A kirakott Rajczi: Olyasminek iszom a levét, amihez semmi közöm

Feltöltve: 2012, június 25 - 16:32 Frissítve: 2012, június 26 - 11:30

Rajczi Péter ma megjelent az Újpest idei első edzésén, de nem vehetett részt a foglalkozáson. Rajczi a pepsifoci.hu-nak elmondta: jövő héten a B-csapattal kezdi meg a felkészülést. Egyelőre nem tudja mi lesz a sorsa, úgy érzi, nem ő tehet róla, hogy partvonalon kívülre került.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Fradi: Kazahsztánban is kiköthet a korábbi kulcsember - kattints!

Rajczi Péter nyolc góllal az Újpest legeredményesebb játékosa volt az előző idényben, és ugyan még másfél évig élő szerződés köti a lilákhoz, de könnyen lehet, hogy már nem lép pályára jelenlegi együttesében.

- Annyi biztos, hogy egy hét múlva a B-csapattal kezdem meg a felkészülést. Olyasminek iszom a levét, amihez semmi közöm, érintett vagyok ugyan benne, de nem én tehetek arról, hogy így alakult a helyzetem. Tudom, hogy ez most nagyon rejtélyesen hangzik, de ennél többet egyelőre nem mondhatok. Szeretném, ha rövid időn belül megoldást találnánk, de nem tudom, hogy ez holnap, két hét múlva, vagy fél év múlva következik-e be, addig marad a B-csapat – mondta a pepsifoci.hu-nak Rajczi Péter.

Hozzászólások

Vidi82 Rajczi tenyleg durva es alatomos de nagyon szep golokat lott.
Sok pontot szerzett mentett a lilaknak, es ugy lett a lilaknal hazi golkiraly hogy majdnem a fel szezont kihagyta eltiltas miatt!
Ehhez kepest az uj gyerek 34/1 mutatoval szerintem szinvonal alatti.
Lehet a goljai nelkul kiestetek volna.
2012, június 28 - 15:39
vorikiraly Szerintem miatta túrták fel a Dózsa pályát...lehet hordani a lila káposzta palántát, ő, majd megkapálja...
2012, június 26 - 11:40
FradiHool VISZLÁT PAT.KÁNY!!!
2012, június 26 - 05:26
fosradi (nem ellenőrzött) Ujpest ???? Az egyik kieső lesz az idén. Nem mindegy ki játszik és ki nem ?
2012, június 26 - 04:25
Zotmund Téged ki kérdezett te indiai ****?
2012, június 26 - 06:00
fosradi (nem ellenőrzött) ,...és téged ki kérdezett kokeró ?
2012, június 26 - 08:36
Zotmund Kokeró ? Ez valami indiai tájszólás? Bár a képed alapján te Győzike lehetsz :)Azért nem tudod leírni, hogy fosfradi(bocsánat a fradistáktól) , szar dolog a diszlexia :)
2012, június 29 - 11:03
x.y. isten ments, hogy személyeskedjek, de IX.-ker.-ként, elég gáz, azzal zrikálni bárkit is, hogy kokeró.. :)
2012, június 26 - 23:52
Frankciti Ezt kikérjük magunknak, hogy ez a nem tudom minek nevezzem IX:-ker-i lenne...
2012, június 28 - 09:38
x.y. Igazad van, félreolvastam . Elnézést kérek!
2012, június 28 - 15:21
Woodpecker Rajczi utoljára 2006-ban játszott jól!Azóta csak mondjuk 10 meccsenként van egy jobb meccse,hála istennek már hogy elhajtották!
2012, június 25 - 23:43
szikes Pedig mekkora focista!! :) Az ellenfeleknek hiányozni fog... a legnagyobb fék a fékek között!!!

ÜBER ALLES FRANZSTADT!

2012, június 25 - 19:13
törő1885 Rugott 80 gólt nálunk titeket 5x vert meg a góljaival akkor is maradt ha nálunk 6 hónapja nem volz fizu és hívta a Győr. Egyébként alattomosan játszik megöregedett de ennek ellenére a jelenlegi csapatban Ő az Újpest. Ez van ezt kell szeretnünk. Más nem akkor csereként kaphatna még 1 évet. Tényleg nem Ő tehet arról hogy elküldik bár szerintem Ő is tudott róla hogy mi megy a háttérben. Az hogy mi ez csak pletykák vannak ezért hagyjuk is. Több ilyen féket Újpestre a zselések helyett!!
2012, június 25 - 21:45
jan Rajczi és Waltner most kuncsoroghatnak Kaposváron. Waltner már elkezdte, tavaly Rajczi járt ott. A mostani helyzetben jó esélyük van együtt aprítani az ellenfeleket.
2012, június 25 - 19:11
maracana Üdv

