"Fiatalok és védekeznek" - furcsán látja a Vidit egy török lap
Feltöltve: 2012, augusztus 18 - 13:04
Frissítve: 2012, augusztus 19 - 09:46
ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: A Fradi tesztelte, a Vasasban köthet ki - kattints!
A Videotonról, mint erős alapokon álló csapatként beszélnek a törökök, akik szerint beszédes adat, hogy az EL-selejtezők során elbúcsúztatták a Slovan Bratislavát, valamint a belga Gentet, utóbbit imponáló, 4-0-s összesítéssel. Bár a szlovákokat a lap nem túl acélos gárdának írja le a Trabzonsporhoz képest, a belga csapat elleni sikert valamelyest más kategóriának tartják. "A Gent ellen annyira könnyedén lépett túl a magyar csapat, hogy ez mindenképpen figyelmeztető kell, hogy legyen" - írják.
A legértékesebb játékosnak a piros-kékek legújabb szerzeményét, a Sporting Lisszabontól nemrégiben kölcsönvett Renato Netót tartják, igaz, ezt a brazil középpályás becsült értékére alapozzák. Külön kiemeli a cikk azt is, hogy a Vidi zömében egy kimondottan fiatal csapat, Gyurcsó Ádámot tartják az egyik legfigyelemreméltóbb futballistának, akivel vigyáznia kell majd a Trabzonnak is, míg a 20 éves Kovács Istvánra is kitérnek, mint aki reményteljes fiatal.
A török portál ”szakmázik” is egy kicsit, a Vidi taktikáját elemzik. "A Videoton totális védekező rendszerben játszik, otthon és idegenben is a 4-5-1-es felállást részesítik előnyben, és mind az öt középpályás visszahúzódik az ék mögé. Kivételt a pontrúgások, illetve néha a hosszú előreívelések képeznek" - vélekedik a szerző.
A meglehetősen magabiztos cikkíró fejtegetésében kitér arra is, hogy meglátása szerint a Vidi hazai pályán veszélyes elsősorban, ennek ellenére szerencsésnek érzi a sorsolást, így érzése szerint, ha a törökök kihozzák magukból amit tudnak, könnyen túljuthat a Vidin a Trabzonspor. (FOTÓ: VIDI.HU)
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 
NB I, 28. forduló - ÉLŐ: 16.20-tól!






A roma Orbán itt nem tud mit tenni.
Az edzői miért ne nyilatkozhatna, amit akar? Ez a dolga, a tv-ben muszáj is neki.
Nagyon buta, rosszindulatú gyerek vagy te!
szerűen is utal a védekező taktikára.
Oliveira gólja a 15. perben mióta meccs vége, te szerencsétlen?
A helyzet az semmi. Totál szubjektív. Amiről esetleg beszélhetnénk, az a ziccer, ahol a névben benne van, hogy más nagyon nem, legfeljebb a támadó illetve a kapus hibázhat (pont azért ziccer, mert már a védő nem szól bele), na ha te erre gondolsz, ebből talán 3 volt a 2 meccsen. Azt is elbaltázta a Gent. Az én olvasatomban az a csapat, amelyik 2x90 perc alatt egyetlen gólt nem tud rúgni, valamint 4-et kap kontrából, az nemigen érdemel továbbjutást. Természetes, hogy a Vidi vagy a Loki, ha van egy kis esze, védekező focival áll ki a nemzetközi porondra, egyébként szétfutnák őket a rutinosabb, jobb egyéni képességű játékosokból álló ellenfelek. Ez a szép a fociban..., ezért volt tuti tavaly az Apoel is, aki követendő példa kellene legyen ma az Nb1-ben mindenkinek. Az Apoel kezdő 11-ében egyetlen ciprusi kapott helyet, de volt 1 Argentin, 2 Görög, 3 portugál és 4 Brazil játékos.