Az Anzsi Mahacskala várhat a Honvédra az Európa Ligában

Feltöltve: 2012, június 25 - 15:38 Frissítve: 2012, június 25 - 18:44

A Honvéd az Anzsi Mahacskalával játszik az Európa Liga selejtezőjének második körében, amennyiben az első fordulóban búcsúztatja az albán Flamurtarit. Ennél jobban nem nagyon nyúlhatott volna bele a jóba Marco Rossi együttese.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Fradi: Kazahsztánban is kiköthet a korábbi kulcsember - kattints!

Amennyiben továbbjut a Honvéd az Európa Liga első selejtezőköréből (az ellenfél az albán Flamurtari lesz), egy igen nagy hal akad a kispestiek horgára a következő kanyarban. Az Anzsi Mahacskala hivatalos honlapján olvasható hír szerint a dagesztániak várnak a fővárosi alakulat párharcának győztesére, a magyar csapat a visszavágót vívhatná hazai pályán.

A mahacskalai alakulatot senkinek nem kell talán bemutatni: hatalmas pénzből épül sztárgárda a Kaszpi-tenger partján, olyan klasszisok találhatóak a keretben, mint például Samuel Eto'o, a vezetőedzői teendőket pedig Guus Hiddink látja el.

– Ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, de azért elégedettek vagyunk a sorsolással – mondta Aivaz Kaziakhmedov általános igazgató.

Az Anzsi az ötödik helyen zárta az orosz bajnokság előző kiírását.

Xäzär Länkäran FK (AZE)/JK Nõmme Kalju (EST) v KKS Lech Poznań (POL)/FC Zhetysu Taldykorgan (KAZ)
Bursaspor (TUR) v Saint Johnstone FC (SCO)
HNK Hajduk Split (CRO) v Skonto FC (LVA)
AIK Solna (SWE) v FH Hafnarfjördur (ISL)/FC USV Eschen-Mauren (LIE)
FK Renova (MKD)/AC Libertas (SMR) v Vikingur (FRO)/FC Gomel (BLR)
FC Naftan Novopolotsk (BLR) v FK Crvena zvezda (SRB)
FK Vojvodina (SRB) v FK Sūduva (LTU)/FC Daugava (LVA)
JJK Jyväskylä (FIN)/Stabæk Fotball (NOR) v FK Zeta (MNE)/FC Pyunik (ARM)
BSC Young Boys (SUI) v FC Zimbru Chişinău (MDA)/Bangor City FC (WAL)
PFC Lokomotiv Plovdiv 1936 (BUL) v Vitesse (NED)
KF Tirana (ALB)/CS Grevenmacher (LUX) v Aalesunds FK (NOR)
FC Metalurh Donetsk (UKR) v FK Borac Banja Luka (BIH)/FK Čelik Nikšić (MNE)
Maccabi Netanya FC (ISR) v KuPS Kuopio (FIN)/Llanelli AFC (WAL)
FK Mladá Boleslav (CZE) v Bohemian FC (IRL) /Thór Akureyri (ISL)
FC Šiauliai (LTU)/FC Levadia Tallinn (EST) v Anorthosis Famagusta FC (CYP)
FC Milsami Orhei (MDA) v FC Torpedo Kutaisi (GEO)/FC Aktobe (KAZ)
NK Slaven Koprivnica (CRO) v FK Skendija 79 (MKD)/Portadown FC (NIR)
Servette FC (SUI) v EB/Streymur (FRO)/ FC Gandzasar Kapan (ARM)
FC Twente (NED)/UE Santa Coloma (AND) v FC Inter Turku (FIN)
VMFD Žalgiris (LTU) v VfB Admira Wacker Mödling (AUT)
FC Santa Coloma (AND)/NK Osijek (CRO) v Kalmar FF (SWE)/Cliftonville FC (NIR)
ŠK Slovan Bratislava (SVK) v Videoton FC (HUN)
FC Rapid Bucureşti (ROU) v Myllykosken Pallo-47 (FIN)/Cefn Druids AFC (WAL)
FC Viktoria Plzeň (CZE) v KS Teuta (ALB)/FC Metalurgi Rustavi (GEO)
Bakı FK (AZE)/NK Mura (SVN) v PFC CSKA Sofia (BUL)
İnter Bakı PİK (AZE)/JK Trans Narva (EST) v Asteras Tripolis FC (GRE)
KAA Gent (BEL) v FC Differdange 03 (LUX)/NSÍ Runavík (FRO)
FC Anzhi Makhachkala (RUS) v KS Flamurtari (ALB)/Budapest Honvéd FC (HUN)
PFC Levski Sofia (BUL) v FK Sarajevo (BIH)/Hibernians FC (MLT)
SK Liepājas Metalurgs (LVA)/SP La Fiorita (SMR) v Legia Warszawa (POL)
FC Shakhtyor Soligorsk (BLR) v SV Ried (AUT)
Bnei Yehuda Tel-Aviv FC (ISR) v FK Rudar Pljevlja (MNE)/FC Shirak (ARM)
Rosenborg BK (NOR)/Crusaders FC (NIR) v FK Jagodina (SRB)/FC Ordabasy Shymkent (KAZ)
FC Spartak Trnava (SVK) v Sligo Rovers FC (IRL)
FC Dacia Chişinău (MDA) v NK Celje (SVN) v IF Elfsborg (SWE)/Floriana FC (MLT)
NK Široki Brijeg (BIH) v Saint Patrick's Athletic FC (IRL)/ÍBV Vestmannaeyjar (ISL)
APOEL FC (CYP) v FK Senica (SVK) / MTK Budapest (HUN)
Ruch Chorzów (POL) v Birkirkara FC (MLT)/FK Metalurg Skopje (MKD)
AGF Århus (DEN) v FC Dila Gori (GEO)
NK Olimpija Ljubljana (SVN)/AS Jeunesse Esch (LUX) v Tromsø IL (NOR)

Hozzászólások

Ludwig Gyerünk Honvéd! Verjétek ki Őket! Hajrá Magyar Foci!
2012, június 25 - 22:21
Socrates Hej Dagestan,Dagestan,na es aztan, hat aztan....:))))))
Zsuzsi nelkul nincs eselye a Macskakajanak....:)))))))))
2012, június 25 - 22:13
bendeguz1990 Le se játszotta a párharcát a Honvéd,de már egyesek temetik az Anzsi ellen. Először tovább kell jutni a Flamurtarit ellen és majd utána lehet latolgatni az Anzsi elleni esélyeket.
2012, június 25 - 19:25
Fradifan95 Hát, sajnos egyértelműen az Anzsi lenne a párharc toronymagas esélyese, de mindent bele, és okozzatok meglepetést! Hajrá Honvéd!
2012, június 25 - 17:32
MaZsolti Miaz hogy inkább essenek ki? hát nevetséges na az ilyen mentalitás miatt tartunk ott ahol! igazi magyar mentalitás sok dologba ezér tartunk itt mer így gondolkozunk! inkább tegyék oda magukat 100% osan és próbáljanak két szoros meccset játszani és meglátjuk milesz ha kiesnek akkor sincs semmi az a léyneg hogy mindet tegyenek meg amit csak tudnak és akkor senki nem bántja őket ha maximumot hoznak! ha több góllal kikapnak akkor sincs semmi nem említhető egy lapon a két csapat lehetőségei! semmi veszteni való nincs! itt csak nyerhetnek ha kikapnak akkor papírforma ha sikerül meglepetést okozni akkor meg hatalmas bravúr! nem az hogy jó magyar mentalitás módjára megfutamodunk összefossuk magunkat és inkább essünk ki hát miez? hogy lehet így gondolkozni?
2012, június 25 - 17:21
Geri1 Mint az összes többi nemzetközi kupában induló csapatnak a Honvédnak is csak annyit kívánnék hogy "mindent bele,és sok szerencsét".

HAJRÁ MAGYAROK!!!

2012, június 25 - 17:09
fabio141414 Az Uefa(sz)ról is egy kis monológ: hitvány, simlis, szemétláda banda! Az EB-t is úgy vették meg ezek az olajmágnás keletiek! Most meg mire megy ki ez a hülye területi felosztás? Arra, hogy először szerencsétlen Balkániakat szórják ki. Utána meg hogy kerül a közép-európai Kispest egy zónába egy észak-ázsiai csapattal?! Játszanak a hirtelen a többi újgazdaggal (kazah, ukrán, izraeli, ciprusi, kaukázusi) csapatokkal, de ne velünk, akiknek egy kis történelme is van a labdarúgásban!
2012, június 25 - 16:52
fabio141414 Mi a francot keres ez a csapat az Európa ligában?! Takarodjanak ázsiába, ahonnét jöttek, a kazkázusiakkal meg izraeliekkel együtt, azt játszanak egymással meg a kínaiakkal!
2012, június 25 - 16:42
Olimen Esküszöm könnyebb a Bl-be jutni egy kis csapatnak, mint egy EL-be...:S hát Apoel meg Anzsi..esélytelen:D bár a focit gólra játsszák, ezt nem szabad elfelejteni!
2012, június 25 - 16:18
DBL mi az, h jobb, ha kiesnek? Inkább tegyék oda magukat maximálisan, most lesz kinek megmutatni, h mire képesek, elég sokan fogják nézni a meccset (és nem feltétlenül "csak" a szurkolókra gondolok) Ha meg kikapnak sok góllal akkor mi van? Nem kellene szégyenkezniük, ha végig küzdik a 90 percet. Hajrá!
2012, június 25 - 16:09
ktefan96 Ne haragudj ! Én szoritok mind a 4 magyar csapatnak!!!!!!!! Csak az igazat megvallva hány % esélyetek van az anzsi ellen a továbbjutásra??Sött.. hány % esélyetek van a gól lövésre.. és szerintem éges lenne több góllal kikapni az anzsi ellen ( pl 7-0..)
2012, június 25 - 16:08
fabio141414 Majd bundáznak megint, azt lesz egy becsületgól vagy becsület x
2012, június 25 - 16:44
ivi13 A fa föld alatti része vagy!!!!!
2012, június 25 - 17:30
coco01 A foci mint minden sport,a versenyzésről szól,és olyan nincs,hogy ha jobb az
ellenfél,akkor nem állok ki ellene.
Előbb-utóbb mindenképpen kell játszani sokkal jobb csapattal,kivéve ha mi
lennénk a Barcelona....
2012, június 25 - 16:20
ktefan96 Szerintem jobban jár a Honvéd ha kiesik..Az Anzsi nagyon elveri!!! Mondjuk azt is elképzelhetőnek tartom hogy a Honvéd- Flamurtarit meccsen oda vissza senki se lő gólt és még a 11-eseket is kihadják csak ne jussanak tovább :D
2012, június 25 - 15:56
coco01 És ha az Anzsi nagyon elver,akkor mi van???
Kb. annyiból gazdálkodik mint az egész NB1,(ha nem többől)
Elképesztő,milyen gusztustalan emberek vannak!!!!
Ezért tart itt az ország,ahol tart,mert ilyen csúszómászókkal van tele.
2012, június 25 - 16:04
vidi99 Nem megbántva a Honvédot, szerintem ez egy reális forgatókönyv. Van egyáltalán már edzője? Se csapat se edző néhány héttel a meccsek előtt ez minden csak nem esély. Az MTK sem fog túljutni a 2. körön (APOEL)
2012, június 25 - 16:01
coco01 Sajnos igazad van,nincs még csapat és hamarosan játszani kell....
2012, június 25 - 16:07



Címlapon

                                            

  • 13

    A Bayern München nyerte meg a Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását, miután a londoni, német házidöntőben 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot. A bajorok győztes találatát a gólpasszt is kiosztó Arjen Robben a 89. percben szerezte. A Borussia 0-1 után még egalizált Gündogan 11-esével a rengeteg helyzetet hozó finálén, de a második müncheni gólra már nem volt válasza. A Bayern a tavaly elveszített döntőt követően, a Wembleyben győzni tudott és ötödik trófeáját szerezte a legrangosabb európai kupasorozatban.

    REGISZTRÁLJ: Játssz az online focimanager-rel - kattints!

    MA A TV-BEN: BL-döntő, ETO-MTK
    BLOG: Hemingway: Vidéken

Tartalom átvétel