A Fradi gólerős csatárt igazolt, Elek és Lipták közel az ETO-hoz - átigazolási körkép

Feltöltve: 2012, június 18 - 19:16 Frissítve: 2012, június 19 - 09:41

A Ferencváros bejelentett egy igazolást, az ETO rögtön hármat is, a Honvéd viszont még a győrieken is túltett. Kaposváron egy rutinos magyar támadó jelentkezett edzésre, a Loki pedig kölcsönadott egy támadót Kecskemétre. A nap folyamán több élvonalbeli alakulat is megkezdte a felkészülést az új idényre, ennek megfelelően alaposan felpörgött az átigazolási hírek frontján is az élet. Íme, a nap minden fontos eseménye egy helyen.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Magyar válogatott játékost venne kölcsön a Loki - kattints!

Több NB I-es csapat számára is elkezdődött a felkészülés a mai nappal, ezzel egy időben pedig egyfajta robbanás következett be az átigazolási újdonságok tekintetében is. Hogy könnyebb legyen követni az eseményeket, honlapunk egy csokorba gyűjtötte a nap legfontosabb információit.

Győrben több új érkezőt is bejelentettek (Lang Ádám, Rok Kronaveter, Nemanja Andric), emellett a vezetők megerősítették korábbi hírünket, amely szerint Elek Ákos az ETO-hoz igazolhat. A Videoton középpályásának ügyében közel a megállapodás a felek között, mint ahogy Lipták Zoltán is könnyedén zöld-fehérbe öltözhet. Szintén elismerték az elöljárók, hogy Lencse László is képbe került, az ő esetében ugyanakkor az ár mellett a francia konkurencia is gondot jelenthet. Megköttetett az együttműködési megállapodás a Rába-partiak és a Siófok között, ennek keretében Molnár Péter már a Balaton partjára is került kölcsönben. A kapust Varga Tamás és Kiss Máté is követi, mint ahogy Windecker József klubváltására is van esély. A sárga-kékekkel kezdte meg az alapozást három paksi játékos is, Vári Barnabás, Bohner Roland és Pap Roland.

A Ferencváros is bejelentett egy igazolást: Máté János legutóbb a Videoton II-ben futballozott, és megnyerte a mesterlövészek versenyét a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában. Böde Dániel ügyében továbbra is tárgyalnak a fővárosiak a Pakssal, a héten így vagy úgy, de várhatóan lezárul a történet. Szintén a Fradit érintő hír, hogy nem hosszabbított Kecskeméten az a Vladan Cukic, akit az egyik lehetséges Üllői úti érkezőként tartanak számon egy ideje.

Pécsett továbbra is függőben van Gaál Miklós ügye. A védő jelenleg külföldi klubot keres magának, de ha ez nem jön össze, minden bizonnyal a baranyaiak labdarúgója lesz. Supka Attila elmondta, több fiatalnak is megadja a lehetőséget a felkészülés során.

Debrecenben egyelőre távozóról hallani csak: Eugene Salami kölcsönben vált klubot a hajdúságiak tájékoztatása szerint, egy évre a Kecskemét alkalmazottja lesz. A Loki leigazolhatja Selim Bouadla öccsét, Slimane-t, emellett Bajner Bálintot teszteli.

Kaposváron egy rutinos magyar támadó tűnt fel az első edzésen: ha meg tud egyezni a vezetéssel, Waltner Róbert a Rákóczinál folytathatja pályafutását.

A Honvéd nem kevesebb, mint öt új igazolást jelentett be honlapján: a francia Mamadou Diakite, a mali Drissa Diarra, a brazil Renan Nunes Belotti, a libériai Joel Toe és a szerb Aleksandar Ignjatović is aláírt a kispestiekhez.

Egyre biztosabbnak látszik, hogy Lovrencsics Gergő a Lech Poznan játékosa lesz. Lengyel lapértesülések szerint a Lombard Pápa nagyjából 68 millió forintot kaszál majd az üzlet keretében.

Ami az NB II-t illeti: a ZTE 5-6 meghatározó labdarúgót szeretne szerződtetni a nyáron, emellett megtartaná két veteránját, Tatabányán pedig 4-5 új futballistával céloznák meg a feljutást.

Végezetül egy érdekes ügy, ami azóta elhalt. Miután olyan hírek keltek szárnyra, Leandro nem kell az Omoniának, Győrben is Debrecenben is felmerült gondolatként a futballista Magyarországra csábításra, gyorsan kiderült viszont, hogy a ciprusiak valójában ragaszkodnak a játékoshoz, így a történet itt véget is ért. (FOTÓ: VIDI.HU)


A NAP ÖSSZES ÁTIGAZOLÁSI INFÓJA: Tovább a rovatra - kattints!

A nap egyéb fontos hírei:
» C. Ronaldo bekapta, megrágta és kiköpte Hollandiát - a 10. Eb-nap visszhangjai (Bővebben itt!)
» Kassai "Vik" zöldfülű, de egy topbíró - Angliában örülnek neki (Bővebben itt!)

Hozzászólások

viktorio81 Megint jönnek a selejt sz arok,45kg-os csatár,ezek a játékosok nem erősitések akiket eddig igazoltak,ugyanilyenek már vannak a Fradinál.Remélem lesznek normális igazolások is mert ha nem ...lehet izgulni hogy ki ne essünk!
2012, június 18 - 20:33
Kuznyecov Beszarás ez a főcím!Gólerős csatár a Fradinál! Erre megnyitom az oldalt,látom :Máté János a Videoton 2-ből. Kiváncsian várom a következő sztárigazolásokat! Csak így tovább.... Ha-ha-ha!
2012, június 19 - 12:18



Címlapon

                                            

  • 13

    A Bayern München nyerte meg a Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását, miután a londoni, német házidöntőben 2-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot. A bajorok győztes találatát a gólpasszt is kiosztó Arjen Robben a 89. percben szerezte. A Borussia 0-1 után még egalizált Gündogan 11-esével a rengeteg helyzetet hozó finálén, de a második müncheni gólra már nem volt válasza. A Bayern a tavaly elveszített döntőt követően, a Wembleyben győzni tudott és ötödik trófeáját szerezte a legrangosabb európai kupasorozatban.

    REGISZTRÁLJ: Játssz az online focimanager-rel - kattints!

    MA A TV-BEN: BL-döntő, ETO-MTK
    BLOG: Hemingway: Vidéken

Tartalom átvétel