Kondás örömszavai, Détáriék másképp látták a derbit - edzői értékelések

Feltöltve: 2012, május 12 - 22:31 Frissítve: 2012, május 13 - 16:22

Marc Leliévre szerint sem az Újpestnek, sem a Ferencvárosnak nem volt túl sok lehetősége, és a lilák trénere igazságosnak tartja a derbi 1-1-s végeredményét, Détári Lajos szerint viszont nyerniük kellett volna, és a döntetlent eredményező 11-est még vissza akarja nézni a szakmai igazgató. Kondás Elemér természetesen elégedetten értékelte a DVSC-TEVA hatodik bajnoki címét, de az esti ünneplés helyszínét még ő sem ismerte. Bene Ferenc szerint az év védése is kellett Szűcs Lajostól ahhoz, hogy a Pápa bebiztosítsa a bennmaradását.

NB I: Minden a hétvégi fordulóról itt - kattints!


ÚJPEST – FERENCVÁROS 1-1 (Vasiljevic 83. – 11-esből, ill. Grúz 22.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt! I A gólok itt! | Mi hiányzott a derbin? - Lipcsei és Kovács Z. elemzése

Marc Leliévre (Újpest): - Hihetetlen, fantasztikus, a hangulat, a pálya, nagyon sokat jelent ez nekem az első derbimen. Mivel az ellenfél vezetett 1-0-ra a 80. percig, elégedett vagyok az egy ponttal. Egyik csapatnak sem volt sok helyzete, a Ferencvárosnak egy szögletből sikerült betalálnia, egy olyan szöglet után, ami a játékosaim szerint nem is volt az, és így előnnyel mehetett a félidőre. A szünetben a játékosaimtól azt kértem, hogy nagyobb nyomás alá helyezzék a vendégcsapatot. Ezt be is tartották, de sajnos ez helyzetekben nem mutatkozott meg. A 80. percben tizenegyesből sikerült egyenlítenünk, és onnantól kezdve úgy játszott a csapat, ahogy szerettem volna látni, de sajnos nagyobb helyeztet akkor sem sikerült kialakítanunk. (Sport TV/ujpestfc.hu)

Détári Lajos (FTC): - Sajnos ilyen a futball, a mai mérkőzésen a játék képe alapján nekünk kellett volna nyerni, 1-0 után két óriási lehetőségünk volt, akkor eldönthettük volna a meccset. A tizenegyest azért meg kell néznem még videón. Nem álltunk túlzottan vissza védekezni, az ellenfél nem tudott velünk mit kezdeni, csak ívelgettek. 90 perc alatt Jovának egy védenivalója volt, az is csak akkor, amikor már 10 emberrel játszottunk. Várjuk meg a bajnokság végét, csak olyan játékosok játszhatnak a Ferencvárosban, akik mindent megtesznek, hogy előrelépjünk. (Sport TV)


DVSC-TEVA – PMFC-MATIAS 4-0 (Nagy J. 23. – öngól, Bouadla 41., Bódi 44., Kulcsár T. 55.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt! I A gólok itt!

Kondás Elemér (DVSC-TEVA): - Nincs még meg az esti program, de nagyon boldogok vagyunk. Nagyon nagy volt a teher, annak ellenére is, hogy tetemes volt az előnyünk, nyilván kellettek a gólok, hogy végül könnyed játék alakuljon ki. Csapatként funkcionáltak a játékosok, egymást segítették, nagyon boldogok vagyunk. Dombi Tibi becsülettel dolgozik a hét minden napján, nyilván telik az idő, de úgy gondoltam a kollégákkal együtt, mindenképpen megérdemelte, hogy részese legyen az ünnepnek. Vannak fiatal játékosaink, akik jönnek felfelé az utánpótlásból, most a keretünkben 14 labdarúgó van, aki itt nevelkedett Debrecenben. (Sport TV)

Mink Olivér (PMFC): - A Debrecen lényegesen jobb csapat, mint mi vagyunk, jelent helyzetben ki kell mondani, ez egy reális eredmény. Hozzá kell tenni, hogy az első háromból két gólt tipikusan jellemző gól volt. Nem tudtunk nehézséget okozni az ellenfélnek, végig ők domináltak a mérkőzésen, bár amikor visszaálltunk masszívan, nem találtak rést, a második góljukat pontrúgásból szerezték. Gratulálunk a Debrecennek és sok sikert kívánunk nekik az európai kupaporondon! (Sport TV)


