., 9.)
Eger: Brljak - Balog Zs., Rakovics, Mecsinovics, Vidovics - Koós, Albert, Koné (Buac, 40.), Lasimant (Katona, 65.) - Németh N. (Horváth Z., 70.), Palásthy N.

Gólszerzők: Andric 5., Kvilitaia 27., Kronaveter 78., ill. Németh N. 36. – 11-esből, Koós 49., 63.

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

Hozzászólások

Csabee Most mi van moderate hol van hogy megmagyarázza: Az Eger az állami támogatásokkal mint állami csapat kiverte a szegény Győrt!!!
2013, március 7 - 14:44
fideSSoton (nem ellenőrzött) No, akkor ki a király, az ETO a legnagyobb király ? AZ ETO a legnagyobb király !!!!!!
Emeljük meg kalapunkat azok előtt akik a legnagyobb király ellen képesek egy döntetlenre,..vivát EGER !!!!!

KI az ETO ?
BAJNOKCSAPAT,...BAJNOKCSAPAT,...BAJNOKCSAPAT,...BAJNOKCSAPAT,...BAJNOKCSAPAT,...BAJNOKCSAPAT,...

ETOka,..szeretünk !!!!!!!!!!

2013, március 6 - 19:51
Sergio Ramos **** még nem verte el a kezedet, hogy a gépén kínlódsz? Mióta bezárt az OPNI veled van tele oldal.
2013, március 7 - 08:20
mikober Zárás után mégis nyitva maradt a ketrec ajtó!
2013, március 6 - 22:03
MT2101 Csíkos **** mi a pálya? Szoptatok vazze hiába dumálsz mellé. Persze nem fontos a ligakupa értem én, de azért az Egertől szopott ki a nagy ETO-kád te majom!!! Erre varrjál gombot pubi. Barátkozz a gondolattal, hogy a bajnokságot is el fogjátok szúrni. Na nyomjad a f.a.sz.ságaidat serényen, hadd röhögjek. SZÁNALMAS p.ö.cs.
2013, március 6 - 21:44
fradismo nem kell ez...
2013, március 7 - 15:45
fideSSoton (nem ellenőrzött) Figyelj Orsós bunkója, ne nézd le az Egert. Emlékeztetnélek ti hazai pályán (csak csalással) a 94. percben megadott jogtalan tizenegyessel tudtátok legyőzni őket.
Pofád alapállás,..szarfideSSoton.
2013, március 7 - 06:32
MT2101 Bunkó voltam? Jaj istenem, megbántottam kicsi érzékeny lelkedet? Egyem a zuzádat, majd anyuci megvígasztal jó? F.a.sz.kalap...
2013, március 7 - 21:22
fideSSoton (nem ellenőrzött) Szeretünk ETOka,..te vagy a legnagyobb kiály !!!FideSSoton pártmunkás mondd utánam : "akárhogy is fáj,az ETO a legnagyobb,az ETO a király !!!"
Na ez a frankó zsoldos cseléd Orbán pártmunkás !!!
2013, március 7 - 06:27
MT2101 K.ú.r.j.a.d a Lendvai Ildikót, az való Neked maszopbérenc.
2013, március 7 - 21:19
rocco ne általánosíts egy ember miatt és ne reménykedj hogy elszúrjuk a bajnokságot. nem fogjuk. egyenlőre mi jöttünk el Sóstóról 3 ponttal, és senkit nem érdekel és senki se jegyzi hogy milyen körülmények közt. tudod a két csapat közt a különbség hogy nálatok horror pénzekért hozott és horror fizetésért játszó a focisták vannak, nálunk meg egymásért játszók. nálunk a fizetések 2-5000 euró között vannak. nálatok az utánpótlásban keresnek ennyit. nem csak az a jó csapat amelyik a simán nyeri a meccseit hanem az is amelyik vert helyzetből nyeri meg és csúsznak másznak az utolsó leheletükig az eredményért. mi mindkét téren bizonyítottunk.
2013, március 7 - 00:31
Zsupszi59 Nem egy ember miatt vannak egy kalap alá véve a győriek! Nem szúrjátok el. Rossz formában is begyűjtöttétek a hármat. Lehet hogy Pinyő tudatosan irányította úgy a felkészülést hogy az utolsó 5-8-meccsre essen a jó forma? Nektek ez is elég lehet.
2013, március 7 - 21:05
MT2101 Az általánosítás kapcsán igazad van, a normális szurkolókkal nem is szoktam így beszélni, de ez a majomparádé kiváltja belőlem.
Ha így folytatjátok és ti lesztek a bajnokok nem esik nehezemre gratulálni. Csak a zebra kapja az ívet tőlem...
2013, március 7 - 20:46
papika Te hol élsz ember ? Mi ez a zagyvaság a horror pénzekről ? :DDDD
2013, március 7 - 01:15
rocco pl: Sanyika havi 7 milliós fizetése amiért meccsenként 25 percet játszik átlagban. oszd le, nem rossz órabér ugye? akkor el lehet képzelni Stopira,Caneira,Oliveira fizetését. legyél már 2 lábbal a földön és számolgass. az ETO közel se a legtehetősebb csapatok közé tartozik, igaz a szegény klubok közé se. a DVTK, Videoton, DVSC, Pécs, Honvéd, Újpest után vagyunk valahol mi, és ez a fizetésekkel is így van.
2013, március 7 - 02:20
bcartman Te mikor láttad Sancit játszani? Az tény, hogy néha pályán van 25 percet...
2013, március 7 - 14:54
Góliát34 Sajnos az Eger már akkora hátrányba van, hogy onnan,szinte lehetetlen a bennmaradás,már ami a bajnokságot illeti.Pedig szimpatikus csapat!
2013, március 6 - 19:12
Eger FC az egriek soha nem adják fel;)
2013, március 6 - 19:14
rocco Ne is! amelyik csapat ekkorát tud küzdeni annak megvan az esélye a bentmaradásra. Szeretnék jövőre az EGRI STADIONBA nb1 es meccset látni!
2013, március 7 - 02:23
Góliát34 Úgy legyen!!!!!!!!!!!!!
2013, március 6 - 19:16
skorzeny Ennyit tudtok! RÁBAstatok!
2013, március 6 - 18:27
Eger FC Ha ez így beválik, lehet jobb lenne hagyni a játékosokat önállóan szaladozni.Az edző csak összekuszál mindent:)
Egyébként a szurkolók nélküli stadion, világítás nélküli pálya után az edző nélküli csapat már hab a tortán.Legközelebb már labda sem lesz.Lassan meg lehetne filmesíteni az Eger sztorit.Folytatásos kalandregény, váratlan fordulatokkal :)
2013, március 6 - 18:59
fastrobi Ott volt az edzőtök ott ült az előttem lévő sorban! Egy középkoru pali a klubotok melegítőjében meg le föl futkozott a pad és az edző között! Gratulálok a továbbjutáshoz egész jól játszottatok ellentétben velünk!
2013, március 6 - 19:07
DVTKBudapest Szombaton Eger-Vidi! Érdemes lesz odafigyelni erre a szívből küzdő csapatra!
2013, március 6 - 18:13
Eger FC Szuper.Edző nélkül hatékonyabbak vagyunk(?) :)
2013, március 6 - 18:00
rocco reméljük nem késő még a hatékonysághoz és kiharcoljátok a bentmaradást.
2013, március 6 - 18:05
becike4 Nagy valószínűséggel a Győr pont leszarja a ligakupát.Fradika!
2013, március 6 - 17:48
Zsupszi59 Miért? Nem Pintér az edző aki mindig mindenütt nyerni akar??
2013, március 6 - 19:47
marleymi01 Legalább a fiatal kis Kalmár srác ügyes!bár a csak foci szerint a Tokody játszott,nem ő,de mind1!Lang Ádit inkább hagyjuk!
2013, március 6 - 17:40
focis A többi győrit nem heccelve hol van most zebra**** és modetare? Vagy csak a Fradi-Vidi cikkek érdekesek nekik?
2013, március 6 - 17:15



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    37


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel