Továbbra is téma az orosz sajtóban Dzsudzsák Balázs esetleges távozása a Premjer Ligából, és egy korábbi válogatott futballista szerint több mint pletyka az, hogy a magyar szélső Angliába, Németországba vagy épp Olaszországba igazolhat. Igor Kolyvanov úgy látja, Dzsudzsák alapembere ugyan a Dinamo Moszkvának, de nyilvánvalóak az ambíciói az irányba, hogy egy erősebb bajnokságban is kipróbálja magát, és nem a pénz miatt. A játékos és képviselője is reménykedik abban, hogy ezt a moszkvai klub elöljárói is figyelembe veszik majd.
REGISZTRÁLJ: Játssz az online focimanager-rel - kattints!
MA A TV-BEN: Fradi, Újpest és Mourinho búcsúdöntője újra
BLOG: Hemingway: Vidéken
Nem tudom, ki vagy, hány éves és mit tettél eddig életedben, de nem is érdekel. Én kereken 30 éves vagyok és van 1 általános gépészmérnöki diplomám, rajta vagyok a második elérésén is. Ettől persze még lehetek buta. Sokat olvastam a véleményekről a meccsel kapcsolatban, de talán az a tény, h. játszottam is a Fradiban serd. II.-től ifi A-ig némiképp elsőre egyértelművé tette a leshelyzetet abban a pillanatban. Ettől függetlenül Puhl Sándor is tévedhet, s amellett sok más oldal. Egyszer rúgtátok Grúz teste mellé leszorított kezére a labdát a 16-oson belül. Az nem büntető. Az írásom elragadtatott hangnemű volt, ez tény, de azért nálad nagy a mellény barátom. Vakon ne oktass, ez csak egy jótanács. Nem terveztem regisztrálni ide, mert prognosztizál6ó volt, h. hasonló okoskodásokba fogok botlani és igazából nincs nekem kedvem agitálni, vitatkozni olyan emberekkel, akiknek véresre dörzsölte a szemellenző a halántékát. 1szerű analógia erre az, mint amikor egy mszp-pártkatonát akarsz rádumálni a Jobbikra. Nem vagyok én Don Quijote, úgyh. nem írok többet.
Sok sikert úgy általában!
abát elé került,elkerülhető gól...A Fradi gól tiszta védhetetlen....A győztes gólnál,nagyot hibázott a kapus,mert nem szól a védőkre,hogy mindenki rosszul helyezkedik...bődületes védelmi hiba 4 játékos egymásra figyelt a két újpesti,meg szabadon,(mint a grundon)Ember esze megáll NB.I,.es játékosokról van szó....Megérdemelt hazai pályás győzelem,ők rúgtak több gólt...talán mezőnyben is aktívabbak voltak,de a győzelem nem ezen múlott.Talán a döntetlen ,az valósabb lett volna....
Döme!
Tudtuk, hogy a szöglettel befejeződik a mérkőzés! Akkor miért nem szedtük szét az embereket az ötösön belül! Hol volt itt az szoros emberfogás! A feketebőrű tisztán lőhetett a kapuba minimum hat ember között!
Jöhet a Szivics!!!
Ha lehet minél előbb!
Most regisztráltunk, mert már elég volt ebből a mocsokból.
Ismét egy utolsó, szemét, sz.r elcsalt meccs. Nem voltunk jók, de a lilák egy lesről indult góllal (amiről senki nem beszél!?!) és egy -indokolatlanul - időn túli góllal abszolválták a meccset. Ezt nem kéne felmagasztalni és túlmisztifikálni, mert ahhoz egy elég gyenge megoldás volt a 12., v. talán többedik emberrel. Rendszeresen ez megy újpesten és soha nincsen következménye. Ezzel a gyengén játszó Fradival is rászolgáltunk legalább az x-re, amennyiben a football szabályait vesszük alapul. Baromi szomorú, h. az ebből adódó lila nyálverést kell hallgatni ezután, ami teljes mértékben megalapozatlan. Legalább annyira voltak sz.rak, mint mi, semmivel nem nyújtottak többet előre-játékban. Két teljesen szabálytalan találat döntött.