Hivatalos: 2 pontot levontak a Vasastól - a hétvégén kieshet a csapat

Feltöltve: 2012, május 10 - 17:21 Frissítve: 2012, május 10 - 21:16

A MLSZ fellebbviteli bizottsága helybenhagyta az első fokon hozott határozatot, így hivatalosan is levonnak két pontot a Vasas csapatától Haris Mehmedagic jogosulatlan szerepeltetése miatt. Mindez azt jelenti, hogy az eredmények alakulásának függvényében a piros-kékek akár már a hétvégén követhetik a Zalaegerszeget a másodosztályba.

ÚJPEST-FRADI: Minden a derbiről egy helyen itt - kattints!

- pepsifoci.hu - Régóta húzódó ügy végére tett pontot az MLSZ fellebbviteli bizottsága. Miután kiderült, hogy a Vasas játékosa, Haris Mehmedagic érvénytelen sportorvosival szerepelt, a szövetség fegyelmi testülete két büntetőpont levonását rendelte el. A klub fellebbezése után mostanra megszületett a határozat másodfokon is, amely az mlsz.hu beszámolója szerint helybenhagyta a korábbi döntést.

– A Vasas nem tudott olyan bizonyítékot bemutatni, amely megcáfolná, hogy játékosa a tavaszi első két fordulóban nem rendelkezett érvényes sportorvosi igazolással – mondta Csorba Zsolt, a fellebbviteli bizottság elnöke az MTI érdeklődésére.

Az OTP Bank Ligában jelenleg 15., kieső helyen álló Vasas a két pont levonásával még nehezebb helyzetbe került a bennmaradás kiharcolását illetően, ugyanis három fordulóval a bajnokság vége előtt háromról öt pontra nőtt a hátránya a 14. Pápával szemben.

Ez azt jelenti, a Vasas most hétvégén akkor esik ki az élvonalból, ha pénteken kikap Pakson, továbbá szombaton a Pápa hazai pályán legyőzi a Kecskemétet, a Kaposvár pedig pontot szerez a vendég Haladás ellen. Amennyiben az angyalföldi alakulat döntetlent ér el a saját meccsén, akkor a biztos búcsújához a Kaposvárnak is nyernie kell.

– Az MLSZ fórumai első és második fokon is elmarasztalták a klubot és két bajnoki pont levonásáról döntöttek. Ez most nagyon fájó veszteség. Nemcsak a csapatnak, hanem azoknak is, akik szurkolnak és szorítanak értünk. Be kell látnunk, hogy szabálykövető sportvezetőként az előző időszak elhibázott döntéseiért is nekünk kell vállalni a felelősséget. A labdarúgás csodálatos játék, méltán vonzza a legnagyobb tömegeket, úgy illik, hogy rend legyen, s az erre való törekvés a sportág vezetőinek a felelőssége. Az MLSZ törekvései példamutatóak ezen a téren. Bízunk abban, hogy az a folyamat, amit elkezdtünk, követendő példa lesz az egész magyar labdarúgásban. Ez a folyamat arról szól, hogy nem ígérünk felelőtlenül, a fizetési kötelezettségeinket teljesítjük és korrekt módon intézzük a dolgainkat mind az MLSZ, a játékosaink és alkalmazottaink felé – mondta Kovács Norbert ügyvezető a vasassc.hu-nak. (FOTÓ: LABDARUGAS.VASASSC.HU)

TABELLA: Az NB I állása - kattints!

Hozzászólások

slrd Ezt is megértük! Végül is 2 hónap kellett egy olyan dologhoz, ami írott egyértelmű szabály. Gratulálunk a szövetségnek, igen, ez Magyarország!
2012, május 11 - 10:54
vasas1911 Fideszes bérencek.Nem jó nektek semmi és senki.Mindenkit kiutáltatok.Ebből éltek sajnos.Mindig is utáltátok,hogy valaki másnak drukkol.Csak kádároztok ,meg szitkozódtok.Sajna ezért ír az ember kritikát,mert gusztustalanok vagytok.Hetek óta megy a mocskolódás a Vasas ellen.
Ezért vagytok olyan intelligens állatok mint a férgek.
2012, május 11 - 10:51
vasas1911 Fideszes bérencek.Nem jó nektek semmi és senki.Mindenkit kiutáltatok.Ebből éltek sajnos.Mindig is utáltátok,hogy valaki másnak drukkol.Csak kádároztok ,meg szitkozódtok.Sajna ezért ír az ember kritikát,mert gusztustalanok vagytok.Hetek óta megy a mocskolódás a Vasas ellen.
Ezért vagytok olyan intelligens állatok mint a férgek.
2012, május 11 - 10:44
vasas1911 A 2012-2013 nb1 bajnoki évet a fradi mocskolására szánom .Gusztustalan férgek(ernöke+többi kis bu.i)Remélem a fradika már a hétvégén kiszop.k az Újpesttől.Gratulálunk a Pápának.Szép volt az üllői úti győzelem. Igy kell
ezeket a fideszes köcsö.öket szopa.ni.Majd lesz új stadion a 3000 fidesz bérencnek.Hajrá Lilák a hétvégén!
2012, május 11 - 09:06
Torricelli Ne idegeskedj kádár ivadék! Még az nb2 is megtisztelő számotokrA.
2012, május 11 - 10:29
koeman_erno Én nem férgeztelek, te papucsállatka. :)
"Nb2 keleti csoport, keleti csoport, keleti csoport"
2012, május 11 - 10:12
Torricelli Végre.Bár jobb lett volna ha újra és végleg eltemetik ezt a **** komcsi klubot. Senkinek nem fognak hiányozni,max annak a 200 kádár ivadéknak akik jártak meccsre.
2012, május 11 - 00:35
szpemnek hol vannak már az idők, mikor Mészölyékkel bundázott magának bajnokságot a Fradi... lehet, hogy nincs szükség amúgy a Vasasra, de semmivel nincs több szükség Pápára, Paksra meg hasonszőrűekre.
2012, május 10 - 23:55
skat Örül itt mindenki,de a saját házuk táján nem néznek körbe ,bundázott a Fradi,meg a Kispest is,a legutóbbi fordulóban,azért is lehetne büntetést kiszabni... Sajnos jogos a -2pont,bár az is szégyen,hogy a Faragó még nincs börtönben...
2012, május 10 - 23:18
Pempelini Amikor a Fradit jogellenesen kizárták, a Vasas NBII-es licenckérelmet adott be (amikor felkérték Mészöly Gézát tudatosan az NBII-re készülve igazoltak) Kistelekiék azt mondták,hogy vagy elindulnak a Fradi jogán az NBI-ben, vagy irány a BLASZ II, ami a megszűnéssel lett volna egyenlő.A Fradit nem a Vasas miatt zárták ki és nem azért indultunk akkor az NBI-ben, mert benn akarták volna tartani a Vasast, hanem azért, mert a biztos megszűnés lett volna a másik út a Fraditól teljesen függetlenül. A tulajdonosi és az anyagi háttér annyira volt rendezett akkor a Fradinál, amennyire most nálunk az... Ha létezik Kecskeméti Vasas, akkor miért nem emleget mindenki BKV DVSC-t is? Vagy Diósgyőri Balaton FC-t? Jaaa, hogy vannak "szurkolók", akiknek ennyire szelektív a memóriájuk? Az is lehet, hogy csak ennyire fogalmatlanok... Szívből kívánom, hogy ne térjen vissza az indulási jog vásárlási korszak és a sok kárörvendő nethuszárnak is őszintén kívánom, hogy lássanak még IGAZI focit Magyarországon.
2012, május 10 - 22:10
gerig Nyugodj meg. Ismerjük a Kecskeméti Vasason kívül a Siósgyőr és a Debreceni BKV csapatát is. Szerencsére nem okoz problémát a Kecskemét elnevezés, csak tudni kell, hogy ők Angyalföldön játszanak, míg Kecskeméten a Büki FC.
2012, május 10 - 23:27
ronnin Szerintem 16 csapatos fradit kéne indítani :)
2012, május 10 - 21:53
koeman_erno HAJRÁ PAKS!!!
Tűnjön el a kecskeméti Vasas örökre az NB1-ből
2012, május 10 - 21:37
ronnin Tudtam, hogy te leszel az első hozzászóló te kis g..i ivadék!
De még sem fogunk 3 évig ott rohadni! Fogsz te még szopni bánatodban!
2012, május 10 - 21:48
Traclon Szerintem sem fogtok 3 évig ott rohadni.
Jövőre kiestek onnan is. ;)
2012, május 10 - 23:55
koeman_erno Számolni nem tudsz, mert kb a 15. hozzászóló voltam. Segítek számolni: mínusz két pont!

Mégsem pedig egybe írandó!

Kicsit alpári a stílusod, de belátom, igazad van!!!
Nem fogtok 3 évet az Nb2 keleti csoportban eltölteni, mert már az első évben onnan is kibuktok. :)))))

Viszont nem látásra!

2012, május 10 - 22:01
ultra69 Van Isten !!!!!!!!!!!!!
2012, május 10 - 21:35
Pempelini Na srácok, remélem most mindenki örül... Ami érdekes, hogy a sportorvosi érvénytelensége KÉT sporinak se tűnt fel, de nyilván őket meg teljes vagyonkobzásra kellene ítélni a többség logikája szerint. Kár volt lefeküdni a Pápának, igaz ettől még lehet Détári az év edzője és nyugodtan lehet évi 1,3 milliárdból semmirevaló középcsapatnak is gyenge Fradit csinálni.Remélem a Fradi lesz erősebb, Détári pedig higgadtabb,akkor lehet majdnem akkora edző, amekkora játékos volt. Kár volt helyzetbe hozni a valóban szimpatikus Kaposvárt a két égbevágott kispesti tizivel. Ha kiesünk, essünk ki emelt fővel,ha ez kell a csapat megtisztulásához, akkor belenyugszunk a Sors akaratába. Sokáig nem kell minket hiányolnotok, vissza fogunk térni. A Lokinak teljes szívemből kívánom,hogy döntse meg a Vasas 1966-os Bajnokcsapatának rekordját és legyenek veretlenül bajnokok. Az ETO-nak kívánom,hogy indulhasson az EL-ben,mert a pályán elért eredmények alapján rászolgáltak erre.Szeretnék egy valóban erős Újpestet,Fradit,MTK-t,Kispestet látni,mert Fazekas vagy Bene,Varga Zoli vagy Albert, Sándor Csikar vagy Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc,vagy Bozsik József csapatának helye van a magyar első osztályban. Ahogy helye van Rudi bácsi, Mészöly, vagy Farkas Jancsi utódainak is.Szeretnék erős fellegvárakat a nagyvárosokban és szeretnék olyan színvonalú játékot látni,ahol mindenkinek előbbre való lesz a saját csapata teljesítménye, mint az, hogy a magyar foci egy legendás csapatának tudatos kivéreztetésén örömködjön. Utóbbi gondolatnak nincs köze a mostani pontlevonáshoz, az sajnos várható és jogos volt.Szebb jövőt és magyar feltámadást a magyar fociban! Hajrá Vasas mindörökké!
2012, május 10 - 21:29
fabio141414 Remélem olyan sorsa jutnak mint a bvsc, csepel, bkv előre vagy reac. Semmi szükség ennyi pesti csapatra a magyar focinak, bőven elég lenne a fradi ute kispest trió.
2012, május 10 - 19:58
ronnin Véletlenül nem akarod eldönteni, hogy ki legyen az a 16 csapat aki indulhat az nb1-ben? :) Sőt szerintem még a helyezéseket is neked kéne meghatározni :)
2012, május 10 - 21:51
koeman_erno Eldöntés? Helyezés?
2006-ban a 6. helyen végeztünk, ti pedig akkor IS kiestetek, meg amikor vissza vásároltátok magatokat a Kecskemét helyett. 2006-ban viszont már nem volt pénzetek így mást kellett kitalálni, hogy benn maradhassatok. Egy-két (elvtársi) telefon, és már meg is volt a biztos bennmaradás.

Milyen rég volt, már el is felejtetted, ugye?
MI NEM,SOHA

2012, május 10 - 22:06
ronnin Már a BLASZ-ban játszanátok ha nem jött volna mindig segítség! Először eltapsoltátok a kupában kapott 1.2 milliárd forintot. Utána Torgyán 2 milliárdos állami segítségét! Várszegit le****ztátok azután, hogy 2. lett a fradika. Még jó, hogy otthagyott benneteket. Most az angol húzott ki a szarból . Utána Kubatov elvtárs! Nagyon primitív és szűklátókörü emberke vagy!!! Talán elfelejtetted? Mert mi soha!!!!
2012, május 10 - 22:42
Traclon annyira bírom ezeket a ótvar dumákat: eltapsoltáTOK ?!?!?
Mi tapsolTUK el, Mármint Ernő, meg mondjuk én, meg a többi elkötelezett Ferencváros-szurkoló, akik hétről hétre, ha kell hóban-fagyban ott állnak kint a csapatuk mellett, szívvel-lélekkel szurkolnak, és a fél életüket odaadnák egy újabb bajnoki címért, egy '95-öshöz hasonló BL-menetelésről már nem is beszélve. Igen, valóban én tapsoltam ezt a k*rva pénzt, azért ülök itt most is egy éjszakai műszakban, és húzom az igát, hogy aztán a fizetésemből -többek között- meccsekre mehessek, és nézhessem a tönkrevert magyar foci tönkrevert csapatait, köztük a szintén tönkrevert kedvenceimet, mert ez engem annyira szórakoztat!

Az általad felsorolt "segítők" pedig, akik állításod szerint "kihúztak minket a szarból", semmi mást nem csináltak, mint a Fradi módszeres tönkretételének egy-egy újabb állomásához asszisztáltak. Mind Várszegi, mind Torgyán csak a hasznot látta a Fradiban - előbbi évekre kisajátította a Fradi névnek még a jogi licenszét is, aminek eredményeként minden Fradi-termék megvásárlása bárhol a világban mind őt gazdagította, sok-sok évvel azután is, hogy (Hála Istennek!) itthagyott minket, Torgyán meg politikailag akart érvényesülni azzal, hogy a Fradi melletti virítással majd megnyeri egy rakás ember szimpátiáját (az más kérdés, hogy szerencsére nem jött be neki).
Az angolokról meg már ne is beszéljünk; ők is csak tovább nyesték a csapat színvonalát (teletömtek minket alsókategóriás, értékelhetetlen vacak légiósokkal, akik az angol bajnokságba nem fértek be, kvázi mi voltunk a Sheffield United szemétlerakója, magasról tettek ők arra, hogy mi lesz a Fradival, csak a hangzatos ígéretek mentek, majd egy idő után már azok sem), és amikor valaki szóvá merte tenni, hogy láthatóan eredménytelen ez a stratégia, és jó lenne, ha látnánk is már valamit a beígért fejlesztésből, akkor lekezelő nagypofájúsággal a képünkbe vágták, hogy fektessünk be 200milliárdot a Fradiba, akkor majd lehet pofázni...hát persze, közülünk sokan nagyon örülnének, ha lenne fölösleges 200 milliárdjuk, amit a fociba ölhetnek, és a legtöbben szerintem meg is tennénk! Ha nekünk lenne annyi pénzünk, akkor kb. 3 év alatt csinálnánk egy BL-csoportkörös klubot a Fradiból, vagy bármelyik magyar csapatból, de nekünk sajnos NINCS fölösleges 200 milliárdunk, nekünk az a havi párezer forintunk van, amit arra tudunk szánni, hogy ott legyünk a csapat mellett a lelátón, még akkor is, ha az ****ul nem érdemli ezt meg...! Mégis nekünk kell lenyelnünk a sok hozzád hasonló idióta kis pisis nethuszár okoskodását az eltapsolt milliárdokról, nem pedig azoknak, akiknek tényleg lett volna mit befektetniük, de nem csapatot építeni akartak, csak újabb néhány millát kisajtolni ebből a szerencsétlen Ferencvárosból, vagy politikai tőkét kovácsolni a villogásukkal, mint a Torgyán-Kubatov-félék!
Amióta én az eszemet tudom, és figyelem a magyar futball sorsát, egyetlen ember tűnt itt fel, aki a focit tényleg hobbijának tekintette, és a milliárdokból focit akart építeni, nem csak még többet keresni a klubokon, az az ember pedig Stadler József volt...el is intézték őt is, amennyire csak lehetett! Na, egy olyan ember kéne végre a Fradihoz, nem pedig egy újabb haszonleső senkiházi, akikkel az utóbbi 20-30 évben összeakadtunk...

Megyek is, veszek a lenyúlt 1,2 milliárdamból egy csokit az éjszakai automatánál, úgy felb*sztam magam rajtad...!

2012, május 11 - 00:26
GeriFTC Neked , mint IGAZI szurkolónak kár megmagyaráznod ezt, mert érteni úgysem fogja , egy normális pedig magától is, hogy nem mi szurkolók választottunk vezetőket, nem mi loptunk, hanem csak mindig adtunk,adunk!

Örülök, hogy az ilyen kis gennyek az NB2-be mennek, remélem onnan tovább, lefelé!

2012, május 11 - 09:06
Greenheart75 Hát szidjuk a Vasast, de egy valamit elértek. Példás egyetértést a hozzászólásokban. :D
Köszönjük Vasas. Megtettétek mehettek. Azért "Kálmán bá" képét megnézném. Bár lehet leszarja, hiszen ő továbbra is megél a semmiből mint eddig.
2012, május 10 - 19:38
FradiHool VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
2012, május 10 - 18:58
LowCostCowLost De nem az volt, hogy fordulónként egy pont, illetve kétszer kettő pont két fizetési elmaradás miatt? Ez az MLSZ is csak a ****át veri a saját szájába, de utána nem csinálja, amit határozatba ad. És tényleg jó lenne kevesebb NB1-es csapat.
2012, május 10 - 18:55
jobbfácán Várható volt, és remélem, ez csupán az első lépés a magyar labdarúgás megtisztulása érdekében.

DE:
Öntsünk végre vizet a TISZTA POHÁRBA, és tegyük végre átláthatóvá a teljes készletet...

Egyébiránt: „Egycsapatos NB1-et !”

Szebb jövőt ! Hajrá Vasas !

2012, május 10 - 18:40
UTEdenemantizöl... Ezt valamilyen szinten érthető, de kár, hogy nem a pályán dőlt el a kiesés.
Az Fradi kizárást nem hasonlítanám össze ezzel az üggyel: az nevetséges ez érthető volt.
Sajnálom őket, de nekem nem fognak hiányozni, akkor már inkább MTK :)
2012, május 10 - 18:28
krobert10 na most úgy érzem h van igazság...
annak idején minket zavartak le a másod osztályba csak h a PÁLYÁN ELÉRT EREDMÉNYEI ALAPJÁN KIESŐ vasas benn maradhasson.
utol érte a sorsuk őket.. :)
nem értem mire vártak eddig ezzel a büntetéssel...
más csapat már rég megkapta volna, még egy megyei 2-es csapat is már megkapta volna ezt a büntetést...
talán azért várt a sz.r mlsz ennyit mert reménykedtek h benn tud maradni a vasas... most biztos látták h ezt már a pályán se tudják megvalósítani ezért ha már kiesnek a látszat kedvéért levonnak 2 pontot ne lázadjon a nép h őket nem büntetik meg... gratula mlsz a gyors intézkedésért! (taps taps..) -.-" ;)
2012, május 10 - 18:03



Címlapon

                                            

  • ÚJ ROVAT!
    55


    Minden lényeges és szórakoztató, amit a futballvilág a közösségi médiában megoszt. Klubok, játékosok legjobb fotói, bejegyzései a Facebookon, Twitteren és az Instagramon - a magyar és a nemzetközi futballból egyaránt.

  • HASZNOS
    5

    Kérünk, hogy segítsd a csakfoci.hu munkáját azzal, hogy a kedvenceid közé teszed a honlapot a böngésződben, vagy beállítod azt nyitólapnak - ehhez mindössze néhány másodperc szükséges a részedről. Az alábbiakban ehhez nyújtunk segítséget.

Tartalom átvétel