Nem tudom miért kell őt szidni bárkinek is ... főleg egy Újpestinek ....
182 mérkőzés 81 gól UTE színekben bármelyik Magyar csapatban elfogadták volna . Nem csodálkoztam azon hogy elkattant egy-egy meccsen ,amikor 90 percen keresztül elől egyedül szaladgál és próbál olyan helyzetre futni amelyből gólt lehet rúgni. Nem ő a hibás hogy ebben a szezonba 7 gólt szerzett.....
Az egész csapat kalap xart sem ért pont őt senki ne hibáztassa a 7 gól miatt...
A másik fele 2008-ban hívta az ETO is ahol évek óta stabil az anyagi helyzet és az Újpestet választotta....( akkor kinek a szívében van az a név hogy Újpest? ) .....

2012, június 25 - 18:58
fastrobi Azért szidják még az ujpestiek is,mert egy sunyi alattomos kis ****! Lehet hogy ennyi gólt rugott bár ebben szerintem az edzőmeccsek is bent vannak,de mennyi ment el miatta amikor kétmeccsenként kiállították!
2012, június 28 - 15:38
x.y. szeretném hinni, hogy nem rám gondoltál, amikor azt írtad: "Nem tudom miért kell őt szidni bárkinek is ... főleg egy Újpestinek ...." Nem szidtam.
Én sohasem szerettem, és ide veheted még a kabát pétert is, vagy anno Tóth N., Sebők V.stb.. Sajnos a sok zselé hajúnak sem tesz jót ha egy morálisan gyenge közegbe kerülnek. A fiataloknak példaképekre, iránymutatásra van szükségük, amit a csapaton belül kéne megtalálniuk. Szerinted számít hány gólt lőtt, ha közben 10-15 fiatal "kurvul" el mellette, illetve mellettük? Vajon ebben a csapatban, kitől látják a profizmus mibenlétét? Sajnos azt látják, hogy edzőket buktatnak, fogadnak a saját meccseikre, televarrják a testüket mint valami ketrec harcos aztán ha beszól nekik valaki a pályán behúzzák a nyakukat és leállnak haverkodni.. (Beckham kontra kabát, liga válogatott-Real M.) ezért kell ide külföldi edző, és pár játékos (csakis profik) hogy a fiatalok lássanak más példát is, még ha, nem is jönnek a sikerek egyből. Természetesen ez egy szubjektív vélemény..
2012, június 26 - 23:49
öcsisajt Kicsit alattomos és durva játékos. Nem lehetett,lehet rá számítani hosszútávon,mert mindig benne van a játékában a piros lap.A másik pedig a bírók is utaznak már rá,sok játékosnak okozott súlyos sérülést. Ahogy elnézem már az UTE szurkolóknak sem hiányzik.
2012, június 25 - 17:40
x.y. teljesen mindegy, hogy minek issza a levét, ha egyszerűen egy gyenge játékos, és (ez a saját véleményem) morálisan, sincs hasznára a csapatnak..
2012, június 25 - 17:26
Frankciti Mégis a legeredményesebb játékosotok volt...
2012, június 25 - 17:29
x.y. és mennyivel eredményesebb lehetett volna a csapat, ha jó játékos van a helyén..
2012, június 25 - 17:36
Frankciti Nem nagyon van felháborodva a döntés ellen. Tehát biztosan jogos a dolog... De mi lehet az???

HAJRÁ FRADI!!!

2012, június 25 - 17:19
U126 A lapoknak, most semmi köze nincs ehhez a helyzethez. Teljesen másról van szó.
2012, június 25 - 17:05
gerafan Szerintem ez az első idei erősítése a liláknak, hogy rajczi nem veszi el a helyet mástól..
2012, június 25 - 16:59
Zotmund Ezzel teljesen egyetértek.
2012, június 25 - 17:11
Szkoki Talán ha nem lettél volna 7 meccsen eltiltott Peti, akkor jobban marasztalnának... :)
2012, június 25 - 16:58
ÚFC fan Köze sincs hozzá. Más van sajnos a háttérben amiről tényleg nem ő tehet.
2012, június 26 - 01:11
koeman_erno Hasznosabb játékos lenne, ha kevesebb piros lapot szerezne egy idényben. Mondjuk egyet sem. És ezt nem kötekedésből mondom!
2012, június 25 - 16:58
Koportos VM Ajajaj
2012, június 25 - 16:49
Béla Varkoly zőld majmok!!
2012, június 25 - 16:44



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel