Újpest-Paks: 0-6

Feltöltve: 2013, március 2 - 18:59 Frissítve: 2013, március 2 - 21:27

Kiütéses vereséget szenvedett az Újpest a Paks ellen, hazai pályán: a lilák 6-0-ra kaptak ki, a meccs jelentős részében, Antón vitatott kiállítását követően emberhátrányban futballozva. Az atomvárosiak legjobbja a négy gólig jutó Lázok volt, de a duplázó Tököli is remekelt a vendégeknél. Egy hét múlva az Újpest a Fradival játszik a derbin.

VIDEÓ: A gólok itt - kattints!

Kövess minket: Twitter   Facebook

Jobban kezdett a Paks, az első percekben sokkal többet volt a labda a vendégeknél, akik Tököli révén komoly helyzetet is kidolgoztak, Balajcza védte a lövését. Nem sokkal később, a 17. percben 11-eshez jutott a vendégcsapat: Könyves és Antón találkozóját követően Könyves esett el, és bár úgy tűnt, a védő a labdát érte el először, Becséri a büntetőpontra mutatott és piros lapot adott a spanyolnak. A heves hazai tiltakozást követően Lázok lőtt a kapuba (0-1).

A Paks stílusosan futballozott, és 32. percben másodszor is eredményes volt Lázok, egy 22 méterről elindított labdája landolt a lila-fehérek kapujában (0-2). Röviddel az első félidő lefújása előtt a hazaiak tizenhatosában történő kavarodás után Tököliről került a labda Balajcza hálójába (0-3). A hazaiak az első játékrészben csupán egy helyzetet tudtak kialakítani, a Paks teljesen megérdemelten vezetett az emberhátrányban játszó lilák ellen.

A második félidőt is hasonló szellemben kezdte a vendégcsapat, az Újpestnek csupán egy két megmozdulás erejéig sikerült a paksiak kapuját veszélyeztetni. Remili helyzete ilyen volt az 51. percben, de kimaradt a lehetőség, Szabóban akadt el a labda.

Lázok végül a harmadika is meglőtte a 70. percben, de ezzel még nem volt vége. Hét perccel később az ötödik paksi gól is megszületett, ekkor Tököli gurította el Balajcza mellett. Öt perc sem telt el, amikor Lázok negyedik góljával ismét büntette a hazaiakat, így a Paks hihetetlen győzelmet aratott, 6-0-ra nyert az Újpest ellen, amely a jövő héten a Ferencvároshoz látogat.

TABELLA: Így áll az NB I - kattints!

Újpest – Paks 0-6 (Lázok 17. - 11-esből, 36., 70., 82., Tököli 39., 78.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

Hozzászólások

Bulldog83 Akkor legyen nagy a arcotok,ha ti rúgtok nekünk hatot.. :O
2013, március 10 - 15:27
gustavsson1 1907. szeptember 29. UTE-Ferencváros 0–6
1914. december 8. Ferencváros-UTE 6–0
1918. július 7. Ferencváros-UTE 6–0

Egyéb óhaj? :D Kis lila cicanadrágos b.zi :D

2013, március 10 - 15:37
Bulldog83 Közelmúltban?..Te nagy zöld sas..
2013, március 11 - 16:31
gustavsson1 1979. szeptember 22. 7-1 . Azt vágod, hogy innentől kezdve csupán 2, azaz kettő bajnoki címet szereztetek?? Hogy áll mostanában az utánpótlásotok? U17 FTC : U17 uttest 7 : 1
Egyéb óhaj? Te nagy lila cicanadrágos b.zi...
2013, március 11 - 17:03
Bulldog83 Ok.Ez a 34 évvel ezelőtti,"közelmúltbéli" eredmény megygyőzött.Meggyőzött arról,hogy nyilván fogyatékkal élő vagy szegénykém,és ez a cicanadrág nálad valamiféle beteg hajlam lehet,vagy apádat láttad mindig abban.Te gigantikus zöld sas...
2013, március 12 - 14:26
gustavsson1 Csak két kérdés? Az nem az ujpest volt? Te nagyon gyengeelméjű b.zi. Ne erre dadogj valamit vissza. Most p.csáztuk el az ifi csapatotokat, arra miért nem reagáltál te retardáld?
Ha majd agyilag egy kicsit fejlődsz, akkor édesapád majd elmagyarázza neked h miért járkáltok lila tütü szoknyában a babaházatokba. lila bakker. lila. pfff nagyon gáz vagy. kis homokos. Be kellene szereznetek egy rózsaszín mezt idegenben. homóca!!!
2013, március 12 - 14:34
Bulldog83 hallod te tuti homok vagy,annyira rajta vagy ezen a vonalon...:DDDDD Csak sajnálni tudlak:DDDD
2013, március 12 - 20:41
gustavsson1 Nem én járok lilában, meg babaházba :D :D :D :D :D ciki :D
2013, március 13 - 00:52
Woodpecker Tutti hogy bzi a csávó mert engem is követ,állandóan irkál nekem,szerintem szerelmes is belém.
2013, március 12 - 20:50
gustavsson1 Akkor olvass már utánna pecek hogy ki is követ kit? Mint ahogy most is. Ratyi :D :D :D ****t seglovagok :D :D: D Fc D&G !!!! Nem mi vagyunk a ****k k.csögök, hanem ti :D Áléáléáléééóóóóóóóóóó f.sszopóóóóóóóóóóóó ujpeeeeeest :D :D :D Arcbol vissza , figyelni a siofokra !k.csögök!!
2013, március 13 - 00:56
Violacaos Na, csituljatok zöldek arccal a derbi felé.
2013, március 4 - 22:18
koeman_erno violakaka: nehéz volt lenyelni, vagy élvezted is közben, mind 6-szor?
2013, március 4 - 22:33
Violacaos Nem volt könnyű, de nem sírtam el magam, veled ellentétben.
2013, március 4 - 22:45
DaveNsZeg1991 - Kabát Petikém, nem kéne felhívni a
paksiakat?
- Lehet, add meg a számukat.
- Okés.
- Hogy kezdődik?
- 06.
2013, március 4 - 22:00
gojsic Na még 6 nap a meccsig!
Hajrá Fradi!
2013, március 4 - 12:25
Woodpecker még 6 nap és kikaptok az Ujpesttől!
2013, március 4 - 16:08
Arthurknight Sok esélyetek volt nyerni szamóca!
2013, március 13 - 02:11
gustavsson1 Gondolom ez a HATodik érzéked súgta azt is, hogy nyerni fog a csapatod a Paks ellen :D
2013, március 4 - 20:26
Woodpecker Nem unod még ezt a paksi dolgot?
2013, március 4 - 20:48
Góliát34 Mi van unalmas???Tudod a lila maki haverjaid még mindig a 6:0-al vannak elfoglalva,pedig az is unalmas már!!Úgy hogy Peckes készülj fel, mert jó pár évig hallgatni fogod!!!
2013, március 5 - 10:58
gustavsson1 HATározottan nem :D
2013, március 5 - 03:00
gustavsson1 HA Te mondod? :D :D
2013, március 4 - 15:56
DaveNsZeg1991 Csillus Tamás és a fiatal Nyilasi nagyon tehetséges focisták !!!
2013, március 3 - 23:38
Bilo Veszpremi SENKIT NEM AKAROK MEGBÁNTANI!
De fradista barátaim, ti is tudjátok milyen érzés ez.:)
HATOT KAPNI!!! Szégyen, megalázó,kellemetlen,ciki stb,stb(nekünk szurkolóknak biztosan!!!)Az utána következő időszakról inkább nem is beszélek!!!
Pl én holnap szabin leszek,lehet holnapután is :)))

sikerült megtapasztalnunk ezt a hatalmas szívást !!Milyen fura az élet,akkor volt nálatok egy jogtalan kiállítás, összezuhantatok, és nekünk ezután minden bejött,kaptatok egy hatost.
Tegnap szintén volt egy jogtalan kiállítás, összezuhantunk és kaptunk egy hatost.
Akkor ti nem működtetek csapatként.9 ember szaladgált zöld/fehérben és várták hogy gyorsan legyen vége.
Tegnap ugyanez történt,csak tegnap 9 lila/fehérbe öltözött ember szaladgált hitehagyottan, szétcsúszva, és várták hogy gyorsan legyen vége.

Ez a két 6os zakó sem nekünk sem nektek nem lesz kiemelve a históriánkban.

De azért hajrá lilák!!!

2013, március 3 - 20:51
bcartman Hmmm... Igen. Mi is kaptuk az ívet Tőletek rendesen. Van különbség és van egyezés az akkori 6-0-s meccs és a mostani között. Akkor Heinz gyakorlatilag hozzá sem ért az újpesti játékoshoz és ha jól emlékszem, már 2-0 volt az állás. Plusz mi 6 akciógólt kaptunk. Most ennél a kiállításnál szerintem történt szabálytalanság. Minden kamera és visszajátszás a szerelő lábat mutatta, de ha fentebb megfigyelitek, akkor Antón keze métereken keresztül rá volt fonódva a paksi játékos derekára és mikor benyújtotta a lábát, húzott is rajta. Puhlsanyit idézve: " Meg volt a testi kontaktus." De nem volt pirosat érő, max sárga, viszont szerintem a büntető jogos volt.
2013, március 4 - 11:25
fradismo érdekes, mert eddig azt hajtogattátok itt, hogy nem volt az jogtalan kiállítás (heinzé)..milyen gyorsan változik a véleményetek..
2013, március 4 - 10:08
Bertram Wooster Múlt évben kaptatok egy ötöst a kondásoktól is...
2013, március 4 - 09:28
Anderson Azért én kíváncsi leszek,hogy a paksiak csinálnak-e 0-6-os pólót,bögrét,sálat,újságot...Szerintem nem olyan primitívek mint egyesek...
2013, március 3 - 22:48
Amstaff ez korrekt...........és természetesen HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!
2013, március 3 - 21:08
Bilo Veszpremi koszi, jól esik ha az ellenfél nem ellenség!!!!
2013, március 3 - 21:14



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    38


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel