Sivic: "Megtiltottam, hogy a 6-0-ról beszéljenek" - interjú

Feltöltve: 2013, március 4 - 22:35 Frissítve: 2013, március 4 - 23:51

Tomislav Sivic nem akarja, hogy a Paks játékosai az Újpest elleni 6-0-ról beszéljenek, ő sem szívesen foglalkozna már a hétvége legnagyobb meglepetésével, de egy pillanatig sem félt attól, hogy kikapnak a Megyeri úton, mert érezte, hogy alaposan felkészültek a lilákból. Pénteken, a Honvéd ellen már más meccset vár a pár hónapja magyar állampolgárságot is szerző szakember, aki erőnlétben a legjobb három NB I-es csapat közé sorolja a tolnaiakat és aki úgy érezte, a Megyeri úton valamit visszakapott abból, amit eddig az Újpest elleni meccseken elvett tőle az élet. Interjú.

Kövess minket: Twitter   Facebook

A meccs után azt mondta, benyújtotta a számlát az előzményekért. Mire gondolt?
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy az Újpesttel, az újpesti meccsekkel nekem eddig nem sok szerencsém volt. Az élet néha ad, néha elvesz, most végre nekem jött vissza valami. De ezért sokat tettünk, nem a piros lap és a 11-es miatt alakult ez a meccs. Egy pillanatig sem féltem attól a mérkőzés előtt, hogy kikapunk majd, mert nagyon alaposan felkészültünk az ellenfélből, ez szerintem nem volt kölcsönös.

A 6-0-s győzelem után a fél ország a Paksról beszélt. Önök mekkora ünneplést csaptak?
- Őszinte leszek, én a magam részéről legszívesebben már nem is nagyon beszélnék az Újpest elleni meccsről. A játékosaimnak is „megtiltottam” azt, hogy úton-útfélen a 6-0-s győzelemről nyilatkozzanak, óriási hibát követnénk el ezzel. Pénteken már jön a Honvéd.

Azt gondolom, sejti, hogy ezek után mindenki parádézó Paksot vár?
- Szépen már sokszor játszottunk, aztán nem nyertünk, azért meg nem jár prémium, azt csak a győzelemért adják. Úgyhogy a játékosoknak se mindegy, nyerünk vagy veszítünk. Nem fog sokat érni a 6-0, ha nem nyerünk most hétvégén. Nem kell nekem hat gól, az 1-0 is nagyon értékes lenne. Ez egy tipikus „összekötő” meccs lesz, amely segíthet abban, hogy elérjük a céljainkat. Ha nyerünk, elindulhatunk felfelé. Nagyon keményen próbálom majd azt sulykolni a játékosokba, hogy mostantól ne az Újpesttel, hanem a Honvéddal foglalkozzanak.

Nehezebb lesz ez a meccs?
- Más lesz. Nem igazságos például a Honvéd négygólos veresége a Videoton ellen, mert komoly ziccereket hibáztak a hazaiak a meccs elején. Biztosan akadnak, akik azt várják tőlünk, hogy minden mérkőzésen hengereljünk, de nem szabad elszállni, ez csak az első meccs volt, és lesz még tizenkettő. Megjegyezném, hogy a Videoton egyébként nagyon tetszett, teljesen más stílusuk volt, mint amit ősszel mutattak, sokkal több volt a játék, az egyérintős megoldások, minden és mindenki a helyén volt. Az ETO hozta a kötelezőt, a Fradi is simán nyert, de nekem az MTK is nagyon tetszett, 70 percig jobban játszottak ellenfelüknél. Úgyhogy nagyon sok jó csapat van a tabella első felében, ezért is fontos, hogy mi is sikerrel vegyük az újabb akadályt.

A Paks miben bízhat?
- Például az erőnlétünkben. Nem mondom azt, hogy jobb csapat vagyunk, mint az ETO, a Videoton vagy a Fradi, de hogy erőben ott vagyunk a három legjobb között, az biztos. Megdolgoztunk érte, nagyon kemény felkészülést csináltunk, és ami a legfontosabb, hogy ebben a játékosok is maximálisan partnerek voltak. Nekem a 6-0 nem az eredmény miatt volt fontos, hanem hogy a játékosok kaptak valami visszaigazolást a télen elvégzett munkájukért. (FOTÓ: PAKSIFC.HU)

Mokány Lajos

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

Hozzászólások

rame has one morning, home Uncle Zhang new community of Yuyao city from the park early exercise back, just go to the door heard on Fake rolex watches new move in small home replica louboutin heels sent bursts of electric songs.Zhang man washes his face changed clothes, sound still ringing non-stop, he would be small to rush around forget to electric power plug in boiling water, immediately called his wife to find out "and the adjacent card" call my mobile phone.

modern city, the closed unit replaced open courtyard, anti-theft door lock replica rolex daytona tight the door is locked, the neighborhood is often met, but almost never wedding gowns in contact with each other, many people live a long time in the same unit, what still do not Replica Christian louboutin know what name louboutin replica is called neighbors.In order to change omega co axial replica this situation, Yuyao new city community Rolex Replica in promoting the process of the construction of spiritual civilization, and actively explore the establishment of new neighborhood, pioneered Rolex Replica the "and the adjacent card".

"and the adjacent card" printed on the front of the city community service centers, community hotline, the property company, first aid center telephone Replica rolex submariner numbers, the back is each unit households work units and contact telephone.With this "and the adjacent card", once the water leakage, theft and other incidents, the Replica rolex neighborhood you can "call each other".

Replica watches /> Lv Huiyi is the wedding dresses 2013 new city community party branch secretary, Christian louboutin replica "and the adjacent card" inventor.Lv Huiyi often think, if there is Replica Christian louboutin a card on a per unit of household telephone number that will bring great convenience to the neighborhood.And then she took the idea to tell colleagues, obtained the affirmation and support.

new city community area a total of 201 building 3398 households, the registration of all household telephone not only the heavy workload, the difficulty is not small.A household at the beginning because they do not understand the "and the adjacent card", although the community cadre Replica watches door to do the work again and again refused to register mobile phone number, but became "and the adjacent card" to actively promote.One night, the residents go out not to close the water tap open, water supply restored to the downstairs tenants "water overflows golden hill", Replica Rolex because there is no registered mobile phone number can't contact him, has caused great loss to the downstairs tenants, therefore lost 3000 yuan.He was sorry to say: "if 'and the adjacent card' on the registration of the mobile phone number, told the house water leakage, the loss which will so big ah."

"and the adjacent card" closer to the distance between households, also became the Bridge neighborhood solidarity.The Rolex replica watches swiss Replica watches community of Mrs. Wang Jiaxing was blind of the disabled, the only son is reading high school, is a community of poor households, his family's rice, oil and other daily necessities, basically by the neighbor bought and then sent to the home.New city Cheap wedding dresses garden 47 building 107 room of the old Party member Yao Zhongyan and his wife are enthusiastic people, the same unit households away always assured of his own keys to their custody.Every day after school, parents black pumps with red bottoms are not home students love to sit in his home.Yao gave a hearty laugh says: "neighbourhood is one family."Recently, the community also held the first "neighbor's Day", the book exhibition, tug-of-war, Opera Chorus, rich and colorful activities, set up a neighborhood live together in peace together, mutual help platform for the majority of community residents, to create unity and friendly affection, love each other civilized atmosphere, pick up a neighbourhood family.

2013, március 13 - 05:50
Vanek B Edouard Mit kell ezt túlmisztifikálni?! Papírforma eredmény született a Barbie-ban, ennek a Dózsának az "ereje" egy lepkefingéval vetekszik. A Dózsa maximum nb2-es csapat, csak mázlijuk van hogy van egy Eger mag Siófok is a mezőnyben. A Paks példája viszont utat mutat a többieknek, így kell kitömni a lilákokat, nem szabad kegyelmezni nekik. Szerintem realitás hogy a Dózsa a hátralévő fordulókban még 4-5 alkalommal beleszaladjon egy ekkora pofonba.
2013, március 5 - 10:13
pistu31 Nagyon szimpi ember és edző, abszolut egy jó példa és tetszik hogy alázatos :) csak így tovább, de hülye volt a kecskemét hogy elküldte :D
2013, március 5 - 09:37
becike4 jegyszedő.A magyar-románon.Mármint Sanyi bá'.
2013, március 5 - 09:14
becike4 jegyszedő.A magyar-románon.
2013, március 5 - 09:12
paja78 Várjuk már meg mit alkot az Egervári !Nekem is tetszik az edzőji munkája,de "szövetségi kapitányt rögtön?"az túlzás ,de Diósgyörnek alternatíva lenne ott az a halom jó,kiváló játékos és a játékkép elég gyenge ,sajna pedig a szurkolók ott megérdemelnék a látványos focit ,a keret is meg lenne hozzá de oda kéne 1 jó edző ,mondjuk ő!
2013, március 5 - 01:08
LowCostCowLost Szövetségi kapitányt belőle!
2013, március 4 - 23:22
kings city És mi lesz Egérbából?MLSZ-koordinátor?
2013, március 5 - 00:23
tothjanos Nem,pulykatolvaj.
2013, március 5 - 02:10
sonkinger Bevallom, mindig is kedveltem Tomiszlávot. Meglep, hogy már Magyar állampolgár, de örülök neki. Sokat tett a vidéki fociért,egy igazi színes egyéniség. És az is biztos, hogy erőnlétben a csapatán látszott, amit mondott. Nem beszél mellé, az igazat mondja. Nem úgy, mint egyesek.
2013, március 4 - 23:22
Aruns Ha mindig is kedvelted, akkor miért lep meg a magyar állampolgársága (amit egyébként a lányával együtt szerzett)? Volt erről szó itt is.

Egyébként ha jól tudom, az édesanyja magyar (mint Nikolicsnak).

2013, március 5 - 05:21
sonkinger Nem értem, miért kellene tudnom, hogy milyen állampolgár Szivics, vagy bármelyik másik edző. Persze kedvelem, szakértelme, emberi tulajdonságai miatt. De nem vagyok rajongója, pl. egyáltalán nem tudom, hogy mit szokott reggelizni, és őszintén szólva nem is érdekel. Minden egyes cikket vele, vagy bárki mással kapcsolatban ezután sem fogok elolvasni. De azért, kösz az infót.
2013, március 5 - 11:46



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    38


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel