Videó: Tragikomikus bíróverés - egy sárga miatt üldözték

Feltöltve: 2013, március 6 - 14:37 | Frissítve: 2013, március 7 - 22:33

Egy libanoni bajnokin pattant el valami pár focista, illetve stábtag fejében: a mérkőzés játékvezetőjét egy sárga lap kiosztását követően többen is üldözőbe vették, ami néha burleszk-jelenetekbe torkollott, az persze már kevésbé volt vicces, ahogy a földre kerülő sípmestert ütlegelték. Végül egy géppisztolyos rendfenntartó közbelépése is kellett a nagyobb baj elkerüléséhez.

Hozzászólások

Fofo Amit az utóbbi időben művelnek a játékvezetők, sokszor meg is érdemelnék, hogy el kalapálják őket. Pesze a Fifa meg az egyes országok szövetségei is, akik nagy hangon hirdetik a sportszerűséget, a játék tisztaságát, miközben ők nem a hibázó, csaló bírókat kérik számon, hanem azokat bünteti, akik szóvá merik tenni a súlyos hibákat, ami azoknak a csapatoknak komoly anyagi veszteséget is okoz. Persze nem a Fifának, ott mindegy, ott megy dőzs. Várom, hogy mikor robban ki a botrány, mikor derül ki, hogy szándékosan alakíttatják az eredményeket, futtatnak egy csapatot.
2013, március 7 - 13:59
gustavsson1 Remélem látja ezt valaki az mlsz-ben. A bíró Solymosi lesz, csak nálunk még a közönség is be fog segíteni.
2013, március 6 - 15:08



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    38


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel