A Diósgyőr-stadionért lobbiznak a Parlamentben - félmilliárd a tét

Feltöltve: 2012, június 20 - 15:44 Frissítve: 2012, június 20 - 15:47

Négyszázkilencvenmillió forintot biztosítana a diósgyőri stadion fejlesztésére a jövő évi költségvetésben két fideszes képviselő - írja az MTI.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Böde az Üllői úton kezdhet, a Lokinál nem tudnak Halmosiról - kattints!

A 2010-ben egyaránt Miskolcon egyéni mandátumot szerző Sebestyén László és Zsiga Marcell módosító indítványát azzal indokolta, hogy noha a Diósgyőri VTK stadionja a leglátogatottabb az országban, a létesítmény állaga mára vészesen leromlott, sőt a déli oldalon életveszélyes néhány szektor állapota.

A fejlesztéssel - amely 2013 végéig elkészülhetne - a déli szektorokat elbontanák, helyettük új lelátót építenének, korszerűsítenék a vizesblokkot és új eredményjelzőt szereznének be, így a diósgyőri stadion nemzetközi mérkőzések és koncertek megrendezésére is alkalmassá válhatna - írták a kormánypárti képviselők indítványukban, amely egyébként az első módosító javaslat a jövő évi költségvetési törvényhez.

Az MTI cikke szerint a csaknem félmilliárd forintot a politikusok az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetésében a Nemzeti Sportközpontok beruházásaira elkülönített összegből csoportosítanák át.

A kormány költségvetési javaslatában a budapesti Puskás Ferenc Stadion felújításának elkezdésére és a debreceni stadion rekonstrukciójának folytatására szerepel elkülönített összeg.

A büdzsé általános vitáját jövő héten folytatja le az Országgyűlés.

Hozzászólások

theplanetofthea... UTEdenemantizöl..-magaddal,töröggyél
2012, június 21 - 17:49
theplanetofthea... rossz,a,szóközöm,ezért,leszavaztok?
2012, június 21 - 17:48
nabukodonozor Megérdemelnék a Diósgyőri szurkolók, hogy legalább az UEAFA követelményeknek megfelelő stadionjuk legyen. Egyébként nem lenne lehetséges valahogy úgy újjáépíteni a megmaradt részeket, hogy a régi bástyákra legalább hasonlító módon? Szerintem ez egy nagyon érdekes építészeti megoldás és kár lenne érte, persze a felújítás az elkerülhetetlen. Remélem lesz belőle valami, bár eddig a kormány stadion ígéreteiből kb egy pályázatkiírást nem láttam még.
2012, június 21 - 11:20
UTEdenemantizöl... Azt a hosszú gombot nyomkolásszad!

Debrecenen kívül oda kellene egy jobb stadion leginkább!

2012, június 21 - 10:06
theplanetofthea... proki,kivagy?-.-
2012, június 20 - 21:03
Tittiano Ez mindent elarul Diosgyorrol!
U19-es osztályozó, 3. forduló, első mérkőzés

Diósgyőri VTK - REAC Sportiskola 2-1 (0-1)
Diósgyőr, új műfüves pálya, 400 nézó.

Mashol az NB1 es bajnokin nincsenek ennyien...

2012, június 20 - 20:45
Tittiano Amellett, hogy debrecen 13 a fradi 22 ot kap mindenkepp "korrekt" es "igazsagos" a felmilliard, holott miskolcon is befizetik ugyan ugy az adot es raadasul ugyan annyit mint a tobbiek.
Egy dologban kivetel a miskolci ember, hogy meg meg is tolti a stadiont... :)
Mint Diosgyor szurkolo mondom, inkabb jarok ebbe a mosrani stadionba, mint egy alamizsnan osszetakoltba!
2012, június 20 - 17:53
SmeoCorse mint nem diósgyőri mondom, hogy megérdemlitek ti is az új stadiont!
2012, június 20 - 19:40
Tittiano Koszonom az elismerest!
Felre ne ertsen senki, nem irigylem senkitol, sot legyen mindenkinek es ezzel egyidejuleg mindenkinek aki kilep a nemzetkozi porondra megmarad a valodi hazai palya elonye. Mikor diosgyori stadionrol beszelek nem kivanok en olyan fenyeset multu hyper modernt mit a debreceni latvanykepek, de egy ilyenben: http://www.worldstadiums.com/stadium_pictures/europe/netherlands/breda_verlegh.shtml megszomoritanank az ellenfel jatekosait ;)
2012, június 20 - 19:55
theplanetofthea... amikor,a,képen,látható,oldalt,felépítették,akkor,azvolt,ígérve,hogy,a,kapu
mögötti,részeket,is,felfogják,újítani,a,klubb,pénzén.Azóta,se,történt,semmi.Most,se,az,a,bajom,hogy,nema,,klubb,pénzén,akarják,felújítani,hanem,
az,hogy,1,év,mulva,kezdhetik,el,aztán,még,vagy,egy,év,mire,készlessz.
2012, június 20 - 17:38
prokki A szóköz nélküli ember idetalált az nb1.hu-ról :D
2012, június 20 - 18:14
balaganjoe Fradistaként mondom megérdemelnék a stadiont ők is. Csak a média ne sz....úgy a f...kat.
2012, június 20 - 17:24
gerilineker vagy ne sz...ák senkiét még a Fradiét sem. de mit vársz tőlük f...sz...k! szereti a
2012, június 20 - 18:28
Fernando Mojito Azon kevés dolog egyike amit jól csinál a Fidesz. Azt a pénzt amit lebetonozunk azt nem tudja kiszivattyúzni az országok felett álló bankmafia :) úgyhogy csak építsünk, építsünk, építsünk! Aztán ha majd végre összeomlik ez a hazug hitelpénzrendszer EU-stól mindenestül akkor újra megnyithatjuk a bányáinkat, gyárainkat és újraéleszthetjük a mezőgazdaságunkat. Remélem még megérem
2012, június 20 - 17:14
koeman_erno Leisztinger "beruház"
2012, június 20 - 16:54



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    40


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel