Komoly meglepetés az Eb-n: kiestek az oroszok és a lengyelek is
Feltöltve: 2012, június 16 - 22:38
Frissítve: 2012, június 17 - 14:07
EURO 2012: Minden a tornáról aloldalunkon - kattints!
Aktívan kezdte a mérkőzést a lengyel válogatott, az első ziccer azonban a csehek előtt adódott. Gebre Selassie elfutását követően Pilár törte el a labdát ígéretes helyzetben. A másik oldalon Lewandowski előtt adódott a legnagyobb lehetőség, a Dortmund támadója 10 méterről, ballal a jobb sarok mellé lőtt. A játékrész második felére hazai fölény után kiegyenlítetté vált az összecsapás, a kapuk nem forogtak veszélyben.
Bár a másik mérkőzés félidei eredményének ismeretében mindkét alakulat kiesésre állt, ez nem csapott át őrült igyekezetbe. Különösen a lengyelek játszottak úgy a felvonás első felében, mintha lassítót vettek volna be. Sivok fejesénél közel állt a gólhoz Csehország a 65. percben, a védő kísérlete viszont elhalt Tyton hasában. Michal Bilek együttese irányított, ez pedig a félidő derekán eredményre is vezetett. Egy kontra végén Jiracek fektette el védőjét, majd a bal alsóba helyezett. (Videó itt!) A hajrában még volt Wasilewskinek egy veszélyes fejese, Kadlec pedig a gólvonalról mentett egy lövést, az eredmény viszont nem változott. A csehek – megérdemelten – 1-0-ra győztek, ezzel megnyerték a csoportot, és kiejtették Lengyelországot.
Csehország – Lengyelország 1-0 (Jiracek 72.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!
Jól kezdtek a görögök, menniük is kellett, hisz csak a győzelemmel juthattak tovább, ám az első 10 perc után átvette a kezdeményezést az orosz válogatott. Arsavin, Kerzhakov és Zhirkov (utóbbi kettő kétszer is) is komolyan fenyegette a görög kaput, de a gólt a hellének szerezték az első játékrész hajrájában, Karagounis a jobbösszekötő helyéről talált be Malafeev kapujába, bealudt a védelem (Videó itt!).
A szünet után megint a kék-fehérek rajtoltak erősebben, és a 62. percben akár meg is duplázhatták volna az előnyüket, de Karagounis buktatásért nem ítélt büntetőt a játékvezető, a görög kapitány kisebb idegbajt kapott emiatt, le is cserélték nem sokkal később.
Megnyomta a hajrát az orosz csapat, főleg a beívelésekkel operáltak, de hiába, a görögök tartották magukat és végül megnyerték a mérkőzést 1-0-ra. Az első forduló után még titkos esélyesnek tartott Oroszország elbúcsúzott az Eb-től.
Görögország – Oroszország 1-0 (Karagounis 45.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a csakfoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!



























REGISZTRÁLJ: 
NB I, 29. forduló - kattints az eredményre!






Ha ennyi az igényetek, meg is érdemlitek... Ahogy azt Zorán énekli: "Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó..."
Ritka szarul játszó csapatok (ez a továbbjutó csehekre és a görögökre is vonatkozik)
És egy bődületesen idióta játékvezetés..
Tiszta röhej, hogy ilyen játékkal lehet EB negyeddöntőbe jutni..
Az pedig már vicc kategória, hogy az undorító antifutballt mímelő görög csapat ezzel a hisztis, színészkedő játékkal továbbjuthatott.
Nagy csalódás a lengyel csapat, Tőlük magabiztos továbbjutást vártam.
A muszkák kiesésének örülök, soha nem tudnék nekik szurkolni.
Polska Bialo-Czerwoni.... Polska Bialo-Czerwoni ... Polska Bialo-Czerwoni!!!
1. az oké hogy ezt olvastad, de csak egy példa erre hogy az iskolában még mindig azt tanítják hogy a finnugor nyelvcsaládba tartozunk, miközben a finnugor nyelv sokkal később alakult ki/jelent meg mint a magyar.
2. nem kizárt hogy az néhány törzs közelebb állt a magyar-hun-szkíta-avar törzsekhez mint a szlávokhoz. de lengyeleknél is az volt hogy egy törzsről nevezték el az egész nemzetséget, mint a hunoknál, több törzsből tevődött össze a nemzetség, de a hun volt a domináns, de mindezektől függetlenül a polán törzs szláv nép volt, persze ma már nehéz kimutatni, a sok vándorlás és keveredés miatt, hogy ki merre miért, nem is beszélve arról hogy 1700-as évek közepe fele szétesett az ország és kb az 1. vh-ig voltak szomszédok, ez alatt rengeteg mozgás volt főleg a pestis és a különböző hódító népek miatt (tatár-török).
akár szlávok akár nem, lengyeleket csípem, csak az áruival kergetnek őrületbe, mármint azok minőségével
A magyar haderő egyik bevételi forrása a zsoldos harc volt, és gyakran jöttünk hívásra hol ennek, hol annak segíteni, természetesen fizetségért :)
Pontosan jól ismerték már elődeink a Kárpát medencét mivel nem egyszer megfordultak itt.
Nem a csodaszarvas vezette a magyarokat ide :)
De egyébként ez középiskolai tananyag..
:)
Nem ugy mint a sok indentitas zavaros barom aki azt az osztrakot sogornak nevezi, aki 1700 ota el akarta pusztitani vagy nemetesiteni a magyart, tovabb uralkodott rajtunk mint a torok, es raadasul belerantottak egy olyan haboruba ahhol elvesztettuk a teruletunk 2/3 at, mert a mocskok azt is rank kentek, hogy mi miattunk volt, hat az ilyen sogora a k.rva anyjanak es komolyan vannak b.zik sot nagy %ban sogorozzak oket!
Istenem de faj a butasag!
A Lengyelek is kaptak egy kis szeletet a Magyar tortából Trianonnál.
A különbség az, hogy ők meg sem próbálják ezt magukénak vallani (mint a szlovákok és románok), soha nem állították, és ma is emléktáblák örzik annak emlékét, hogy egykor magyar föld volt..
Trianonnál az osztrákok voltak a legundorítóbbak, mint szövetséges követeltek nem kevés területet, sokkal többet mint ami ma hozzájuk tartozik, de ezt már nem részletezném mert felér egy történelem órával :)
akit érdekel az nézzen utána a rongyos gárda történetének :)
A görögön meg tolják az euro-neuro játékukat. Hát... jelenleg ez van. Nem kell félni, ahogy elnézem, a jelenlegi mezőnyben ezzel a játékkal nem lehet nyerni. De egy meglepetésnek jó volt, beismerem.