Vidi: Sousa így tervezte, a rivális furcsán matekozott
Feltöltve: 2012, augusztus 2 - 23:23
Frissítve: 2012, augusztus 3 - 12:18
VIDEÓ: Nézd meg a gólt - kattints!
Paulo Sousa (Videoton): - Rendkívül nehéz, kiélezett és taktikus meccs volt. Bizonyos területeket átadtunk a Gentnek, ez pont az volt, amit előre megterveztünk, és a játékosok meg is valósították, ahogy azt kellett. Megnyertük a mérkőzést, ráadásul az ellenfél nem tudott gólt lőni a Sóstói Stadionban, így előnyben vagyunk, és természetesen elégedett vagyok ezzel. A két belső középpályás lecserélése a frissítés miatt történt meg, úgy éreztük, hogy itt több okból is változtatásokra volt szükség. Kívülről valóban úgy tűnhetett, hogy defenzívebb volt a játékunk, de ez tudatos lépés volt a részünkről. A helyzetek számában viszont jobban végeztünk, azaz aligha lehet azt mondani, hogy érdemtelen lenne a győzelmünk. Taktikailag nagyon jó és az idő előrehaladtával egyre érettebb játékot nyújtottunk. Nálunk van az előny, hisz mi meglőttük azt a gólt, amit ők nem, így a Gent már nem tud lőtt gól nélkül továbbjutni, de persze nem szabad elfelejteni, hogy a Gent erős ellenfél. A játékosaim ma is nagy szívvel játszottak, ez a bennük dolgozó bizonyítási vágy ad minden reggel erőt nekem is.
Trond Sollied (KAA Gent): - A Videoton szerencsés gólt lőtt, ez döntött, amit sajnálok, az a, hogy a csapatom ugyanazt játszotta, mint az előző, luxemburgi ellenfél ellen. Nem voltam elégedett a támadójátékkal, a hazai csapat pedig keményen és masszívan védekezett, van egy stílusa a Videotonnak, amin nem változtat, ma is ez történt. A hazai visszavágó előtt ugyanakkor optimista vagyok a vereség ellenére is, hisz végülis mindegy, hogy 0-0 vagy 1-0 lett most itt a meccs, otthon így is, úgy is gólt kell szereznünk. (FOTÓ: VIDI.HU)
Videoton – Gent 1-0 (Nikolic 78.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 






Ez tényleg össze van rakva ez a csapat, főleg a védekezés, szerintem jelen pillanatban a nemzetközi szinten csak ilyen játékkal van esélye egy magyar csapatnak, komoly eredményt elérni, de bejött!
Remélem, hogy 2 csapatnak is szurkolhatunk a csoport körben!
Ezt meg javasolnám megtekintésre mindenkinek:
http://www.transfermarkt.de/de/videoton-fc-kaa-gent/index/spielbericht_2247093.html csak úgy az alaphelyzet statisztikája.
A Gent kezdője többet ér a Videoton teljes kereténél. Idegenben kutya nehéz lesz, de ha megint hozzák ezt a védekezést a srácok, immáron nem először, akkor megoldjuk valahogy. Egy kósza kontra meg csak beakad... :)
Tényleg mindegy:)
Bírom az ilyen okostojásokat...
"Csak" annyi a különbség ,hogy ha itt 0-0 lett volna ,akkor ott az 1-0 elég lenne nekik a továbbjutáshoz, egyébként meg nem...
Tényleg mindegy...
Nem volt gyenge a Gent, az elején szerencsénk is volt,(volt 1 nagy kapufájuk is), de régen láttam már ilyen jól szervezett magyar csapatot nem zetközi szinten, mint a Vidi...
Ha ,nem xarunk be idegenben továbbjutunk!
Hajrá Magyar csapatok!!!
CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A DIÓSGYŐR!!!
Remélem, kint is tud egy gólt lőni a Vidi, és tovább jut.
Hajrá LOKI, Vidi!
Semmivel sem erősebb a Videotonnál, kiejthető egygólos idegenbeli. vereséggel is.
Es azt lehet tudni ebben az esetben milyen ellenfelek johetnek szoba vagy kesobb lesz a sorsolas? Egyenlore varakozasomon felul teljesit ez a Vidi :)
EGERVÁRI, jó lenne időnként a forma alapján (is) válogatni!!!
Aztán ezt mindenki úgy értékeli, ahogy akarja...
Hajrá Vidi!
Hajrá Debrecen!
Most mindkettő kupacsapatunknak jó esélye van továbbjutni,de mindkettőnek borzasztóan
nehéz lesz,reméljük,hogy sikeresen megoldják!
HAJRÁ MAGYAROK!!!!