A Fradiról szólt a nap, két ügy hiúsult meg a Vidi és az ETO között - átigazolási körkép

Feltöltve: 2012, június 20 - 22:36 Frissítve: 2012, június 21 - 10:41

Szerdán elsősorban a Ferencvárosról szólt a legtöbb történés az átigazolási piacot illetően. A Fradi két kecskeméti játékost is leigazolt, egy labdarúgó németországi próbájáról írtak, illetve egy rutinos középpályásuk iránt is érdeklődnek – Böde Dániel ügye pedig a hírek szerint célegyenesbe érkezett. Az ETO lemondott két, általuk sokáig környékezett székesfehérvári játékos megszerzéséről, a Vidi viszont külföldi lapok szerint közel jár egy támadó leigazolásához.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Bödéről megegyezett a Paks és a Fradi - kattints!

A pepsifoci.hu értesülései szerint csütörtökön az Üllői úton, a Ferencvárossal kezdheti meg a felkészülést Böde Dániel. A zöld-fehérek aznap látnak munkához. A játékos sorsáról megkérdeztük Haraszti Zsoltot, a Paks ügyvezetőjét, aki elmondta, hogy a két klub mindenben megegyezett egymással, már csak alá kell írni a szerződéseket. Erre sor kerülhet már akár a csütörtöki nap folyamán is, az nb1.hu szerint pedig ez már meg is történt.

Szintén a Fradival kapcsolatos hír, hogy két új játékos is aláírta szerződését, a Kecskemétről érkező szerb középpályás duó, Aleksandar Alempijevic és Vladan Cukic is zöld-fehér mezt húz. Távozóban van ugyanakkor Rósa Dénes, a rutinos középpályás elmondta, nyitott a közös munkára Prukner Lászlóval, de még nem történt egyeztetés az ügyében (Kaposvárról viszont távozott egy alapember, Zsók József). A Fradit érintő hír, hogy Sváb Dánielt egy német lapértesülés szerint a Cottbus teszteli.

A Videoton ma utazott el az idény előtti szlovéniai edzőtáborába, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Győri ETO nem igazolt le két fehérvári futballistát, Elek Ákost és Lencse Lászlót, pedig tárgyaltak róluk a Vidivel.

A Videoton egyik lehetséges új játékosaként cikkeznek Romániában a portugál
Davide Diasról, akivel az egyik írás szerint már előrehaladott állapotban vannak az egyeztetések.

Hivatalossá vált a pápai Lovrencsics Gergő lengyelországi szerződése, a támadó továbbra is a Lombard játékosa marad, de egy évig kölcsönben a Lech Poznant erősíti.

Cáfolták debreceni oldalról azt a hírt, miszerint a Loki megkereste volna Halmosi Pétert, Róka Géza klubigazgató a haon.hu-nak elmondta, nem kezdeményezték a válogatott játékos szerződtetését. (FOTÓ: PAKSIFC.HU)


A NAP ÖSSZES ÁTIGAZOLÁSI INFÓJA: Tovább a rovatra - kattints!

A nap egyéb fontos hírei:
» Puhl: Kassai 16 méterről nem láthatta a gólt - "A kritikusok játsszák le PlayStation-nel" (Bővebben itt!)
» Vége Kassai Viktor Eb-jének – hivatalos (Bővebben itt!)
» "Rossz a lelkiismerete a magyar bírónak" - így látta Kassaiék hibáját a nemzetközi sajtó (Bővebben itt!)
» Kassaiék hibáján kiborult és verekedni akart az ukrán kapitány (Bővebben itt!)

Hozzászólások

fradista94 Holnap Böde Dani és újra öröm lesz Fradi meccsre járni :D:D
2012, június 20 - 23:20



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    37


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel