5-0-ra nyert az új Fradi: Böde góllal debütált

Feltöltve: 2012, június 23 - 18:58 Frissítve: 2012, június 24 - 12:14

Megnyerte első edzőmérkőzését az átalakulóban lévő Ferencváros: a zöld-fehérek Maglódon léptek pályára szombaton, és a frissen igazolt Böde Dániel góljának, valamint a Fehérvárról érkezett Máté János triplájának is köszönhetően 5-0-ra győztek a Gajda István emlékére is rendezett mérkőzésen.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Lázok visszatért az NB I-be - kattints!

Szombat délután az idén fennállásának 100. évét ünneplő Maglód otthonában lépett pályára a Fradi, és a találkozónak egy szomorú apropója is akadt, hisz tavaly novemberben a zöldek egykori játékosa, Gajda István autóbalesetben életét vesztette, így a mai találkozó teljes bevételét a gyászoló család kapta meg.

A fradi.hu beszámolója szerint a mérkőzés elején már kapufát is lőtt az FTC, majd a 11. percben az egyik új igazolás, a Paksról érkezett Böde Dániel egy bivalyerős lövéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek. A 29. percben Somalia elfutását követően az egyik hazai védő a saját kapujába lőtte a labdát, így a félidőre 2-0-s előnnyel vonulhatott a Ferencváros.

A fordulás után, az 53. percben a szintén frissen igazolt Máté János lőtt szinte a félpályáról a kapuba, de a partjelző felemelte a zászlaját, így érvénytelenítették a találatot. Mindez nem szegte a csatár kedvét, aki a 80. és a 85., valamint a 90. percben is betalált, így végül 5-0-ra győzött az FTC.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a próbajátékon levő Menyhárt a játékrész felénél sérülés miatt kidőlt, így a találkozót 10 emberrel fejezte be a Fradi - írja a klubhonlap. (FOTÓ: FRADI.HU)

VIDEÓ: A meccs góljai itt - kattints!

Maglód – FTC 0-5 (Böde, öngól, Máté J. 3)

FTC, I. félidő: Jova – Jovanovic, Otten, Klein, Sváb – Alempijevic, Cukic, Gyömbér – Böde – Pölöskey, Somalia

FTC, II. félidő: Gyenes – Menyhárt, Grúz, Batik, Fülöp – Gárdos, Hakola, Pölöskei II, Nyilasi – Orosz M., Máté J.

Hozzászólások

MindigÚjpest Egy Maglód elleni meccsből, sok konzekvenciát nem szabadna levonni.
2012, július 20 - 22:13
Góliát34 Ebben neked igazad van , de jó látni hogy nem egy sovány 1:0 :))
2012, július 20 - 22:29
MindigÚjpest igen valóban, az 5 gól szép szám.
2012, július 20 - 23:08
Zsolt Somodi valami normális csapattal játszanak még ebbe az évbe abony megye 2-ftc mikkor lesz
2012, július 20 - 21:17
fosradi (nem ellenőrzött) Kis rakás - nagy rakás,..Orbán fradi szarrakás.
2012, június 24 - 21:00
fosradi (nem ellenőrzött) A ratyi fradi egy rakás szar, mielőtt kiesik a cigány Orbán kezét adja nekik,...csókra barmok.
2012, június 24 - 19:13
Góliát34 Egy olyan genetikai hulladéktól, aki a saját nevét sem tudja leírni normálisan, attól mit várhatunk???
2012, július 20 - 22:40
Amstaff szép neved van **** ,:DDDD any.ád nevezett el így, gondolom ezzel a névvel nem egyszerű az életed.....
2012, június 24 - 23:59
gojsic fosradi :) Ezt is elbas.ztad?
Kezdődik lassan az olimpiád pöc.sömöccse.

:)

2012, június 24 - 20:03
JokeRoLL Azért mert egy sörmérkőzésen megvertünk egy nb3-as (!!!) csapatot még nem kell elszállni és a helyén kell kezelni a dolgokat! Ez a csapat messze nincsen kész, sőt... Minimum kellene még egy jó belső védő egy bal oldali védő és egy tapasztaltabb csatár. Továbbá döme sem győzött meg arról, hogy megfelelő ember arra, hogy a Fradit irányítsa. Szóval megkérek mindenkit ne álmodozzon dobogóról mert ha ez a keret marad akkor messze leszünk. Aztán akik most nagy győzelmekről álmodoznak fognak a legjobban anyázni egy-egy vereségnél!

Huanitó meg tehet egy szívességet...

2012, június 24 - 16:28
nabukodonozor Igazából szerintem már az is előrelépés lenne, ha legalább játék lenne néha. A hazai meccsek az Újpest ellenit leszámítva kivétel nélkül pocsékok voltak, amire szerintem a legtöbb szurkoló pénzt nem adott volna. Inkább legyen a Fradi olyan mint a KTE, hogy néha kikap sok gólos meccseken, minthogy játszik egymás után 3 nézhetetlen 0-0-át az Albertben. Szerintem a következő szezonban ha ez a keret nem változik max a felsőház lehet a cél, a dobogó semmiképp nem. Kell ide még támadó játékos, leginkább csatár és szélső. Bár Böde pótlására sem ártana egy játékos, ha esetleg lesérül.
2012, június 24 - 18:40
BRS1899 Ne haragudj ,de a cél a Ferencvárosnak mindig a bajnoki cím elnyerése aztán az ,hogy ez realitás lesz-e vagy sem majd elválik ,de a célunk sose lehet és sose lehetett más mint a bajnoki cím.
2012, június 25 - 08:21
foseto-fosloki Szerintem pont, hogy nem voltak xarok a fradi meccsei, persze volt olyan is. Csak ez a taktika, hogy 4-3-3, aztán ész nélkül megpróbálunk nekimenni az ellenfélnek, ez 15 éve élte a fénykorát, ma már ezzel nem lehet komolyabb meccseket megnyerni. Ez viszont Détári " bűne ". Viszont csak 1 évig lesz a fradi edzője, mert a szerződése akkor hosszabbodik automatikusan, ha dobogón végeznek...ha jól tudom. Én ami videót láttam a fradi edzéséről, az meggyőzött abban, amit eddig is gondoltam. Détári egyszerűen xar edző. Aki hátratett kézzel háttal a pályának sétálgat edzés közben, egy kupacban a segítőkkel. Lehet, hogy meccsen pörög, de nem tud belenyúlni a meccsbe, stb. Lehet Sousa-t szeretni vagy utálni, de érdemes megnézni a videót az edzésről...Hasonló mentalitású edző kellene minden csapathoz.
2012, június 24 - 18:52
nabukodonozor Az, hogy mi számít jónak szubjektív, a többivel egyébként egyetértek. Détári szerintem se jó edző, Szivics anno tett is olyan kijelentést, hogy a Fradinál dolgozna a legszívesebben, nem lett volna nehéz a Üllői útra vinni.
2012, június 24 - 20:15
zéé Egyet értek veled teljesen. Maradjunk inkább csendesek, ráérünk örülni később, ha jönnek az eredmények.
2012, június 24 - 16:33
FradiHool reménykedni mindig kell,de most talán tényleg lehet is miért..mindent bele srácok!! vissza a dobogora!!
Hajrá Fradi!!
2012, június 24 - 14:58
juanitó nincs itt kérdés ,,Fradi agyon ver mindenkit !Kaposváron már mindenki remeg ,mi lesz ha a Fradival játszunk !!
2012, június 24 - 12:46
Zöld10 Te csak a Pruknerral foglalkozz nehogy kipotyogjatok !
2012, június 24 - 13:42
juanitó Kaposvár azért van az nb1-ben ,hogy borsot törjön ilyen csapatok alá mint a Fradi .
2012, június 24 - 14:52
gojsic Micsoda életcélok, micsoda csapat, micsoda szurkolók. :)
2012, június 24 - 18:11
Tittiano Elnezest mindenkitol, mig ti veszekedtek addig en megosztanek veletek egy szamunkra vilagos es egyertelmu, de altalatok elfogadhatatlan tenyt, hogy "MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK" :)

http://www.galerri.site.hu/u/Onoprienko/543230_284373731660830_1927578854_n.jpg.html

Na ilyen nincs meg igy kepen sem egyikotoknek sem! ;)

2012, június 24 - 11:31
Frankciti Miben vagytok ti a legnagyobbak? Arcoskodásban? Rosszindulatúságban ? Sötétségben? Ti amúgy szentek vagytok?

HAJRÁ FRADI!!!

2012, július 22 - 17:07
gojsic Egy dvtk mez és egy csoki kupa? Nekem van zöld fehér csoki nyuszim és mezem persze.
2012, június 24 - 14:50
Tittiano Az a csoki, az pontosan az, amit 4 evente a gyoztes atvesz Blattertol...de ha ez keves, ime az egyik cimvedo jatekos is, aki nyisd ki a szemed miben pozol...valahogy nem zold... :D

http://www.galerri.site.hu/u/Onoprienko/Carlos.jpg.html

Az uri ember nem mas, mint a vilag es europa bajnok Carlos Marchena ;)

Mondom MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK! :)

2012, június 24 - 15:27
gojsic Jól van, akkor ezúton gratulálok a Diósgyőr Bajnokok Ligája győzelméhez! Szép volt!
2012, június 24 - 18:08
Tittiano A belsobarandi par@sztbelso fejeddel azt is vedd eszre, hogy az nem a bl, hanem a vb trofea! :D
2012, június 24 - 18:28
gojsic Akkor ezúttal javítom is az általam leírtakat.
Ezúton gratulálok a Diósgyőr világbajnoki címéhez!
Tittike neked meg külön köszönöm hogy kijavítottál na meg a stílusodat amit otthonról hoztál.
2012, június 24 - 20:08
Tittiano Na szoval..van egy spanyol jatekos, aki eljon Magyarorszagra futbalozni...elotte evekig a Sevillaban is jatszott, sot az a neveloegyesulete es ott mint bizony tudjuk nem olyan a labdarugast korulvevo millio mint a mienk...viszont tortenetesen nem az eddig megszokott ismertebb csapatokhoz szerzodik, hanem Diosgyorbe. Megismeri az ottani labdarugast ovezo legkort arra ugy reagal, hogyva szurkoloinak tisztelegve oda teszi szeretet csapatuk cimerevel ellatott mezet a futbal legnagyobb megnyerheto trofeajahoz. Ez mi ha nem annak az elismerese, hogy "Mi vagyunk a legnagyobbak"?

Koszonom hogy gratulaltal ez lett volna mar az elejen normalis, ha megteszed, en kerek elnezest, hogy le kellett sulyedjek hozzad, hogy megertessem veled, mit is szeretnek.

Koszonom :)

2012, június 24 - 22:24
gojsic Tittike az ostobaság nagy luxus, de hát neked jól megy úgy látom.

Még egyszer gratulálok ehhez az eredményhez, ez tényleg nem semmi.
Beengednek téged a stadionotokba? Úgy értem a belsődnek van külső jele?

2012, június 25 - 08:19
Tittiano A szemelyes sertegeteseid nem erdekelnek, mert csak teged minosit, ha mar az igazsag faj, akkor is valamilyen uton modon, csipnel, harapnal, mint egy ovodas kislany... :)
A gratulaciot mar megkoszontem es hiszed vagy sem, de ez a normalis viselkedes, hogy bamikor valakit letaszitanak a tronrol, akkor gratulal a jobbnak, mint ahogy mi is elismertunk titeket evekig.
Most fordult a kocka es nektek ez barmennyire is faj, de jelenleg Magyarorszagon a lelatoi eletben "Mi vagyunk a legnagyobbak"
Kellett hozza egy nap, de megertetted mi a lenyeg es ez mindenkepp dicseretes. Csak igy tovabb, meg a vegen ember lesz beloled.
2012, június 25 - 10:26



Címlapon

                                            

  • Több megkeresést is kapott a Honvéd a két védő, Souleymane Tandia és Aleksandar Ignjatovic ügyében, így ez a két játékos például még akár el is kelhet a nyári játékospiacon. Fabio Cordella, a kispestiek nemzetközi igazgatója a tuttomercatoweb.com-nak elmondta azt is, szeretnének a Serie A-s csapatok második sorából szemezgetni, Lanzafame foglalkoztatását pedig nem engedhették volna már meg maguknak.

    REGISZTRÁLJ: Játssz az online focimanager-rel - kattints!

    MA A TV-BEN: Ötgólos meccs az NB I-ből

  • ÚJ ROVAT!
    51


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel