Hemingway: Megjöttünk

Feltöltve: 2012, július 6 - 12:10 Frissítve: 2012, július 6 - 12:47

"Különben Vlorában mindenki nagyon kedves és vendégszerető volt, még azután is, hogy Vernes Ricsi labdája megkóstolta a hazai kaput. Rendkívül lelkes és kulturált szurkolótábora van a Flamurtarinak. Nagyon büszkék a csapatukra, és a polgármester, aki egyben az egyesület elnöke és a tulajdonosi képviselője is, népszerűsége jó részét a csapat támogatásával vívta ki. Ne legyen senkinek sem kételye: a Flamurtari nyerni jön Kispestre."

Csak megjöttünk. Megtettük az első lépést a továbbjutás felé tegnap Vlorában. Miután a Honvéd 1-0-ra legyőzte a KS Flamurtari együttesét, kedvező helyzetben várja a július 12-i visszavágót. A mérkőzés 20:30-kor kezdődik, és remélem, nagyon sokan lesznek kíváncsiak csapatunkra. A tegnapi mérkőzésen védekezésünk kemény és eredményes volt, de támadójátékunkon még van mit javítani.

A mérkőzés során láttam azoknak a begyakorolt elemeknek a kivitelezését, melyeket Marco Rossi tanított a csapatnak, de csapatunk még nem volt sem elég gyors, sem elég pontos, hogy azokat maradéktalanul kivitelezze. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy kivétel nélkül mindenki nagyon jól küzdött a kispesti színekért.

Büszke voltam a fiúkra. Körülbelül 100 kispesti szurkoló is elkísérte csapatunkat. Akárhogy is nézzük, ez komoly áldozat lehetett, mert az út Budapesttől Vloráig van vagy 15 óra. Hangosan bíztatták a fiúkat, akik meg is köszönték a drukkolást szurkolóinknak. Ahogy tegnapi blogomban megírtam, a mi utunk sem volt egy leányálom, de a szurkolói úthoz lépest nem panaszkodhatunk. Különben Vlorában mindenki nagyon kedves és vendégszerető volt, még azután is, hogy Vernes Ricsi labdája megkóstolta a hazai kaput. Rendkívül lelkes és kulturált szurkolótábora van a Flamurtarinak. Nagyon büszkék a csapatukra, és a polgármester, aki egyben a az egyesület elnöke és a tulajdonosi képviselője is, népszerűsége jó részét a csapat támogatásával vívta ki. Ne legyen senkinek sem kételye: a Flamurtari nyerni jön Kispestre. Ahhoz, hogy ismét legyőzzük őket, gyorsabb és pontosabb játékot kell bemutatnunk. Nagyon bízom abban, hogy csapatunk erre képes is.

Fájt a szívem, amikor olvastam, hogy az NB I-be feljutott Eger nem kezdhet hazai pályán. Itt nem is az a kérdés, hogy jobb lenne-e, ha az Eger otthon játszhatna, hiszen a válasz egyszerű: persze, persze, hogy jobb lenne. A kérdés az, hogy engedélyezze-e az MLSZ az egri stadion használatát, ha az nem felel meg a minimum követelményeknek. Ne legyünk naivak, ezek a licence követelmények tényleg csak minimum követelmények. Most, amikor a magyar labdarúgás színvonalát minden erővel fejleszteni próbáljuk, rendkívül fontos, hogy az infrastruktúra legalább azt a minimum szintet megüsse, amely lehetővé teszi a mérkőzések biztonságos és kulturált lebonyolítását. Olvastam azt is, az Eger azzal érvel, hogy a múltban más csapatoknak is megengedték, hogy a licence előírásoknak nem megfelelő stadionokban játszanak, legalábbis egy ideig. Ez igaz.

Az elmúlt időkben az MLSZ és mi, a klubok is több hibát követtünk el, mert vagy könnyebbé kívántuk tenni saját életünket, vagy megszántunk valakit, akinek valószínűleg nem volt keresnivalója az NB I-ben. Ez rossz útra vitt minket. Természetesen az Egernek meg kell adni a lehetőséget, hogy a lehető legrövidebb idő alatt licence-képessé tegye saját stadionját, és ne Debrecenben kelljen játszania. Persze ez csak az Eger vezetőin múlik. Egy olyan kiváló, és a sportra a múltban is sokat áldozó üzletemberrel, mint Jámbor János, ez nem jelenthet problémát. Ugyanakkor mindannyiunk érdeke, hogy ne alkalmatlan helyszíneken játsszunk első osztályú mérkőzéseket. Én drukkolok az Egernek, hogy sikerüljön hamarosan elérnie, hogy stadionja megüsse az elfogadható szintet.

Ahogy már előírásomban is említettem, nagy szükségünk van egy baloldali védőre, mert Novák Alekszisz felépüléséig olyan játékosokat játszatunk a baloldali védő helyén, akik inkább alkalmasak előrébb játszani. A megoldást aktívan keressük, és hamarosan egy stábunk által ismert és becsült labdarúgó érkezik próbajátékra. Szintén továbbra is szeretnénk szerződtetni egy erőcsatárt. Az egyik jelöltet már hónapokkal ezelőtt kinéztük. Ő hamarosan megérkezik Budapestre, hogy részt vegyen a teszt játékon. Eddigi új igazolásaink jónak bizonyultak. Persze ez akkor lesz igazán látható, ha tétmérkőzéseken is bizonyítanak. Lehetséges, hogy még igazolunk egy-két nagyon fiatal játékost talent programunkba. Őket persze nem kezdőknek, hanem nevelő oldalunknak szánjuk.

Akadémistáink egyre másra jelentkeznek és kopogtatnak az első csapat ajtaján. Örömteli nézni, amikor a fiúk, akik 14 éves koruk óta nálunk nevelkednek, 18-20 éves korukban egyszer csak kezdenek beépülni a keretbe. Az is jó, hogy a Versenybizottság döntése alapján a 2012/2013-as idényben újra lesz NB II-es csapata a Honvédnak. A tavaszi szezonban Pári Sándor nagyszerű munkát végzett a fiúkkal. Az akadémisták közül többen ismét az NB II-es csapattal kezdenek, amely az NB I-es csapatból visszajátszókkal kiegészülve remélhetőleg az elkövetkező őszi szezonban az egyik meghatározó csapata lesz az NB II-nek. Szerintem mi leszünk a meglepetés-csapat.

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:
George F. Hemingway

George F. Hemingway bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!



Címlapon