LOMBARD PÁPA – KECSKEMÉT 1-0 (Lovrencsics 72.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Bene Ferenc (Lombard Pápa): - Nem olcsó udvariasságból, de szeretnék a Kecskemét egész szezonjához gratulálni, hiszen nagyon stílusos focit játszanak. A mai találkozónak két oldala van. Egy szakmai, ami azt jelentette, hogy igyekeztünk lehetőségeinkhez mérten csapatjátékkal semlegesíteni a veszélyes játékosaikat. Tudtuk, hogy előrejátékban lesznek lehetőségeink, hiszen vannak olyan erényei csapatomnak, amelyekkel nyerési esélyeink vannak. Összességében több helyezetünk kimaradt, de úgy gondolom minimálisan egy góllal megérdemeltem nyertünk, sokat tettek a játékosaim a győzelemért. Cezar Quintero jól szállt be a kispadról, ami egy tudatos dolog volt, lehetett vele váltani. Lovrencsics Gergő azt csinálta, amit nagyon tud, dinamikus cselek után szerezte a gólját, a védőink és a középpályásaink pedig óriási csapatmunkát mutattak be, szervezetten és megfelelő agresszivitással futballoztunk. Nem utolsó sorban Szűcs Lajos az év védését mutatta be, ha túlzok, azért elnézést, de az utolsó percekben Lajos óriásit hárított. A végén néhány szót mondanék az érzelmi oldalról is. Nagyon sokszor támadták a csapatot és a játékosok is többször kritikát szenvedtek, de ismételten szívvel-lélekkel győzelmet ért el a társaság, megtanultak egymásért küzdeni és megint bizonyítottak. (Polgár Szilárd)

Török László (a Kecskemét szakmai igazgatója): - Szeretnék gratulálni a Pápának a biztos bennmaradáshoz. A mai mérkőzésen a második félidőben játszottuk azt, ami ránk jellemző. Sajnos, ezen a mérkőzésen kevés lehetőséget dolgoztunk ki, esetünkben ritka, ha nem rúgunk gólt. Az alaptaktikánkkal voltak problémák, a megbeszélteket nem úgy hajtottuk végre, ahogy kellett volna. A szünetben ezt próbáltuk rendezni, így veszélyesebbek voltunk a második játékrészben. Most hiányoztak azok az akcióink, ami ránk jellemző, ebben szerepet játszik, hogy a Lombard védelme a mai napon nagyon nagyot nyújtott. (Polgár Szilárd)


KAPOSVÁR – HALADÁS-SOPRON BANK 1-1 (Grumic 51., ill. Nagy D. 15.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Sisa Tibor (Kaposvár): - A sokszor kritizált döntetlen most nagyon jól jött. Egyik legnagyobb sikeremnek tartom, hogy bennmaradtunk. Büszke vagyok a fiatal csapatomra. "A jó harcomat megharcoltam, pályámat megfutottam és a hitemet megtartottam". (kapos.hu)

Artner Tamás (Haladás): - Nem tudtuk a játékunkat játszani, a Kaposvár akarata érvényesült. A pálya közepén lyukasak voltunk. Abból kaptuk a gól, ami a Rákóczi erősége. A kiállítás után átvettük a mérkőzés irányítását. A mi játékunkban ma a döntetlen volt benne. (kapos.hu)


FGSZ SIÓFOK – ZTE 2-0 (Melczer 21., Pál Sz. 47.)

Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt!

Horváth Károly (FGSZ Siófok): Három vereség után az volt a cél, hogy ne kapjunk gólt, illetve hogy pontot, pontokat szerezzünk. Jó lenne, ha a csapat a hátralévő két meccsre nem menne még el szabadságra. Mindenestre a célt, a bennmaradást elértük már három fordulóval a vége előtt, kicsit előbb és biztosabban, mint legutóbb. A cél természetesen jövőre is ugyanez lesz majd.

Prukner László (ZTE): - Több ember is kidőlt a sorból és fejben sem volt ott mindenki a mérkőzésen. Egy fegyelmezetlenségből gólt kaptunk, váltottunk is volna, ha Horváth Károly a szelet nem cseréli be a csapatába. A második gól ugyanis ennek segítségével született meg, mely meg is pecsételte a sorsunkat, már nem volt lelkierőnk a fordításhoz, ráadásul jött Máté fegyelmezetlensége. A folytatásban a siófok nem erőltette a támadásokat, mi pedig nem akartunk kinyílni, hisz nagyobb vereségbe is belefuthattunk volna, ami nem tett volna jót a csapatban elsőosztályú pályafutásukat még csak most kezdő fiataloknak.

(FOTÓ: MTI)

Hozzászólások

grucok1 Higgyétek el, alapvetően nem a játékosokban van a hiba! Tessék csak nézni a Paksot, a Krecsót, a Diósgyőrt anno ! Amíg az edzők kis csendes mellékszereplői voltak az előadásnak addig semmi gond nem volt, pedig nevenics játékosok játszottak úgy, ahogy tudtak, ill. mert engedték őket. Mikor megjöttek az eredmények azonnal átvette a csapattól a gyeplőt a közben megokosodott, megdicsőült edző és lám elhullottak mint a pinty! A Fradi a legjobb példa, de mondhatnám a Kaposvárt és a Vasast is, ahol olyan retorzió alá vette az edző a játékosaokat, hogy azok emiatt nem tudtak tökéletesen koncentrálni a játékra. Ha a játékos elvétett valamit a pályán (ami természetes) már megjelent az agyában, hogy az edzőnél most a kirugottak listájára került ezért elkezd güzülni és a hibát ilyenkor hiba követi és kész is! Némelyik játékoson jól lehet látni, hogy befordult agyilag és nem megy úgy a játék mint előtte. Ezért van az, hogy a meccs elején még tart a normális állapot de a végéig összeszedett rossz pillanatok a játékos teljesítményét nagyon visszavetik. A Dömének és az edzőink nagyobb részének a régi, vagy az új tanultak viszik el az eszüket mert magukra akarják formálni a csapatot, különösen a kezdeti sikerek után. Egy profi játékost nem kell űzni, hajtani, mert ő ebből él és nagyon hiányzik neki a prémium! Ha egy "megokosodott" szűkagyú edző a munkájában megzavarja akkor a teljesítménye nem fogja elérni az egyébként tőle elvárható szintet. Amikor kirúgnak egy edzőt, azért szoktak a csapatok jobb teljesítmény elérni mert az új egy darabik befogja a csőrét és egyenlőre tájékozódik, ismerkedik...Ilyenkor tud jobban játszani a futballista amig újra nem kezdik el b@sztatni... Ez egy hosszú történet de gondolom logíkus !?.. Dömi ! Tünés, míg nem csinálsz nagyobb bajt !!!..
2012, május 13 - 14:50
ttc Egy nagyon gyenge Fradi találkozott egy még gyengébb Újpesttel. Nincs mit szépíteni. Bár lehetne.
2012, május 13 - 13:43
sanyadan A szomorú az ,hogy ebben a fordulóban több fontos meccs is volt , ennek ellenére a média, a Fradi és Újpest középmezőnyös meccsét vette minden elé, a jó távol múltban elért sikereikre hivatkozva.Vicc, hogy a szak(barbárok)kommentátorok is kizárólag a múltban élnek. Fel kéne ébredniük.Az pedig elfelejtik , hogy az utolsó években ez a két csapat semmiféle sikert nem ért el.Azért is tart itt a magyar foci , mert csak álmodozunk és sóhajtozunk hogy, ejj régen de szép meg jó volt. Ez így is van , az emlékek fontosak de nem azok alakítják a jelent és a jövőt. Jobban kellene a jelen sikereit megragadni,és azzal kezdeni valamit, arra építeni, és nem az irigykedve folyamatosan kritizálni azt ami jelenleg él.Gratulálok a Lokinak és Hajrá Vidi!
2012, május 13 - 11:39
harmadik A tavaszi felkészítés már Détári" műve"volt a Haladás elleni mérkőzés óta tart ez a gyengélkedés a második félidőben.Kubatov úr ezt a tényt is figyelembe vehette volna az új szerződés aláirása elött. Tudom hogy nem mindekit érdekel,de ugyanez a probléma az NBII.csapatnál jó kezdés után a hatodik vereséget szenvedik el zsinorba.
2012, május 13 - 10:29
tatranki A Fradi harmadszor nyújt egymás után gyenge teljesítményt,ráadásul Détári,amikor vezet a csapat visszaállítja őket kontrára,ami egy Siófok-féle bunkerfocira emlékeztet. Lehet,hogy Détári jó edző,de tőlem ez a felfogás nagyon távol áll,én azt szeretném látni,hogy a csapat végigtámadja a meccset, ami ebben a nemtúl acélos nb1-ben simán megvalósítható lenne.
2012, május 13 - 09:40
bástyafc-híd SZUPER JÓ MECCS VOLT! MEGINT NŐTT A NÉZŐSZÁM! EZ KELL A MAGYAR FUTTBALLNAK! DÉTÁRI MAJD ELMONDJA,MIÉRT GYŐZÖTT MÉGIS A CSAPATA. MIKOR ISMÉTLIK A MECCSET,DE MEGNÉZNÉM ÚJRA!
2012, május 13 - 09:09
Frankciti Ami azt illeti tényleg nagyon ráfér a csapatra az erősítés, mert ez nagyon halovány produkció volt még részünkről is, pedig nekünk voltak lehetőségecskéink. A lilákról szót sem érdemes írni, mert 77 percig nem kapura lőni, ez mindent elárul az ő "csapatukról is. Ha esetleg nem találnátok rá szót, akkor segítek: FOS. Én bízom Dömében, mert vele indultunk meg felfelé, és voltak biztató jelek is a csapatjátékot illetően. Ez a csapat nem képes többre, ennyi. Talán lesz olyan erősítésünk nyáron, hogy az első hatba beférjünk jövőre... talán... :)
2012, május 13 - 09:09
kuplung A tavalyi 3. hely utan megindultatok felfele a detarival:) Annyira feltortetek hogy a 10. helyen vagytok. Ez am az eredmeny! Remelem jovore megnagyobbat leptek elore:)
2012, május 13 - 10:20
henc tizenegyes ide helyzetek oda annak dacára halvány gyenge produkció volt. Megint csak az etetés ment.
2012, május 13 - 08:02
kuplung Egy elmeny volt olvasni Prukner ur nyilatkozatat... Miert nem nevezik at az oldalt fradifocira??? Vagy miert nem jelentetnek meg egy kozlemenyt hogy kedves zete drukkerek, mostantol ne gyertek erre a weboldalra, mert nem irunk SEMMIT a csapatotok meccseirol.
2012, május 13 - 07:23
Góliát34 NE is törődj vele:))))Majd a következő bajnokságban menetelhettek egy nagyot és akkor majd rólatok is írnak:))Hogy hol? Az NB2-ről szóló részben :)))))))))
2012, május 13 - 12:26
Gyikhus Sisa távozik,Prukner hazatér(?)!!Nézzétek meg az interjút és tippeljetek!
Grat a csapatnak,HajRákóczi!!Grumicsé az év gólja(?)!Nézzétek meg!!

