Megúszták a sokkot, ifistákkal sem voltak meg - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, augusztus 3 - 21:50 Frissítve: 2012, augusztus 4 - 15:02

Az OTP Bank Liga második fordulóját két találkozó nyitotta pénteken, amelyeken két döntetlen született. A Lombard Pápa-MVM Paks (0-0) meccs után a vendégek újonnan kinevezett megbízott edzője, Máté Csaba örült annak, hogy nem kaptak gólt, illetve ő és Bene Ferenc is úgy vélekedett, hogy a támadójátékuk nem volt az igazi. Az Eger-Siófok (1-1) találkozót követően Simon Antal és Horváth Károly is úgy érezte, nyerhettek volna.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Hat próbázót küldött el a Fradi - kattints!


LOMBARD PÁPA – MVM PAKS 0-0

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Bene Ferenc (Lombard Pápa): –Az első félidőben a Paks akarata érvényesült, néhány komolyabb lehetőségünk volt, amiből gólokat lehetett volna szerezni. A második játékrészben voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor a Paks fölé kerekedtünk. Az előrejátékunk gyengének bizonyult, azok a játékosok nem játszottak jól, akik ezzel voltak megbízva, de így is volt kapufánk és gólhelyzetünk. A kispadunkon többségében ifisták ültek, ráadásul még így sem tudtuk a létszámot teljesen feltölteni. Összességében úgy gondolom, reális a döntetlen, tipikusan egygólos mérkőzés volt. (pepsifoci.hu)

Máté Csaba (Paks): – Ha figyelembe vesszük azt a sokkhatást, ami a csapatot érte a sikeredzőnk távozásával, azt gondolom az együttes jól helytállt. Hosszú idő után nem kaptunk gólt, ami pozitívum, hiszen sajnos jellemző volt ránk, hogy megzörgetik a hálónkat. Az első félórában a mi akaratunk érvényesült, jó elfutásaink voltak. Később azonban nem éreztem azt a rámenősséget, ami a gólhoz kellett volna. Ennek ellenére voltak helyzeteink, amelyek a rossz utolsó passz vagy átvétel miatt hiúsultak meg. A találkozó hajrájában megpróbáltuk megnyerni a mérkőzést, támadó labdarúgókat hoztam be a pályára, sajnos nem jött be, így meg kell elégednünk az egy ponttal. A jövőmről nem szeretnék öt perccel a mérkőzés után beszélni, és őszintén szólva jelenleg nem is foglalkoztat. (pepsifoci.hu) Tudósító: Polgár Szilárd


EGER – FGSZ SIÓFOK 1-1 (Dobric 60., ill. Sipos 21.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt! I A gólok itt!

Simon Antal (Eger): – Az első félidőben talán valamivel jobb volt a Siófok, a másodikban pedig mi voltunk sokkal jobbak, több helyzetünk volt. Három pontot terveztünk, de ennyi volt most benne a számunkra. Szünet után eléggé nyomtunk, voltak helyzeteink, talán-talán igazságos a döntetlen. A játékosokkal elégedett vagyok, lehetett látni, hogy ami bennünk volt ma, azt kiadtuk, de a másik csapat is, akik masszívan védekeztek, volt bravúr, helyzet, kézgyanús szituáció, de gratulálok az első NB I-es ponthoz a játékosoknak, remélem, a folytatás is jó lesz majd. A keretünk augusztus 31-ig mindenképpen nyitott, de talán utána is lesznek majd lehetőségeink. (Duna TV )

Horváth Károly (Siófok): – Egy-két játékosom nem koncentrált megfelelően a mérkőzésen, az 1-0-s vezetést meg kellett volna tartani, de sajnos figyelmetlenség után megkaptuk a gólt. Nem tudtam belenyúlni a mérkőzésbe, nem álltak a rendelkezésemre azok a játékosok, akik segíthettek volna. Sok új játékos került hozzánk a nyáron, talán még nem mindig érzik egymás mozgását, hat hét kevés volt ahhoz, hogy összeérjen a csapat, ezért fordulhatott elő a végén, hogy nem érkezett támogatás Dajicnak az utolsó támadásnál. Ezeken javítanunk kell a következő mérkőzéseken. Nem lesz könnyű az előttünk álló sorozat: jön a Haladás, az ETO, megyünk Diósgyőrbe, bár ezek magasabban jegyzett csapatok, megpróbálunk bravúrt elérni. A minimum elvárás a döntetlennel megvan, volt elég problémánk a héten, sérültjeink vannak, illetve van, akinek nem érkezett még meg a játékengedélye. Egy újonccsapat mindig motivált, próbáltuk ezt kiegyenlíteni, de kicsit csalódott vagyok, a vezetést meg kellett volna tartani. (Duna TV) (FOTÓ: POLGÁR SZILÁRD)

Hozzászólások

Gabrilov Hát ez a 2 mérkőzés büntetés volt a klub pártatlan tv nézőnek. Tudom, hogy a 4 csapat nem az nb1 kréme-java, de pont az ilyen meccseken kell mindent oda pakolni, és gyűjteni az esetenként 6 pontnak számító 3 pontot, e helyett latymatag, elszántság, szív- lélek nélküli alibi futás ide-oda, mert ha állnának az "sztrájk" nézetet keltene. Technikai és taktikai képzettségről nem is beszélhetünk.
2012, augusztus 4 - 12:28
lokleipzig A legjobb csapat a Siófok, Egyszerre tud a Pápa és az Eger ellen játszani és két pontot szerezni!
2012, augusztus 4 - 07:24
dugó1902 :)))))!!!!
2012, augusztus 4 - 09:26
csakúgy Még jó,hogy nem egy időbe kezdtek mert akkor nehezen oldották volna meg:)
2012, augusztus 4 - 09:18
dugó1902 Ne kételkedj hosszú a cserepad!
2012, augusztus 4 - 09:27



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel