25 éve nem volt ilyen rossz a két csapat a derbi előtt

Feltöltve: 2012, május 10 - 12:59 Frissítve: 2012, május 10 - 16:15

Egy Újpest-Fradi derbin nem számít a helyezés, mindkét csapat úgy felszívja magát, hogy a pályán ugyanannyi esélye van annak a csapatnak is, amelyik rosszabbul áll - szokták hangsúlyozni a résztvevők egy-egy ilyen találkozó előtt. Ettől függetlenül általában az volt a jellemző a múltban, hogy a két együttes csatája akár a dobogós helyekről is dönthetett, az utóbbi időben azonban ez ritkán volt így. Különösen így van ez az idei szezonban, hiszen két csapat sokáig a kiesés ellen küzdött, és jelenleg is meglehetősen hátul helyezkednek el a tabellán, ez pedig a korábbi években nem igazán fordult elő.

NB I: Minden a magyar élvonalról itt - kattints!

Az Újpest-Ferencváros találkozók tipikusan abba a kategóriába tartoznak, amikor az érdekelt felek nem győzik hangsúlyozni a meccs előtti felvezetésekben, hogy semmi jelentősége nincs a tabellán aktuálisan elfoglalt helyezésnek. Való igaz, számos példa volt arra, hogy az előzetesen rosszabb formát mutató együttes nyerte a két ősi rivális párbaját.

Ettől függetlenül ennek a párharcnak sokszor nem csak presztízse, hanem a tétje is nagy volt, gyakran bajnoki címekről, esetleg a dobogós helyezésekről is döntött. Többször előfordult az is, hogy valamelyik csapat gyengébb szezont futott, arra viszont szinte sosem volt példa, hogy mind a két együttes egyszerre szerepelt volna rosszul a bajnokságban.
Ezúttal azonban az a furcsa helyzet áll elő, hogy mind az Újpest, mind a Ferencváros a hagyományaikhoz képest nagyon hátul helyezkedik el a táblázaton. Ez főleg úgy rendhagyó, hogy a tavaszi szezonban, annak is a végén járunk, az Újpest a 11., a Ferencváros a 10. helyen áll jelenleg.
A bajnokságnak ezen a szakaszában, azaz a tavaszi idények során egyszer, 27 évvel ezelőtt volt valamelyest hasonló a helyzet: akkor a kiesés ellen küzdő, 13. helyezett Fradi a Népstadionban verte meglepetésre a 8. helyezett, középcsapat Újpestet.

Az idei bajnokságban mind a két együttessel kapcsolatban felmerült egy-egy időszakra, hogy veszélyes lehet a helyzetük, a Ferencváros előbb eszmélt, és került távolabb a kiesőhelyektől, míg mára nagyjából az Újpest is biztosította a helyét a következő évadra az első osztályban.

Mindettől függetlenül ismét bebizonyosodhat az a tétel, amely szerint a helyezés semmit nem számít a derbiken, hiszen a két együttes ettől függetlenül játszhat emlékezetes mérkőzést egymással - különösen annak ismeretében, hogy az eddigi hírek alapján a lelátók nagy része megtelhet majd. (FOTÓ: FTC.HU)

A két csapat helyezései az utóbbi 25 évben a tavaszi derbik előtt:
1987/88: Újpest 3., Ferencváros 7. (Ferencváros-Újpest 0-0)
1988/89: Újpest 14., Ferencváros 1. (Újpest-Ferencváros 0-2)
1989/90: Újpest 2., Ferencváros 4., (Ferencváros-Újpest 0-0)
1990/91: Újpest 14., Ferencváros 2. (Ferencváros-Újpest 1-0)
1991/92: Újpest 7., Ferencváros 1. (Ferencváros-Újpest 3-2)
1992/93: Újpest 15., Ferencváros 3. (Ferencváros-Újpest 3-0)
1993/94: Újpest 7., Ferencváros 5. (Ferencváros-Újpest 0-1)
1994/95: Újpest 1., Ferencváros 2. (Újpest-Ferencváros 1-3)
1995/96: Újpest 3., Ferencváros 2. (Újpest-Ferencváros 1-1)
1996/97: Újpest 2., Ferencváros 3. (Újpest-Ferencváros 1-2)
1997/98: Újpest 1., Ferencváros 2. (Ferencváros-Újpest 1-1)
1998/99: Újpest 3., Ferencváros 4. (Ferencváros-Újpest 1-0)
1999/00: Újpest 7., Ferencváros 6. (Ferencváros-Újpest 0-0)
2000/01: Újpest 6., Ferencváros 1. (Ferencváros-Újpest 2-2)
2001/02: Újpest 6., Ferencváros 3. (Ferencváros-Újpest 2-0) / Újpest 6., Ferencváros 2. (Újpest-Ferencváros 3-2)
2002/03: Újpest 3., Ferencváros 1. (Ferencváros-Újpest 2-1) / Újpest 3., Ferencváros 1. (Újpest-Ferencváros 0-0)
2003/04: Újpest 5., Ferencváros 1. (Ferencváros-Újpest 0-1) / Újpest 3., Ferencváros 1. (Újpest-Ferencváros 1-0)
2004/05: Újpest 3., Ferencváros 2. (Ferencváros-Újpest 1-1)
2005/06: Újpest 1., Ferencváros 5. (Ferencváros-Újpest 1-2)
2009/10: Újpest 5., Ferencváros 7. (Ferencváros-Újpest 0-1)
2010/11: Újpest 2., Ferencváros 10. (Ferencváros-Újpest 1-0)
2011/12: Újpest 11., Ferencváros 10.


Hozzászólások

kicsi lila A hétvégén lesz parasztrangadó? Hát persze, vidi-eto!!! Vajon miért nem foglalkozik ezzel a média? Mert a kutyát-sem érdekli !!! A DERBY mindent elhomályosit! ÚJPEST-FERENCVÁROS hülye gyerek,csak ez számit!!
2012, május 10 - 20:49
MT2101 Derby...muhahah. Egy elképzelés és taktika nélkül játszó színtelen-szagtalan Fradi meg egy kiesés közelében lévő zselés-tetkós műmájer banda meccsére vered magad ekkora arccal? Megyek inkább a parasztrangadóra, ott legalább közelebb lesz a produktum a focihoz...
2012, május 10 - 21:46
U126 Helyezéstől függetlenül, soha nem fogja,-rajtunk kívül-, senki átélni ezt az érzést, mit jelent A DERBY!
Jó helyen vagyunk mindketten? Lehet, tettünk érte de nekünk van valamink, amit Te soha nem fogsz érezni. Ezt nem lehet pénzért vásárolni. Ezért vagyunk mi gazdagok, míg Te szegény maradsz.
2012, május 10 - 14:57
kispufi 95 tavaszán az 1-3 stimmel, a felállás nem, a megyerin mi nyertünk, amivel át is vettük a vezetést, el se engedtük.
2012, május 10 - 14:14
VinoBob Egyesíteni kéne a Bp-i csapatokat, hogy legyen esélyük a vidék ellen. A nevük az lenne: Budi. A baj csak az lenne, hogy akkor nem lenne többé El Hungarico meg derbi Hungária. Na jó nem poénkodok tovább mert majd jönnek a nagy minuszok, jajj már előre rettegek. :D
2012, május 10 - 13:22
ÚFC fan Ez a poénkodástól nagyon messze van. Inkább kiállítottad a saját szegénységi bizonyítványod.
2012, május 10 - 15:14
koeman_erno Várjámá' vidéki srác!

Meg tudod számolni, hányszor állt az első vagy második helyen a két fővárosi klub az egymás elleni meccsek idején?

Rába ETO hányszor volt első vagy második, összesen?!

De tudod mit? Miért nem a vidéki csapatokat vonjuk össze? Nektek úgyis mindegy hol vagytok, megismeritek egymást a tájszólásról :D

2012, május 10 - 14:26
VinoBob Ki a f.szt érdekel ? A fővárosban laknak 2 millióan. Ez az ország 20%-a . 80% NEM fővárosi. 80%-nak NEM KELLENEK a fővárosi csapatok. Ennyi a lényeg. Kb ugyanennyi lenne az arány a bajnoki címeket illetően is, ha a múltban nem tolták volna a fővárosi csapatokat kormányzati szinten. De most már mindegy, ami számít az csak a jelen, másoknak meg marad a múlt.
2012, május 10 - 19:30
ivi13 Jó az a hely mind a kettőnek!!!!
2012, május 10 - 13:15



Címlapon

                                            

Tartalom átvétel