"A Loki szóban jobb, mint a pályán" - lesújtó kritika is jött Albániából
Feltöltve: 2012, július 18 - 09:20
Frissítve: 2012, július 18 - 16:51
HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Tökölinek nem kellett mennie a Pécs edzésére - kattints!
A panorama-sport.com szerint végig kézben tartotta a meccset a Skenderbeu, míg a Debrecen egyáltalán nem azt mutatta, amit Albániában vártak tőle, túlzottan védekező volt a magyar bajnok játéka. Ugyanakkor az 1-0 a lap szerint annyira minimális előny, ami túl sok jóval nem kecsegtethet a magyarországi visszavágó előtt, amelyen a korceiek csak az első meccsen látott elszántsággal reménykedhetnek a továbbjutásban.
A Debrecen igazán egy percig sem volt meccsben a Skenderbeuval – írja a shqiptarja.com, amely a jó 10 ezer nézőt és az általuk keltett atmoszférát is dicsérte a BL-selejtezőről beszámolva. Az albán bajnok a lap szerint a futball minden aspektusában a Debrecen fölé nőtt, de csak csendben ünnepelhet az 1-0 után, mivel nehéz meccs vár rá egy hét múlva.
Komoly balszerencsét emleget a sportishqiptar.com.al, amely a meccs képe alapján nagyobb magyar zakót várt volna az 1-0 helyett. Több mint megérdemelt volt a Skenderbeu sikere, amely különösen az első félidőben futballozta le a pályáról vendégét, de a siker mértékét nem tudta fokozni. A lap úgy látja, hogy ha a mostani arcát mutatja az albán bajnok, akkor a magyarországi visszavágón is sikerrel juthat túl.
A Skenderbeu nem okozott csalódást és megfelelt az elvárásoknak, nagy lépést téve a továbbjutás és a "gyönyörű álom" felé - írja a globisot.org. A portál azt rendkívül dühítőnek tartja, hogy a hazai csapat több komoly lehetőséget is elpuskázott, elsősorban a kapu előtti pontatlanságának köszönhetően, míg a Debrecen kapcsán azt írja a lap, hogy a magyar bajnoknak ahhoz sem volt ereje, hogy veszélyeztesse a kaput. Az 1-0 történelmi győzelem, de idegenben sokkal keményebb dolga lesz a Skenderbeunak – fogalmaz a portál.
"Mágikus este és siker, amelyet egy egész város ünnepelt" – így írja le az albánok sikerét az albeu.com. A keddi 90 perc előtt sokkal kisebbnek tűntek a Skenderbeu esélyei, de mint az "az első perctől fogva kiderült, a magyarok szóban jobbak, mint a pályán és tettekben" – kritizál a lap. A portál szerint a hazaiak végig ötösben közlekedtek a pályán, és abszolút domináltak a pályán, míg a magyar bajnok alighanem szövetséget köthetett a szerencsével – írja a szerző, aki szintén nagyon sajnálja, hogy csak szűkös lett a Skenderbeu előnye. (FOTÓ: DVSC.HU)
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 






LOM ÉS SZÉGYELLEM MAGAM ÉS AZ EGÉSZ CSAPAT NEVÉBEN A MOSLÉK, NÉZŐÜLDÖZŐ PRODUKCIÓNK UTÁN.Nem kell 50%ni. Ki kell állni és vállalni a felelősséget.A magyarázat és a félre beszélést már az óvodások sem veszik be. Remélem a visszavágón kiengedik a fiuk az oroszlán körmeiket mint ellenünk szokták,és megmutatják milyen az a magyar vendégszeretet. Mondjuk egy 3-1es győzelemmel. Mert ha nem lesz tisztes helytállás biztos nem rakják zsebre amit itt fognak kapni. Gyerünk fiuk,hajrá MAGYAROK és persze CSAK A VIDI!!!!
hajrá fradi.
hajrá fradi.
Ugyan akkor még van egy visszavágó ahol lehet javítani és tovább lehet jutni!
Remélem miután mindenki belénk törölte a lábát most már megnyugszik!
Azért annyit hagy jegyezzek meg a DVSC harcolta ki a BL indulás jogát,tehát azon morfondírozni,hogy más csapatok jobban játszottak volna fölösleges!Idén minden kedves szurkolótársam csapata előtt adott a lehetőség,hogy bajnokságot nyerjen és induljon a BL selejtezőkön!
Lehet itt károgni és szapulni minket jó magyar szokás szerint,de ettől még nem lesz jobb a helyzet!
Gondolom most jönnek a mínuszok és a hurkasózás és kondásozás!Egyébként tegnap én voltam az egyetlen szinte aki óvatosságra intette a fórumozók nagy többségét!
Tegnap még sokan az albánokat nézték le azok közül akik most a DVSC szidják!Jó lenne néhány embernek magába szállni és elgondolkodni ami persze a DVSC játékosaira és vezetőségére is fokozottan vonatkozik!
Fröcsögnek a más csapat szurkolói, de nem néznek magukba.
Én elismerem, hogy ebben az évben remekül szerepeltetek, attól függetlenül, hogy a csapatodat nem szeretem, de Debrecen szép város.
Lakik ott egy jó barátom, szoktunk lejárni hozzá, ilyenkor felveszi a mezt, mondom neki elmész a **** bazdmeg:D
Remélem ezután jobban összeszedik magukat a srácok,hiszen van egy visszavágó!
Azért egy kis fejmosást fognak tőlünk is kapni,de az elesettbe nem belerúgni kell hanem segítő kezet nyújtani!Nem ledolgozhatatlan a hátrány bár az albánoknál van az előny!
Meg hogy a Fradi, vagy a Debrecen pályáját fogják többen látogatni, ha elkészül.
Tiszta óvoda...
Amúgy meg sajna ez a magyar foci realitása, 1-2 kör, aztán kiesik bármelyik magyar csapat.
Pedig szurkoltam a lokinak, mert magyar csapat, de ez egy nagy 0 volt srácok.
Való igaz, a Megyeri úton mérhetnék önkritikát, meg is tettem már.
Sajnos...
A mezőnyjátékosok úgy mozogtak, mint a másnapos giliszták.
Simacot úgy küldte el testcsellel az albán, hogy azt sem tudta, hol van.
Egyedül Varga küzdött, sztem aug. 31-ig elviszik egy normális bajnokságba.
Amúgy: csak a Fradi!
Azért a 90-es éveken kívül is volt egy-két jó évtizedünk.Tudod VVK győzelem, KEK döntő stb, hogy a még korábbi időkről ne is beszéljünk..Biztos véletlenül vagyunk a legeredményesebb magyar csapat.