A Fradit és az Újpestet a Loki-pályán fogadhatja az Eger

Feltöltve: 2012, július 4 - 10:48 Frissítve: 2012, július 4 - 18:09

A mai napon elkezdődtek az egyeztetések az egri stadion statikai munkálatairól, a létesítmény teljes és korszerű felújítása másfél, két éven belül valósulhat meg. Az átmeneti időszakban 4000 néző tekintheti majd meg az összecsapásokat, a kiemelt meccsek viszont költöznek, valószínűleg Debrecenbe - tudta meg a pepsifoci.hu.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Amerika és a Fradi is kútba esett az NB I-es csatárnak - kattints!

Kocsis Zoltán ügyvezető honlapunknak elmondta: a kiemelt mérkőzéseket, mint a Fradi, Újpest vagy a Diósgyőr ellenit, szinte biztos, hogy Debrecenben rendezik majd meg. Igaz, a diósgyőri stadion sincs még "kizárva", de a legnagyobb esély arra van, hogy az egriek a cívisvárosban lesznek majd "otthon" a rangadókon.

Az ügyvezető hozzátette: az egri stadion teljes felújítását követően UEFA előírásoknak megfelelő létesítmény lesz majd a hevesi városban. A munkálatokat az a cég fogja majd végezni, amelyik a DVTK arénáját is felújította - nyilatkozta Kocsis a pepsifoci.hu-nak. (FOTÓ: HEOL.HU)

Hegedűs Zsolt

Hozzászólások

Róbert Barta A MAGYAR KUPAMÉRKŐZÉSEKRE MEGFELELT A STADION???
OTT IS UGYANARRÓL SZÓL A FOCI!
AKKOR ENGEDÉLYEZTÉK A MÉRKŐZÉST, PEDIG A DIÓSGYŐRI, SZÉPSZÁMÚ SZURKOLÓTÁBOR ÉRKEZETT A STADIONBA!
Eger - Diósgyőr 3:2 (0:2)
Magyar Kupa mérkőzés, 2010/2011 szezon, 2. forduló
A mérkőzés időpontja: 2010. augusztus 18.
Eger - Diósgyőr 0:0 (0:0) / tizenegyesekkel 2:4
Magyar Kupa mérkőzés, 2011/2012 szezon, 3. forduló
A mérkőzés időpontja: 2011. szeptember 21
2012, július 9 - 14:03
Csikue A cikkből nem derül ki egyértelműen, hogy mi az ok. Hogy kevesen férnek majd el, vagy mert nem tudják rendesen elválasztani a két tábort? Ha az első az igaz, akkor meg merem kockáztatni, hogy ezzel nem nyernek semmit, mert 4000-nél többen nem fognak elutazni Debrecenbe. Meglátjuk. Hajrá Eger! Hajrá Loki! És főleg: Hajrá Diósgyőr! :)
2012, július 4 - 16:49
kaposvári11 Először is köszöntöm az egri szurkolókat és a csapatot az nb1-ben. A cikkhez kapcsolódva pedig, azt könnyen el tudom képzelni, hogy egy Fradi ellen kevés lenne nekik 4000 férőhely, pláne a vendégszurkolók magas száma miatt is, de másfelől meg nem hinném, hogy akik kimennének Egerben a meccsre, hogy azok közül mindenki átutazna Debrecenbe. Újak az nb1-ben, ilyenkor mindenhol megjelennek a "divatok" is, mondhatni sikk meccsre járni, de azt nehezen képzelném, hogy mondjuk 5 ezer egri szurkoló utazna el Debrecenbe egy ilyen rangadóra, már csak a távolság miatt is. Bár nem tudom milyen nézőszámok voltak az előző szezonban náluk.
2012, július 4 - 16:34
Vidi82 Lehet tudatlan vagyok de nem ertem!
Elmeletileg Debrecenben uj stadion epul ha tenyleg lesz uj stadion 2 even belul a regi helyen fog megepulni, az Eger meg ott az epitesi teruleten jatsza a meccseit a Debrecennel egyutt??
2012, július 4 - 14:06
virag_dominik tényleg tudatlan vagy
2012, július 4 - 17:16
dugó1902 Az új stadion a csónakázó tó mellett lesz felépítve!Egyébként ez az igazi nagyerdei stadion és itt szokták a virágkarnevált is rendezni!
Ahol az utóbbi években a DVSC játszotta a mérkőzéseit az Oláh Gábor utcán az megmarad az új stadion mellett és valószínű edző pályaként továbbra is használni fogják!
Esetleg egyszer látogass el hozzánk!:D
2012, július 4 - 14:46
dugó1902 Remélem az Egernek sikerül a stadion rekonstrukció és mihamarabb hazai pályán játsszák a rangadókat!Én nagyon örülök a feljutásuknak és remélem bent is maradnak az első osztályban!
2012, július 4 - 12:52
dugó1902 Nem értem ezt a meddő vitát arról melyik stadionban vannak többen!Ez unalmas már egy kicsit!Aki ki akar menni egy mérkőzésre az ki megy és kész!
Én arra kérek mindenkit,hogy aki teheti az élőben nézze a mérkőzéseket és vigye ki a családot is!Nézők kellenek hiszen ők a legfontosabb láncszem és nélkülük nincs értelme a profi bajnokságoknak!
Az,hogy miért Debrecenbe hoznák az Eger kiemelt mérkőzéseit számomra is érthetetlen,ha a gazdaságossági oldalát nézzük,de nem látunk a részletek mögé!Biztonsági okokból sem érthető,hiszen se a Fradi se a Újpest nem a Loki tábor szíve csücske tehát nem egy semleges helyszín lenne a fővárosi klubok eme patinás képviselői számára!
2012, július 4 - 12:49
theplanetofthea... a.videoton,elleni,meccsüket,otthon,játszhassák?:)
am,tuti,azlessz,hogy,kiesik,majd,az,eger,azt,kitalálják,hogy,azért
nem,lessz,ujj,stadion,pont,mint,szolnokon,am,mire,2,év?
a,debrecennek,2,év,kell,egy,20,mezres,stadionhoz,az,egernek,2,év
egy,5,ezreshez?am,ott,van,pénz?diósgyőrbe,nincs,hogy,befejezzék,a
kapu,mögötti,lelátórészt?és,mért,pont,abba,a,rozoga,debreceni,
stadionba,viszik,a,meccseket?mérnem,diósgyőrbe?
2012, július 4 - 12:46
2012, július 4 - 11:34
fradismo 13000 néző volt az üllői úti Fradi-Újpesten.
2012, július 4 - 11:20
ronaldo07 Egy akármilyen DVTK meccsen kint vannak min. 9000-10000 (és nem csak egy Fradi vagy egy Újpest ellen) na ez a nem mindegy, mert minek stadion ha csak évente 3-4 alkalommal fog megtelni?!
DIÓSGYŐRBE STADIONT!!!!!!!
2012, július 4 - 12:12
BRS1899 hát azért ez is kamu. megnéztem a diósgyőr saját oldalán és az újpest ellen voltak kint egyedül 9500an a többi 8000nél kevesebb volt sőt volt 5500as nézőszám is. hozzáteszem csak kb 10meccsnek a statisztikáját néztem meg ,de abból leszűrhető ,hogy a 9-10ezer erős túlzás. bár ezt megszokhattuk az elmúlt évben ha a diósgyőrről volt szó.
2012, július 4 - 12:46
Csikue Egyrészt tényleg túlzás, mert az adatok csak becsültek, másrészt volt vagy 3 meccs, amin több ember volt, mint az Újpest ellenin.
2012, július 4 - 16:45
Csikue Egyrészt tényleg túlzás, mert az adatok csak becsültek, másrészt volt vagy 3 meccs, amin több ember volt, mint az Újpest ellenin.
2012, július 4 - 16:45
Karcsi110 Már alig várom,hogy megépüljön ez az újabb csodastadion remélem olyan király lesz mint Szolnokon!Ha jól emlékszem ott is ez volt a duma,aztán milyen szép
székeket raktak fel meg micsoda látványtervek voltak hány ütemről is volt szó ott?Na mindegy biztosan azért nem épült meg mert kiestek igaz?Ez nagyon izgalmas már várom az újabb látványterveket!
2012, július 4 - 11:16
Frankcity110 szolnokon valóban nem történt semmi abból amit beígértek székeket felszerelték + egy eredményjelző. Most viszont egy éve új tulaj érkezett és máris lebontottak egy régi lelátó részt arrébb viszik a pályát a lelátó irányába edző pályát építettek és augusztostól épülnek a reflektorok sőt még egy új eredményjelzőről is hallotam már. Ezt csak azért írtam le mert innen látszik ,hogy valaki komolyan veszi vagy nem , ígérgetni lehet !!! meg persze hogy van e pénze!
2012, július 4 - 20:52
koeman_erno Nyíregynek jobb stadionja van, nem is értem ezt a döntést ?!

Ezt bizonyítja az is, hogy maga a Loki is oda megy nemzetközi meccsen

2012, július 4 - 11:15
ÓZDi vidista-ronny Woodpecker!!én úgy emlékszem tavasszal a vidi-lokin többen voltak kinn mint a ute-ftc "örökrangadón"
2012, július 4 - 11:14
törő1885 Már megint a nézőszám meg a vidi-loki. Nem voltak többen sőt kevesebben voltak bár a vidi-loki a bajnokságért ment a Derbi pedig a 12. helyért. Többször leírtam megteszem most is Derbi csak egy van és egy is lesz. Akkor is ha kevesebben leszünk kinnt mint a fideszoton-kondán! Kiváncsi lennék ha a 12. helyért mennt volna a vidi-láki mennyien parádéztak volna a lelátón. Még a Vezér meg a Csányi is fotel lett volna rólad nem is beszélve ha még azt sem tudod mennyien voltatok.
2012, július 4 - 13:03
Csikue Akkor egy kis olvasnivaló, a világ összes derbije, Magyarországon pl. külön említve keleti vagy éppen nyugati derbiket:

http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_association_football_rivalries

2012, július 4 - 17:08
ÚFC fan Akkor fuss még egy kört és nézz utána, mert többen voltak a derbin, readásul úgy, hogy 12-13. helyért mentünk nem az elsőért..
2012, július 4 - 11:26
koeman_erno Szegényekkel az orbáni propaganda gépezet lehet azt is elhitette, hogy 15 országból 63 millióan követhették élő tévéközvetítésben a fideszKoton-Lokit :)))
2012, július 4 - 11:41
BRS1899 Rosszul tudod mert 17 országból és a legmérsékeltebb becslések szerint is cirka 67millióról szóltak az értekezések.:)))
2012, július 4 - 11:44
P25 Nem értem... Bár legalább kétszer jönne az Újpest meg a Fradi is hozzánk, ami biztos nagyon érdekes lenne lelátói szempontból :) De a logikát akkor se értem, hogy miért ide hoznák és miért nem Miskolcra ami sokkal közelebb van...
De ha ide hozzák az milyen már hogy a fradi az újpest meg a Diósgyőr itt játssza Debrecenben az Eger elleni meccseit de mi meg menjünk el majd Egerbe mikor velük játszunk :D ( amit várok már nagyon, de hát na...)
2012, július 4 - 11:09
system-15 Sajnálom a Vasas szurkolókat, mert ha jobban meggondoljuk, akkor aki tehetett volna azért, hogy a Vasas valamire vigye az Nb 1-ben, nem pedig ilyen utált, gyenge korrupt csapat legyen, az most Egerben épít csapatot.

Most az lenne a hír, hogy Elek Ákos a Vasasban folytatja, illetve stadion épül Angyalföldön. De ehelyett Eger örülhet. Ez történik, ha egy csapatra rátelepülnek a bűnözők... (mármint a Vasasra gondoltam)

2012, július 4 - 11:07
Woodpecker A cikkből is leszűrhető hogy szerezhet bármennyi bajnoki címet a Loki,Vidi vagy a Győr,akkor is a Fradi és az Ujpest Magyarország két legnépszerűbb csapata, az is volt most is az,és az is lesz!
2012, július 4 - 11:06
P25 Jah csak ti 20x bajnokok a fardisták meg 28x bajnokok... Mi pl 6x bajnokok... az lenne a meglepő ha nekünk vagy bármelyik más csapatnak már annyi szurkolója lenne mint nektek vagy a fradistáknak. De gondolom mikor az újpest meg a fradinak volt 6 bajnoki címe akkor nekik se volt több szurkolójuk mint most nekünk.
De amúgy a felsorolásodból miért is hagytad ki Diósgyőrieket? Ők is itt fognak elvileg játszani... akkor most ők miért is nem olyan népszerűek mint ti vagy a fradisták?
2012, július 4 - 19:11
papika " A ma nyomorában az elmúlt dicsőséggel kérkedni a legszánalmasabb dolog a világon!" /Dante/
2012, július 4 - 11:34
alpár3 Akkor felejtsünk el mindent,ami régen volt,nem számít a csapatok történelme. De akkor Magyarország történelme és dicső múltja sem,igaz?
Ezt az idézetet egy szlovák,vagy más olyan nemzetiségű ember mondhatja,akinek nincs mire fel "kérkedni", nem tud a csapata,vagy nemzete történelmével kapcsolatban dicsőséges dolgokat felidézni.
2012, július 4 - 11:48



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel