Élő: Slovan - Videoton a helyszínről

Feltöltve: 2012, július 19 - 20:11 Frissítve: 2012, július 19 - 22:06

Megkezdi szereplését a Videoton is a nemzetközi porondon, Paulo Sousa együttese idegenben nyitja a Slovan Bratislava elleni párharcot. A feladat nem ígérkezik könnyűnek, de a fehérvári gárda tagjai nagyon fogadkoztak az elmúlt napokban. Kövesd a pepsifoci.hu helyszínről adott élő közvetítését, és ne maradj le semmiről, ami a pályán történik!

ÉLŐ: Slovan-Vidi itt - kattints!

Klasszikus tapogatózó játékkal telt a meccs első 20 perce: a hazaiak aktívabbak voltak egy hajszállal, de nem találták a fogást a Videotonon. Az első negyedóra után a magyar csapat is bátrabb lett, egy-egy ígéretes támadás végén nem sok hiányzott, hogy komoly veszély alakuljon ki. A 26. percben aztán a Slovan megszerezte a vezetést: egy jobboldali beadás után Sebo félfordulatból lőtt a kapuba (1-0).

A Videoton a létező legjobbkor egyenlített, hiszen 4 percen belül már 1-1 volt az állás Oliviera mesteri tekerése után, tombolhatott a csapatát elkísérő 700 Vidi-drukker. Az ezt követő percekben a Videoton veszélyesebb volt, a gól megfogta a hazaiakat, akik a játékrész hajrájára magukhoz tértek. Ennek ellenére gól nem esett, a szünetre döntetlennel vonultak a csapatok.

ÉLŐ: Slovan-Vidi itt - kattints!

Címkék

Hozzászólások

huntom Ideális eredmény. A Videoton képes arra, hogy egy góllal többet rúgjon hazai pályán a Slovannál, és végre kiverjük őket. Nem akarom elkiabálni, de most már tovább kell jutni!
Gratulálok!
2012, július 20 - 06:24
Stockton Aki jönne Fehérvárra, annak segítség a jegyvásárláshoz:
http://www.vidi.hu/mar-kaphatok-a-jegyek-a-slovan-elleni-hazai-meccsre
2012, július 19 - 23:26
Laca01 Gratulalok a Vidinek es Honvednak is! Igy kell ezt csinalni! Remelem a mieink is felszivjak magukat a jovo hetre! Sok sikert mindket csapatnak az NK-ban!
2012, július 19 - 22:27
zéé itthon meglehet. Jól van, megmutattátok a nagyszájúaknak, meg annak a baromarcúnak aki itt írogatott tegnap.
2012, július 19 - 22:11
Stockton Ez a legnézőcsalogatóbb eredmény szerintem...itthon át kell lépni rajtuk, Hajrá Vidi!!!
2012, július 19 - 22:10
Góliát34 Szép volt Vidi!!!!Itthon győzni kell!!!!!!!Egy ország szurkol nektek!!!

Hajrá Vidi!!HAJRÁ MAGYAROK!!!

2012, július 19 - 22:09
mcdermott 1-1!
Aki magyar, Fehérvárra, hejj, hejj!
Van még 2000 hely a vendégszektorokban...
2012, július 19 - 22:09
Dobos95 VÉGE 1-1 MAJD FEHÉRVÁRON PORIG ALÁZZUK A SZLOVÁKOKAT!!!
2012, július 19 - 22:07
Spigy Grat a Vidinek Szép volt!!! Itthon verni kell őket. HAJRÁ FRADI
2012, július 19 - 22:07
DeanRain Vége..1-1!
Grat. a Vidinek!
Itthon nyerni kell! Kötelező!:)
2012, július 19 - 22:06
DeanRain "91. perc Mitrovics óriási labdát adott Gyurcsónak, a beadást kivágták, majd az ellentámadás végén megint Biozsovics volt magabiztos.."

Gyurcsót már lecserélték..kissé elírták.:)

2012, július 19 - 22:04
zéé gyerünk, gyerünk, még egyet!!!!!!
2012, július 19 - 21:57
muzi07 Szép volt fiuk!!!!!
2012, július 19 - 22:07
Dobos95 Még van 5 perc hajrá vidi!!!
2012, július 19 - 21:57
reaper Gyurcsó Ádámot Walter Lee váltotta na őt sprinteljék le:D:D Speeedy Gonzales a pali.
2012, július 19 - 21:54
DeanRain Walter is beállt Gyurcsó helyett( Gyurcsóról nekem mindig Di Maria jut eszembe):)
2012, július 19 - 21:54
mateusz forevör "Egy magyarul közepesen beszélő hangosbemondó "vendégmancsaftnak" titulálta a fehérváriakat"
Búúúúúú....vissza felvidéket! Itt minket titulálnak!
A pepsi ismét olyanhoz adja a nevét(és pénzét), ami szomorú, de ki tudja, lehet, hogy a forgalmazás biztonsága miatt megéri neki.
2012, július 19 - 21:53
Stockton Gyurcsó helyett jó is egy Walter csere...
Vázolom a 90-ik percet 1-1nél:
Walter fut el a szélen frissen, pontosan ad középre, Torghelle érkezik mint egy tank és 3 szlovákkal a hátán elemi erővel fejel a kapu bal felső sarkába! 1-2!!!
2012, július 19 - 21:53
Ekim " szlovák szurkolók bevetették az első petárdát, reméljük, hogy ez a türelmetlenségük jele. Már füttyszó is harsant a hazai közönség soraiból. Nem túl erősek a Slovan támadásai, lövésre lövéssel felelünk, okosan járatjuk a labdát." - vidi.hu
2012, július 19 - 21:52
tomcat123 Egyébként a gólokról,helyzetekről sem lesz semmilyen felvétel?
2012, július 19 - 21:52
mcdermott de igen, a fehérvári stáb kint van
2012, július 19 - 21:56
tomcat123 Na, az úgy már jó! köszi
2012, július 19 - 22:07
DBL jön Sanyiiii, bár személy szerint annyira nem szeretem, azért remélem ver nekik még egyet.
2012, július 19 - 21:47
gojsic Meg három állast és egyet ráadásnak :)
2012, július 19 - 21:48
DBL simán benne van, reméljük a legjobbakat :)
2012, július 19 - 21:49
DBL jön Sanyiiii, bár személy szerint annyira nem szeretem, azért remélem ver neki még egyet.
2012, július 19 - 21:47
muzi07 Jön Sanyi lesz brutális tangó reszkessetek szlovákok!!!
2012, július 19 - 21:46
fabio141414 Igenn! Jön SANYI :)
2012, július 19 - 21:46
Stockton SAANYIIIIIIIIII!!!! Jön SANYIIIIII!!!! :)
2012, július 19 - 21:46
DeanRain Jön Torghelle Niko helyett!:))
2012, július 19 - 21:46



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    37


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel