A Fradi BL-ikonja visszatér a magyar fociba

Feltöltve: 2012, december 19 - 11:36 Frissítve: 2012, december 20 - 09:39

A pepsifoci.hu értesülései szerint visszatérhet egy magyar kispadra Zoran Kuntic. A korábbi népszerű ferencvárosi játékos Horváth Ferenc megüresedett helyét veheti át Szigetszentmiklóson. Úgy tudjuk, az NB II-es csapat vezetői már felvették a kapcsolatot a fiatal szakemberrel, akinek még jelenlegi bosnyák klubjával is meg kell egyeznie a váltásról. A Szigetszentmiklós klubhonlapja cikkünk megjelenése után be is jelentette, hogy a megegyezés is megtörtént, 2 és fél évre írt alá Kuntic.

EXKLUZÍV INTERJÚ: Csányi félig elégedett a válogatottal, csapatonként 3 légióst játszatna az NB I-ben - kattints!

A pepsifoci.hu értesülései szerint újra kispadot kaphat Magyarországon Zoran Kuntic. A BL-ben szereplő Fradi-kedvenc jelenleg a bosnyák NK Zvijezdát irányítja, de rövidesen ő irányíthatja a Szigetszentmiklóst csapatát.

Úgy tudjuk, már történt megkeresés Kuntic irányába, és amennyiben jelenlegi klubjával sikerül mindent lerendezni, jó az esély arra, hogy ő vegye át Horváth Ferenc megüresedő helyét. Az NB II- ben szereplő együttest átmenetileg Várhidi Péter vezette szakmai igazgatóként, de Szigetszentmiklóson az a cél, hogy mielőbb megtalálják a Kecskemétre távozó Horváth utódját.

A 45 éves Kuntic korábban Diósgyőrben és Pápán is dolgozott vezetőedzőként, a Ferencvárosnak egy rossz periódusban volt rövid ideig a szakvezetője, de jelenlegi klubja mellett megfordult a Hajduk Kula csapatánál is.

FRISSÍTÉS: A Szigetszenmiklós hivatalos honlapja megerősítve hírünket bejelentette, hogy a megegyezés is megtörtént Kunticcsal, a szerb szakember 2,5 évre írt alá az NB II-es csapathoz.

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • 3-0-ra győzött a Villarreal elleni elődöntő-visszavágón, így 3-1-s összesítéssel az Európa Liga döntőjébe jutott a Liverpool. Az Anfielden igen határozottan és jól bíráskodott a piros lapot is kiosztó magyar Kassai Viktor. A másik ágon az előző két kiírást megnyerő Sevilla jutott a bázeli fináléba, miután a 2-2-s első mérkőzést követően 3-1-re legyőzte hazai pályán az ukrán Sahtar Donyecket. A spanyol lehet az első együttes, amely sorozatban háromszor hódítja el az Európa Ligát, illetve jogelődjét, az UEFA-kupát.

    MA A TV-BEN: Kassai Liverpoolban - Európa Liga-elődöntők