Százmilliónyi UEFA-pénzt osztottak szét magyar klubok között

Feltöltve: 2012, augusztus 3 - 22:35 Frissítve: 2012, augusztus 3 - 22:42

Az a nyolc magyar klub kapott részesedést az Európai Labdarúgó-szövetségtől, amely játékosokat adott az Európa-bajnoki küzdelmekben résztvevő válogatottaknak, írj az mlsz.hu.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Hat próbázót küldött el a Fradi - kattints!

Az mlsz.hu beszámolója szerint a 2012-es isztambuli UEFA-kongresszuson született döntés arról, hogy az idei Európa-bajnokság bevételeiből a nemzeti szövetségekhez tartozó azon klubok is részesülnek, amelyek hozzájárultak az idei Eb sikeres megrendezéséhez. Idén 100 millió eurót oszt szét az UEFA a tagországok klubjai között, 2016-ban pedig 160 millió euróra nő ez az összeg.

A juttatásból azon klubok részesülnek, amelyeknek játékosai hazájuk válogatottja színeiben részt vettek az Európa-bajnoki küzdelmekben, függetlenül attól, hogy az adott válogatott kijutott-e az ukrán-lengyel közös rendezésű döntőbe, vagy csak a selejtezőkben vett részt. A selejtezőkben résztvevő válogatottak játékosait adó klubok között 40 millió, így az Európa-bajnokság döntőjébe jutott válogatottak labdarúgóit biztosított egyesületek között 60 millió eurót osztottak fel (a magyarokra az alábbi lista alapján mintegy 100-110 millió forintnyi összeg jutott.)

Az Eb-n résztvevő 16 válogatott egyikében sem szerepelt magyar bajnokságban futballozó labdarúgó, az Eb-selejtezők során azonban nyolc magyar klub adott játékost valamelyik válogatottnak. A felosztás alapján a magyar egyesületek az alábbi juttatásban részesülnek:

Videoton 142 558 euró
DVSC-TEVA 76 520 euró
Győri ETO 52 760 euró
Ferencváros 33 543 euró
Újpest FC 27 254 euró
Kaposvári Rákóczi 16 771 euró
Kecskeméti TE 12 579 euró
Lombard Pápa 10 482 euró
ZTE 8386 euró
Haladás 8386 euró
Budapest Honvéd 4193 euró

Hozzászólások

1 Lokista A kérdés az, mi kell ahhoz, hogy egy csapat válogatott játékosokat tudjon foglalkoztatni? Aki erre tudja a választ, az nem csodálkozik azon, hogy a Vidi kapta a legtöbb pénzt. Ahogy a mondás is tartja: pénzt csak pénzből tudsz csinálni!
2012, augusztus 5 - 13:53
endrawka Szövegértelmezést egy-két embernek tanulni kell.Az UEFA osztot fel egy összeget,bizonyos kritériumok menten.Csapat hovatartozás nélkül kell ezt értelmezni.Ha értelmezte az ember,tudja moként irogat valamit.
2012, augusztus 5 - 11:05
endrawka Szövegértelmezést egy-két embernek tanulni kell.Az UEFA osztot fel egy összeget,bizonyos kritériumok mentén.Csapat hovatartozás nélkül kell ezt értelmezni.Ha értelmezte az ember,tudja miként irogat valamit.
2012, augusztus 5 - 11:07
Zsupszi59 Bagoly mondja a verébnek. Megpróbálok segíteni. Itt nem azt mondják hogy OV odatelefonált Platininek hogy irgumburgum a Vidinek gyorsan ennyit utaljatok el! A kifogások arról szólnak hogy az itthon kapott extra támogatásoknak köszönhetően került ilyen kedvező helyzetbe a Vidi. Ajánlom figyelmedbe saját szavaidat! Remélem én jól értelmeztem.
2012, augusztus 5 - 11:36
reaper Milyen kedvező helyzetbe hogy majdnem kikaptunk a Pápától ?
2012, augusztus 5 - 11:43
Zsupszi59 Akkor neked is. Értelmezés!! A cikk témája az UEFA pénz érkezése és ott kedvező helyzetben vagytok mert s legtöbbet kaptátok.
2012, augusztus 5 - 12:05
reaper Akkor te meg fogyatékos vagy mert nem érted meg hogy nem 1 válogatott játékost adtunk a Válogatottnak, és ne csak a Magyarokat nézd. talán lesz annyi eszed hogy már végre felfogod miért kaptunk többet.
2012, augusztus 5 - 12:20
Zsupszi59 Elég ramatyul vagy vasárnap délben. Újpestre indulsz? Inkább ne indulj el! Aludj egy kicsit aztán nézd meg a tévén oszt jónapot!Engem találsz meg aki érti az egészet és éppen én próbáltam elmagyarázni? És nem zavar hogy a legtöbbet kaptátok. Az ellenségkeresés az zavar. Ha mindenki ellenség ha nem azt fújja amit akarsz. Ha a hozzászólásnak nem az értelmét keresed hanem hogy mit találsz benne amibe bele lehet kötni? De lehet hogy nem is vagy berúgva. Nem te kérdezted hogy ki jut tovább ha döntetlen? Akkor meg?????
2012, augusztus 5 - 13:40
reaper pszt fogyi:)talán így megérted.
2012, augusztus 5 - 14:54
Zsupszi59 Sajnos nem értem mert ezek szerint fogyi vagyok. Ha valamit közölni akarsz valakivel az itt úgy érhető el hogy beírod ide.
2012, augusztus 5 - 15:28
reaper 100-szor olvasd el talán megérted.
2012, augusztus 5 - 15:32
Zsupszi59 Mit?????????????
2012, augusztus 5 - 15:38
Gabrilov Miért a Vidi megint? Én semleges vagyok, egyetlen magyar klubnak sem drukkolok nb1-es bajnokin, csak ha nemzetközi meccset játszik. De már nekem is ****, hogy a Videoton semmiből sem hagyható ki, mindenhol élen van, kivéve a bajnoki tabella. Ettől és ilyesmitől undorodik sok magyar szurkoló aki cseszik megtölteni stadionokat.
2012, augusztus 4 - 12:18
mcdermott Köszönjük Emese!!!
2012, augusztus 4 - 19:22
x.y. -Ha levennéd a vörös szemüveget, akkor értelmezhetted volna, azt amit szerintem el sem olvastál.
-Undorodni nem a viditől vagy más csapattól kell, hanem az egyre jobban terjedő gyűlölködéstől,rosszindulattól és butaságtól.
-Én általában elég sokat írok a vidihez, de ezt nem a politikai hovatartozásom miatt teszem, hanem azért mert ez a klub (remélhetőleg hamarosan az Újpest is) végre azt képviseli ami eddig hiányzott, profizmust, és ami a legfontosabb van koncepció.
-Egy valamit meg kéne érteni, ha már mindenképpen politizálni akartok. Vagy egy külföldi hatalom bábkormányát (amerikai, izraeli, orosz, választhattok, a lényeg a hitelspirál megtartása) választjuk meg, vagy egy ténylegesen Magyar (aki szintén sok pénzt síbol el a pártja megerősítésére), önállóságunkért kiálló kormányt.
Ez a két rossz van, de ha már sport és politika, akkor legalább örüljünk, hogy nem csak magukra gondolnak, hanem a sportra is.
2012, augusztus 4 - 14:10
Adamm Rengeteg hozzászólásodat olvastam már, kivétel nélkül mind nagyon korrekt, és tiszta szívből remélem hogy az Újpest is hamarosan felzárkózik, szükség van jó magyar csapatokra:)
2012, augusztus 4 - 14:46
popsifoci Én nem vagyok semleges, kicsit se, mivel Videoton szurkoló vagyok.
Ide ritkán írok, nagyon ritkán, de ezt, amit olvasok itt napról-napra.

Azt mondod semleges vagy és ne haragudj, de eszetlen is. Legalább olvasnád a cikket. Nem akarsz te semleges maradni, csak belekötni abba, amibe nem lehet.
Mért mi kaptuk a legtöbb pénzt? Mert talán mi adtuk tavaly a legtöbb játékost a válogatottakba. Gondolom ezt nem nehéz felfogni, vagy ha igen, szólj, és részletesen elmagyarázom.
Csak a felnőttektől említsünk pár játékost: Bozovic, Sándor, Gyurcsó, Elek, Lipták, U21/20-ba: Szakály, Kovács, Gosztonyi, Margitics, Elek Bence...
De ha csak a felnőtt válogatott játékosait nézzük, nálunk volt a legtöbb (Bozovic, Sándor, Gyurcsó, Elek, Lipták). Debrecenben - aki itt második a listán - adta Vargát, Szakályt és Mészárost, vagyis három játékost.

2012, augusztus 4 - 13:29
nimrod8 na ez az írás után nem is vagy olyan semleges...amúgy meg mielőtt írsz valamit előtte informálódj is egy kicsit....

tudod az UEFA nyilvántartja h adott nemzetiségű játékos melyik klubcsapatban játszik a selejtezők s a torna ideje alatt.......

2012, augusztus 4 - 13:21
system-15 Nálunk van a legtöbb olyan játékos, aki játszott a selejtezőkben, ezért kaptuk mi a legtöbbet. Bozsovics végigvédte Montenegro meccseit, míg Sándor, Gyurcsó. A volt válogatott játékosokról és az utánpótlás játékosokról még nem is írtam. Caneira VB 4. helyezett volt a portugálokkal, Oliveira is volt válogatott.
2012, augusztus 4 - 12:41
dugó1902 Ez végre egy nagyon jó döntés és a magyar csapatoknak életmentő pénzecske!Örüljünk neki és ne vitatkozzunk ezen!
2012, augusztus 4 - 09:42
szati84 vajon a vidi miért kapta a legtöbb zsét?azt már meg szoktuk hogy az állami cégek oda vannak küldve.
2012, augusztus 4 - 08:05
Narumon Nyilván szerinted az UEFA-t is lefizették....
2012, augusztus 4 - 09:45
dugó1902 Annyira egy értelmű,hogy az a csapat amelyik több játékost ad a válogatottaknak az több pénzt is kap!
2012, augusztus 4 - 09:43
tomek30 persze, és azok a csapatoknak van válogatott játékosa, ahol erős a háttér..

erős háttér meg a legtöbb esetben politikai hátteret jelent

2012, augusztus 5 - 09:11
tomcat123 Meg még ottvolt Bozovicon kívül Sándor is.
2012, augusztus 4 - 08:43
ahihetetlengyula Gondolom Bozovic miatt aki végig védte a selejtezősorozatot... Az összeesküvés elméleteiddel meg húzzál el orvoshoz. Nem is értem mi ez a beteg vélemény megint.
2012, augusztus 4 - 08:14
Zsupszi59 Ebben az is benne van hogy a döntőbe jutott országokból nem jönnek hozzánk válogatott szintű játékosok.
2012, augusztus 3 - 23:07
tomcat123 Azthittem a magyar csapatok közt osztottak szét 100millió eurót :D
Hirtelen megörültem, de aztán le kellett hogy szálljak a földre sajnos.
2012, augusztus 3 - 22:50
Stockton Ugye erről nem OV tehet? :)
Komolyra fordítva a szót, érdemes a kluboknak megalapozott játékospolitikát folytatni és az eredményesség mellett nyilván minél több játékost adni a válogatottakba. A Vidi által kapott pénz kb 40millió Ft, mindig jól jön bármelyik klubnak ez az összeg. És nyilván minél több a jó beválogatott játékos, annál magasabb az itthoni foci nívója.
2012, augusztus 3 - 22:51
Rudi bá Dehogynem. Annyira jól pörög a gazdaságunk az ő vezetésével, hogy a szórakoztatóipari elektronika egyik csúcsforgalmazója a Videoton gyár lett, aminek annyira jól megy, hogy pusztán repi célokból fönt tud tartani egy csapatot amely bármikor képes nyugat-európai játékosokat igazolni. Ennek a jól megérdemelt gyümölcsét szüreteli most le hőn szeretett csapatod.

Bárki mást állít: idióta és nem ért a focihoz.

2012, augusztus 4 - 02:11



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    38


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel