Détári: "Belül örültem" - kinek akart üzenni? - videóval
Feltöltve: 2012, augusztus 12 - 11:58
Frissítve: 2012, augusztus 12 - 22:33
TABELLA: Így áll az NB I - kattints!
Megszerezte első győzelmét a Ferencváros az OTP Bank Liga 2012/2013-a szezonjában, a 3. fordulóban a meccs nagy részében 10 emberrel küzdő Lombard Pápát verték 4-1-re a zöld-fehérek.
A Fradi szakmai igazgatója, Détári Lajos egyértelműen másképpen viselkedett a tőle megszokotthoz képest a 90 perc során és a mérkőzés után is, ezt minden tettén, minden gesztusán érezni lehetett.
Kezdve attól, hogy a mérkőzés alatt érezhetően visszafogott volt a Fradi minden egyes góljánál, amikor látványosan nem örült a találatoknak, majd a meccs utáni televíziós nyilatkozatában is meglehetősen " szúrósan válaszolt", amikor a zöld-fehérek edzésmunkája került szóba.
A Sport TV riportere és Détári között a következő párbeszéd zajlott a lefújás után:
A pontrúgásokra kimondottan figyeltek ezen a mérkőzésen?
– Nem nagyon gyakoroljuk ezeket, hiszen nálunk nincsenek is.
Nem gyakorolják az edzéseken a pontrúgásokat?
– Nem, edzés nincsen.
Akkor mi történik, amikor edzésidő van?
– Megtáltosodott a csapat valamiért.
Ez közönségnek szól?
– Nem, senkinek.
Edzésidőben mi történik, csak beszélgetés van, vagy van valami különleges foglalkozás?
– Sok beszélgetés és kártyázás.
A pontrúgásokra kimondottan figyeltek ezen a mérkőzésen?
– Nem nagyon gyakoroljuk ezeket, hiszen nálunk nincsenek is.
Nem gyakorolják az edzéseken a pontrúgásokat?
– Nem, edzés nincsen.
Akkor mi történik, amikor edzésidő van?
– Megtáltosodott a csapat valamiért.
Ez közönségnek szól?
– Nem, senkinek.
Edzésidőben mi történik, csak beszélgetés van, vagy van valami különleges foglalkozás?
– Sok beszélgetés és kártyázás.
Détári a sajtótájékoztatón sem ment bele semmi bővebb magyarázatba a fentieket illetően, mindössze két mondatot mondott, abból az egyik egy gratuláció volt, a másik pedig arra vonatkozott, miként készülnek a következő meccsre.
Arra a kérdésünkre, hogy miért volt visszafogott, többek között a góloknál is, így válaszolt: "belül örültem". (FOTÓ: DVSC.HU)
Détári visszafogott gólörömei és furcsa nyilatkozata:
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 
NB I, 29. forduló - kattints az eredményre!
BL-döntő - kattints az eredményre!





Nemrégiben az Orosz Pali nyilatkozott a mokkában és boldogan újságolta hogy a legnagyobb eredménynek azt tartja hogy két év alatt eltüntette a fradi tartozását!!!! Itt most 2,5 milliárd forintról beszélünk!!!
És ezt úgy tüntette el hogy közben az évi költségvetésük saját bevallása szerint is 1 milliárd környékén van......
Kicsit számoljunk ha az elmult két évben gazdálkodtak 2 milliárdból és visszafizettek 2,5 milliárdot akkor barátok közt is minimum 4,5 milliárdhoz jutottak 24 hónap alatt!!! Honnan??
jaaaa Persze a szponzorok..... :)
Ok hogy a legnépszerübb klub (amin azért vitáznék) de jelenleg nincs az országban olyan támogató aki ennek az összegnek csak a töredékét is adná!
Tehát fidesz pénzről van szó.
A loki és a fehérvár még durvább....megkockáztatom ott éves szinten 3-4 milliárdos a támogatás! Lehet rajta vitázni de igy van.
Miközben a siofok évi 300millióbol van el.
Aztán a stadion épitésekről még nem is beszéltünk..... a fradi kapott 2000-ben stadion rekonstukcióra 2 milliárdot amit az utolsó forintig elsikitottak......most pedig kapnak egy új stadiont!
VIKTOR JÓL VAN EZ IGY?????
KICSIT IGAZSÁGTALAN A RENDSZER NEM GONDOLOD?
De ugye ő - Dömével ellentétben - nyert is pár dolgot edzőként...
Olvassátok el a SPORT PLUSZ legutolsó számát, onnan rájöhettek, hogy kinek üzent Döme.
Erre veri magát, hogy most sikerült győzni?! Ez nem változtat azon hogy Détári akkor is egy szakmailag nulla edző! Örülhet hogy nem 10 évvel korábbi csapatnak volt az edzője mert az ilyen pikirt megjegyzésekért már akkor kapott volna két pogfont a Nagy Öregektől!
Egy igazi "megmondóembert" hallottunk személyedben.
Elvégre valahogy el kell jutni valahová, valamivel, ez a karrier