Félmilliárdos csapattal csatázik az MTK az Európa Ligában
Feltöltve: 2012, július 9 - 22:16
Frissítve: 2012, július 10 - 11:48
HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Nagy döntés előtt a korábbi magyar válogatott védő - kattints!
Viktor Blazek, a Senica elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 200 000 euróval nőtt az idei költségvetésük, ami azt jelenti, hogy ebben a szezonban 1.9 millió euróból (mintegy 545 millió forint) gazdálkodik az MTK kupaellenfele. Ehhez még hozzájön 2.8 millió euró, amit a stadion felújítására költenek. A klub első embere optimistán várja a csütörtöki EL-visszavágót.
– Budapesten 1-1-et értünk el az MTK ellen, így egyértelműen a továbbjutás a célunk, szeretnénk ugyanis vendégül látni az APOEL Nicosiát – utalt az elnök arra, hogy a párharc továbbjutója a selejtező második körében a ciprusi csapattal mérkőzik.
Ugyancsak optimista Zdenek Psotka, aki a nyáron váltotta Stanislav Grigát a Senica kispadján. A 38 éves cseh mester az Olomouctól érkezett, ahol edzője volt többek között a korábbi Fradi-játékosnak, Marek Heinznek is.
– Nagy terveink vannak a nemzetközi porondon. Budapesten megszereztük a klub történetének első nemzetközi gólját, majd az első pontját is. Ezek után természetesen csak a továbbjutás lehet a célunk – mondta a tréner.
Szintén a Senicával kapcsolatos hír, hogy a szlovák együttesnél folytatja pályafutását Adam Váradi és Václav Koutny is. A 27 éves cseh támadó és a 20 esztendős védő az Olomoucnál már volt Psotka játékosa. Mindketten kölcsönbe kerülnek korábbi edzőjük csapatához.
Az Európa Liga első selejtezőkörének első mérkőzésén az MTK hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Senica ellen. A visszavágóra csütörtökön 19.30-kor kerül sor Szlovákiában, a meccset honlapunkon természetesen szöveges formában élőben közvetítjük. (FOTÓ: MTKHUNGARIA.HU)
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 






1-0 vagy 2-1 is jó lenne
...
"Az ndr.de beszámolója szerint Huszti mintegy 2 millió eurót, azaz 580 millió forintot keres évente Oroszországban "
...