http://kapos.hu/hirek/sport/2012-05-12/megzavarta_az_emberelony_a_rakoczit.html

2012, május 13 - 07:19
Pál Szabó EGY ELKÉPZELÉS,TAKTIKA,ÖSSZJÁTÉK NÉLKÜLI GYENGE FRADIT LÁTHATTUNK !!NEM LÁTOK ELŐRE LÉPÉST TAVASSZAL, JÖVŐ ÉVADBAN IS GARANTÁLT DÉTÁRIVAL A 10. HELY, HÁLA KUBATOV NEM HOZZÁÉRTÉSÉHEZ!!! EGÉSZ ÉVBEN NEM LÁTTAM EGY IZGALMAS, JÓ JÁTÉKKAL FOCIZÓ FRADIT!!! A LILÁK HARMAT GYENGÉK VOLTAK ,EZÉRT SZÉGYEN EZ A DÖNTETLEN !!!NEM HOSZABÍTANI, HANEM ELKÜLDENI KELLETT VOLNA DÉTÁRIT, S IDE HOZNI SZIVICS EDZŐT, AKI BIZONYÍTOTT A KECSKEMÉTNÉL ÉVEKIG !! MÁR NEM FOGOK FRADI MECCSET NÉZNI, DE MAGYART SE,NEM KÖT LE !!
2012, május 13 - 03:56
Péter Gyebnár Détári büzlött az italszagtól ezen a rangadón! Nyilatkozni sem tudott a meccs után! Hát na! A fejétől ****ödik a fradi!
2012, május 12 - 23:15
Góliát34 Nem lehet hogy közel van a szád az orrodhoz és ez becsapott téged??
2012, május 13 - 12:24
Zöld10 Te töltötted az italt a poharába ?
2012, május 13 - 11:02
Frankciti Te ezt a fotelből érezted??? Szánalmas vagy...
2012, május 13 - 09:00
koeman_erno Marc Leliévre vagy nem ért a focihoz, vagy elaludt az első félidőben, vagy csak nem mond igazat, vagy ezek mindegyike egyszerre jelentkezett nála
Ha nincs a kamu tizenegyesük, akkor simán kikapnak egy hót gyenge Fraditól
2012, május 12 - 22:47
LG Mint ahogy ti sem nyertetek volna a kamu 11-es nélkül,a harmatgyenge Vasas
ellen....ja,az kit érdekel????
2012, május 13 - 11:21
kuplung Persze ha ti kaptatok volna egy ugyanolyan 11-est az teljesen jogos lett volna....
2012, május 13 - 08:46
pech Szerintem elaludt. Olyan izgalmas volt a meccs, hogy altató helyett ezt vetítik majd az álmatlanságban szenvedőknek.
2012, május 12 - 23:00



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel